Ez ijeszti el a lakásvásárlókat új otthon keresésekor
Az ingatlanhálózatok szerint a magas négyzetméterárak tartották vissza az újépítésű ingatlanok piacáról a vevőket, így akadnak olyan beruházók, akik nem is emeltek árat. De mi ezzel a baj? – erre a kérdésre keresünk választ a cikkben.
Az újépítésű ingatlanok iránt az év első felében visszafogott érdeklődéssel találkoztak az ingatlanközvetítők, írja közleményében a Balla Ingataniroda, ami a magas árakra vezeti vissza az okokat.
Gyönyörű környezetben hirdetik ezt a szépen felújított XIX. kerületi családi házat.
Budapesten például a IV. és XV. kerületben kevés olyan újépítésű, kétszobás lakással lehetett találkozni, melynek ára ne haladta volna meg az 50 millió forintot.
Budapest északi agglomerációja is drága, holott az elmúlt két évben jelentős mértékben estek vissza az ingatlanfejlesztések, miközben a hirdetések között alig lehetett találni olyan eladó újépítésű ingatlant, amelynek ára négyzetméterenként egy millió forint körül járt volna - mondta Balla Frigyes szakmai vezető.
A XVIII. kerületben, az év első felében a beruházók az újépítésű családi házak esetében kitartották az árakat, így a kereslet meglehetősen szerény volt, ráadásul a társasházak esetében még tovább is emelkedtek, így a négyzetméterárak a külső kerületekben is 1-1,25 millió forintnál jártak. Kedvezményes ajánlatokkal a vevők legfeljebb a korábbi építkezéseknél találkozhattak, ahol a kínálatban megmaradt még egy-két lakás.
A leginkább keresett ingatlanok listájára a belső kerületekben sem kerültek fel az újépítésű lakások, ezekre ugyanis minimális az igény - idézi a közlemény Garaba Gergelyt, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetőjét. A vevők itt a drága újépítésűek helyett inkább az újszerű lakásokat preferálták, vagyis inkább vettek 10-20 éves társasházi lakást, mert annak kedvezőbb volt a négyzetméterára, mint egy újépítésűnek.
A XIII. kerületben az újépítésű ingatlanokért 1,2-1,7 milliós négyzetméterárat kellett fizetni. Habár a befektetők elsősorban a felújítandó lakásokat preferálták, azért természetesen az újépítésű ingatlanok piacán aktívak voltak: ezeket a lakásokat még tervezőasztalról vásárolták meg.
Szuperül kinéző lakásokban nem akad hiány a XIII. kerületben sem: három szobás lakás 112,59 millió forintért, ami 1,8 millió forint fölötti négyzetméterárat jelent.
A dél-pesti agglomerációban az újépítésű házak ára 80 millió forintnál kezdődött, de persze akadtak ennél jóval drágább ajánlatok is, akár 120 millióért is, ugyanakkor ezek iránt nem is mutatkozott érdeklődés.
A Velencei-tó környékén futó projektek 1,2 millió forintos négyzetméterárait sok vevő itt is magasnak érezte. És már az építésre alkalmas telkeket sem lehetett gyorsan eladni, az építési kedv érezhetően nem volt túl jelentős.
A Balaton ingatlanpiacán a beruházók tavaly óta nem változtattak az újépítésű ingatlanok árain, annak érdekében, hogy vevőket találjanak. Ennek ellenére az újépítésű ingatlanok piacán kevés tranzakciót látott Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki ingatlanközvetítője. Ennek is köszönhető, hogy a beruházások üteme lelassult, “csak annyit tesznek bele amennyit muszáj, szépen lassan építkeznek, hátha közben történik valami pozitív a piacon és megindul a kereslet” - mondta.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok