Sokan csak legyintenek, ha meghallják a XVI. kerület nevét, de aki járt már ott, az tudja: ez Budapest egyik legkevésbé értékelt kincse. Ebben a cikkben megnézzük, mit kínál ez a kerület azoknak, akik már túl vannak azon, hogy mindenáron a belvárosban akarjanak lakni, de azért nem akarnak lemondani arról, hogy 30 percen belül bent legyenek Pesten.
Ezt a kétlakásos családi házat a Csömöri úton 2018-ban teljesen felújították, és azóta is olyan állapotban van, mintha most készült volna el.
A ház két külön bejárattal rendelkezik, tehát vagy kiadod az egyik részt, vagy akár kis családi vállalkozást is indíthatsz benne. A tetőteret is be lehet építeni, így a bővítési lehetőség is adott, ha később nagyobbra nőne az igény. A 358 négyzetméteres telek épphogy biztosítja azt a minimális talpalatnyi földet, amiért az ember családi házba kívánkozik, de nem veszi el a hétvégéidet a kerti munka. Pláne, ha okosan tervezed meg a növényeket és beszerzel egy robotporszívót.
Szentgyörgytelepen ez a 77 négyzetméteres ház azt bizonyítja, hogy a XVI. kerületben nemcsak régi, felújítandó ingatlanokat lehet találni. A ház 2022-ben esett át teljes felújításon, és olyan technológiai megoldásokat kapott, amiket egy új építésű lakástól várnál el.
Elektromos padlófűtés, 12 centis grafitos homlokzati szigetelés, klímakiállások minden szinten. A 30 négyzetméteres terasz, a fedett kerti sütögető és a jakuzzi előkészítés már pont elég ok, hogy oda akarj mielőbb költözni.
Rákosszentmihályon találtunk egy olyan lakást, ami tökéletesen azt hozza, amire vágynak a fiatal családok. 110 négyzetméter, három hálószoba, és ami a legfontosabb: saját kert. 136 négyzetméternyi zöld, ahol a kicsi rohangálhat, vagy ahol a nyári estéken sütögethettek, ahol van hely felállítani a gyerekmedencét.
Ez az a típusú otthon, amiről sokan álmodnak: elég nagy ahhoz, hogy ne lépjetek egymásra, van pince a tároláshoz, és a tulajdonos még azt is megoldotta, hogy az eredeti teraszt beépítse - így egy extra szobát kaptok, amit akár dolgozószobának is használhatsz, ha esetleg home office-ban dolgoznál.
A környék pedig pont olyan, amilyennek egy családos negyednek lennie kell: iskolák, óvodák közelben, de a 131-es busszal gyorsan bent vagy Pesten, ha kell.
Nézz körbe a zenga.hu oldalon további XVI. kerületi ingatlanokért!
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 163 084 ingatlanhirdetés között