Ha innen ingázol a fővárosba, mostantól nagy változásra számíts!
A Déli körvasút fejlesztése miatt egy vágányra szűkül a vasúti közlekedés Budapest-Kelenföld és Ferencváros között. A változás azonban nemcsak ezt a két lokációt érinti, hanem hatással van a győri és a pécsi fővonalra is, valamint átírja a székesfehérvári és dunaújvárosi járatok menetrendjét is. Arra figyelj, hogy egyes vonatok indulási és érkezési ideje, továbbá az állomása is megváltozik! Mutatjuk az érintett környékeket az ott eladósorba került panellakásokkal együtt.
Április 7-től megváltozott néhány vasútvonal menetrendje, és nem árt hosszabb időre felkészülni, mert előreláthatóan 2027 végéig a következőképpen változik menetrend leginkább a győri és a pécsi vonalon.
Győrben, a Szigethy Attila úton egy tízemeletes első szintjén hirdetik ezt a 63 négyzetméteres, 2+1 félszobás, hallos, beépített erkélyes lakást.
- A győri fővonalon a belföldi InterCityk, a G10-es járatok és a sebesvonatok a Keleti pályaudvar helyett csak Kelenföldig közlekednek, illetve onnan is indulnak.
- A bécsi nemzetközi vonatok a megszokottnál korábban indulnak a Keleti pályaudvarról, de Budapest-Kelenföldtől jellemzően már megszokott menetrendjük szerint közlekednek.
- A Tisza-Szamos EuroCityk nem érintik a Keleti pályaudvart.
- A Rába InterRégiók pedig jellemzően a Déli pályaudvarra érkeznek.
- A Budapest és Pécs közötti Mecsek InterCityk többsége az előszezoni menetrend kezdetéig a Déli pályaudvarról indul és oda is érkezik,
- a kaposvári InterCityk (Kresz Géza, Rippl-Rónai, Somogy) és a dunaújvárosi Z42-es járatok Budapest-Kelenföldön fordulnak.
- A módosítások minimálisan kihatnak a Déli pályaudvart érintő székesfehérvári vonalra is: a hétvégi Déli-Parti InterRégiók, a munkanapi S36-os vonatok, továbbá néhány hajnali, esti S30-as és S36-os járat menetrendje módosul.
Csendes környéken, déli tájolású panellakást hirdetnek Pécs-Kertváros népszerű részén. Az 59 négyzetméteres, háromszobás+konyha-nappalis lakás a 4. emeleten található.
A beruházás célja az elővárosi vonalak és a fővárosi közutak tehermentesítése. A tervek szerint a fejlesztés napi szinten akár 60 ezer autóval is csökkentheti a gépjárműforgalmat, eközben a főváros környékéről ingázók gyorsabban és kiszámíthatóbban juthatnak be Budapestre, írja a MÁV a közleményében.
A munkálatok során egy közel 3,8 kilométeres szakaszon teljesen átépítik a meglévő két vágányt. Emellett egy harmadik, bizonyos részeken pedig egy negyedik vágányt is kialakítanak. A kapacitásbővítés lehetővé teszi, hogy a jövőben irányonként és óránként akár 12 elővárosi vonat is közlekedhessen.
Ez az 52 négyzetméteres, kétszobás, jó állapotú panellakás nyugati tájolású, világos, kellemes fényviszonyokkal rendelkezik, parkra néző panorámával Székesfehérváron.
A pályaépítés során modern, rezgéscsillapító megoldásokat alkalmaznak a környezeti terhelés mérséklése érdekében. Mindemellett hét budapesti vasúti hidat is felújítanak vagy újjáépítenek. Mindezek miatt indulás előtt legalább egy nappal tájékozódj a feltételekről!
Korábban pedig arról írtunk, hogy melyek a legjobb ingázóbarát települések és otthonok.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 174 ezer hirdetés között
