Kiadó Üzlet, Budapest I. kerület, Víziváros, Fő utca, 97nm, 550000 Ft
TÖKÉLETES LOKÁCIÓ, SZÁMOS ÜZLETI LEHETŐSÉG, KEDVEZŐ ÁR!
I. kerületben, Víziváros központjában, a Fő utca és a Halász utca sarkán lehet most az Öné ez a fantasztikus lokációval számos tevékenységre kiválóan alkalmas, kétszintes, összesen 97 nm-es üzlethelyiség. Két utcai bejáratról is beléphetünk a szinte egyterű, de tetszőlegesen tagolható alsó szintre. Ebből adódóan akár 2 vállalkozás is kialakítható ebben a térben, és akkor még nem beszéltünk az ugyanekkora, 2,5 méteres belmagasságú emeletről, ahol további 3 szoba, mosdó, wc, zuhanyzó került kialakításra.
Mindkét szinten az utcafront gyakorlatilag végig ablakos, nagyon világos. A járda az üzlet előtt széles, így korábban volt kiülős része is az itt üzemelő kávézónak. De adott már helyet étteremnek, szépségszalonnak és legutóbb egy kézműves pékségnek is. Ez utóbbi kapcsán az elektromos teljesítmény kimondottan magas, ipari áram is elérhető, és a vízvezetékhálózat is bővítve lett. A helyiségek klimatizáltak, riasztóval, kamerával felszereltek, fűtésük most villannyal megoldott, de gázra is van lehetőség.
Szép hajópadló van az aljzaton, amire a pékség PVC burkolatot fektetett. Így Önre van bízva, hogy melyik burkolatot tartja a saját céljainak megfelelőbbnek.
Rezsi tekintetében is kimondottan jól jár, ilyen alacsony közös költséggel nem nagyon fog találkozni. Ennek összege mindössze 27 ezer Ft/hó. Minden egyéb pedig a tényleges fogyasztás alapján fizetendő.
Havi bérleti díj: 550.000,- Ft/hó
Kaució: 2 havi díjnak megfelelő összeg, azaz 1.100.000,- Ft.
Tehát ez az ingatlan alkalmas lehet üzletnek, kávézónak, pékségnek, kis étteremnek, bárnak, bisztrónak, irodának, rendelőnek, bemutatóteremnek, szépségszalonnak, fodrászatnak, és mindannak, amira Ön még alkalmasnak találja!
Ha felkeltettem érdeklődését, várom megtisztelő hívását, hogy egyeztessünk a részletekről és a megtekintésről.