Itt ér véget az ország legérdekesebb útvonala, ahol a legészakibb településünk is található
Az ország legnépszerűbb túraútvonala 27 szakaszból áll, és Hollókőn ér véget. A 46,5 kilométeres táv a Tokaji-hegység keleti és északi részén vezet át jellegzetes völgyi falvakon keresztül, egészen a határig, majd onnan visszakanyarodva Hollóházán ér véget. Közben olyan községeket érint, mint Vágáshuta, Nagyhuta, Bózsva és Füzér. Ebben a cikkben ezekről a településekről mutatunk eladó ingatlanokat.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében átlagosan 360 ezer forint a meghirdetett ingatlanok négyzetméterára. Természetesen a környéktől függően ennél, sokkal olcsóbb vagy éppen drágábbak is szerepelnek a hirdetések között, de erre a területre inkább az olcsóbb árak jellemzőek, már ha egyáltalán találsz eladó ingatlant.
Csodásan felújított családi ház Vágáshután
Vágáshután 89-en laknak, a Zempléni-hegység középső részén, Miskolctól 95 kilométerre fekszik. A vármegye legkisebb közigazgatású területe, egy zsákfalu, ami csak közúton, csak egy útvonalon, Pálháza után érhető el. Itt, ebben a festői környezetben, a Nagyparton hirdetnek egy gyönyörűen felújított, 70 négyzetméteres családi házat. A lakóterület két 16 négyzetméteres szobából, egy 16 négyzetméteres konyha-étkezőből, egy 10 négyzetméteres fürdőszobából, kamrából és előszobából áll.
Az 1960-as években épült épület falazata vert fal (vályog is). 2015-ben jelentős felújításon esett át, új tetőszerkezetet és cserepeket kapott, valamint hőszigetelt fa nyílászárókat szereltek be. A ház víz-, csatorna- és villamos rendszere korszerűsítve lett. A fűtést egy vízteres kandalló biztosítja, amely radiátoros hőcserélőkkel fűti az egész házat. Tartozik hozzá egy 16 négyzetméteres tároló és egy 10 négyzetméteres fatároló is. Az ingatlan egy 1900 négyzetméteres telken fekszik.
Magyarország legészakibb pontján
A 327 fő lakosú Füzér Magyarország legészakibb határtelepülése, a Sátoraljaújhelyi járásban. Egyik legismertebb látnivalója a völgyből kinövő hegycsúcsra épített Füzéri vár. Mivel az út csak a déli határszélen halad el, ezért zsákfalunak tekinthető ez is.
A Füzéri vár egy vulkáni csúcson áll, és egyes források szerint már a tatárjárás előtt megépült. 1992-ben kezdték felújítani, így ma Magyarország egyik legjobb állapotú középkori várában gyönyörködhetsz. Az itt hirdetett ingatlan, 2+1 félszobás, 110 négyzetméter alapterületű.
A ház egy 1520 négyzetméteres telken fekszik és 22 millió forintért válna meg tőle a tulajdonosa. Az ingatlanban a víz, a villany, és a fűtési rendszer felújításra szorul. A csatorna be van vezetve, azt ingatlanhoz kocsibeálló, pince, melléképület, műhely is tartozik.
Öt szobás családi ház Füzérkomlóson
A Hollóházától öt kilométerre fekvő Füzérkomlóson nagycsaládosoknak kiválóan alkalmas, öt szobás ingatlant hirdetnek, ami akár vendégházként is üzemeltethető, így befektetésnek kiválóan alkalmas. A ház 226 négyzetméteres, kétszintes.
A földszinten található egy szoba, fürdőszoba, konyha, iroda, kazánház és kamra, míg az emeleten három szoba, fürdőszoba hidromasszázs káddal, gépesített konyha és spájz kapott helyet. A szobák parkettával, a többi helyiség minőségi járólappal burkolt. A ház fűtése gázkazánnal és fatüzelésű kazánnal történik. Az udvaron egy 26 négyzetméteres garázs és egy exkluzív falambériával burkolt szoba található. A telek hátsó részében nagy méretű kerti tároló és pince van, a kertben különféle gyümölcsfákat telepítettek, az utcafronti részt pedig gondosan parkosították.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok