2024.06.16.Szerző: Cs. Z. #felújítás #eladóház

A legolcsóbb házak Budapest agglomerációjában

A legolcsóbb házak Budapest agglomerációjában

Sokan tervezik, hogy Budapest agglomerációjában keresnek ingatlant, melyet felújítva vagy újjáépítve lakhatóvá tesznek. A főváros déli része a legnépesebb szektor mind közül, most az ottani házak közül a legolcsóbbakat kerestük meg.


Budapest határain kívül, de még a főváros vonzáskörzetében közel 800 ezer ember él nyolcvan településen szétszórtan. Budapest környékét hat szektorra osztották. Ezúttal a déli szektort néztük meg, ahol kis híján kétszázezer lakost tartanak nyilván (198 955). Ez a legnagyobb az összes közül, már ami a lélekszámot illeti. Ebben a szektorban 15 település és - az összes agglomerációs térség közül a legtöbb - kilenc város található: Érd, Diósd, Százhalombatta, Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Dunavarsány, Halásztelek, Szigethalom, Tököl.

Egyedi ház Halásztelken

Egyre népszerűbbek a mobilházak, és Halásztelken 13,5 millió forintos vételárral egy ilyen nyerte a déli régió legolcsóbb háza versenyét. A modulház 28,8 négyzetméteres alapterületű, amelyben egy hálószobát, amerikai konyhás nappalit, zuhanyzós fürdőszobát mosdóval alakítottak ki. A telek mérete 300 négyzetméter. A vételárban sok részlet is beletartozik, ezeket érdemes végigböngészni.

Ennyi pénzért Budapest agglomerációjában egy kicsi, de modern otthonod lehet, ami igazán vonzó pályájuk elején álló fiataloknak, vándoroknak. A megrendeléstől számított 6-8 héten belül kulcsrakészen már be is költözhetsz új otthonodba.

elado-egyeb-haz-halasztelek-97207577-k6.webp

Kétszobás ház Százhalombattán

Egy viszonylag nagy, 1533 négyzetméteres telken található ez 30 négyzetméteres, kétszintes, alpesi faház, Százhalombatta Óváros városrészében, amelyhez terasz és pince is tartozik. Az ingatlan zártkerti művelés alól kivett terület, ahová a víz és a villany is be van kötve, így állandó lakhatásra is alkalmas.

A telek osztatlan közös tulajdon, amelyből 767 négyzetméter telekrész tartozik a házhoz, használati megállapodással. Kisebb felújítás után gyorsan költözhető és a tulajdonos 14,9 millió forintot szeretne érte kapni.

elado-egyeb-haz-szazhalombatta-ovaros-93460307-t6.webp

Ház a tó mellett Szigetszentmiklóson

Szigetszentmiklóson, Csepelhez és Budapest határához közel található egy népszerű horgásztó, a Kavicsos-tó, amelynek egyik szigetén 16,99 millió forintért eladó egy 297 négyzetméteres telken álló, 35 négyzetméteres, 1+2 félszobás nyaraló. A ház közvetlen a tóparton fekszik, ami önfeledt pillanatokat és nyugdíjas éveket ígér.

Az épület betoncölöpökre épült, könnyűszerkezetes megoldással. A házhoz még egy 10 négyzetméteres, nagy terasz is tartozik, valamint a ház alatt egy 10 négyzetméteres tároló lett kialakítva. A villany bent, kút fúrására lehetőség van, a szennyvizet jelenleg műanyag aknába gyűjtik. Fűtés nincs, de villannyal az is megoldható.

elado-csaladi-haz-szigetszentmiklos-101333639-t6.webp

Másfél szobás ház Dunavarsányban

Egy 719 négyzetméteres telken egy másfél szobás, 40 négyzetméteres családi házat hirdetnek 26 millió forintért eladó Dunavarsányban. A ház 1958-ban épült vályogból, felújításra szorul, mindössze 30 kilométerre a fővárostól. A telek akár gazdálkodásra, vagy állattartásra is alkalmas, vagy éppen gyönyörűen parkosítva lehet az álomházad.

elado-csaladi-haz-dunavarsany-kisvarsany-95406470-k6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 161 094 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Lakásikon új köntösben – dizájnos panelek a piaci csúcson
2025.09.11. #eladólakás #felújítás
Lakásikon új köntösben – dizájnos panelek a piaci csúcson
A panelházak ikonikus részeivé váltak a városi építészetnek a 20. század második felének tömeges lakásépítési hullámának köszönhetően. A szocialista korszak panelházait eredetileg gyors és olcsó megoldásnak szánták a lakáshiányra válaszul, de mára az egyik legsokoldalúbb és népszerű otthonaivá váltak a piacnak. Több közülük annyira átalakult, hogy a mostani ingatlanpiaci bumm legkeresettebb ingatlanjai közé került. Ezekből válogattunk össze néhányat ebben a cikkben.
Olajat találtak Budapest környékén, ezek a csodás házak válhatnak most vonzóvá
2025.09.11. #eladóház #felújítás
Olajat találtak Budapest környékén, ezek a csodás házak válhatnak most vonzóvá
A Mogyoród elnevezésű koncessziós területhez tartozó Galgahévízen olajat talált a Mol, napi ezer hordó kőolaj is kinyerhető. A közeli településeken kerestünk elérhető áron eladó ingatlanokat azoknak, akiknek a közeli olaj teszi vonzóvá a környéket.
Ezek az otthonok 14 millió forint alatt vannak
2025.08.08. #eladóház #felújítás
Ezek az otthonok 14 millió forint alatt vannak
Három alföldi településről mutatunk most eladósorba került ingatlanokat. Mindhárom Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei kisváros csendes, nyugodt környezetet kínál, ahol még működnek a kisebb-nagyobb közösségek. Ha nem is ismer mindenki mindenkit, azért be lehet kapcsolódni a közösségi életbe. És abban is hasonlítanak, hogy mindnek megvan a maga vonzereje. Ismerd meg Kenderest, Karcagot és Túrkevét!
Családbarát nagyváros gyógyvízzel és állatparkkal: fedezd fel az északi országrész központját!
2025.08.06. #felújítás #premier
Családbarát nagyváros gyógyvízzel és állatparkkal: fedezd fel az északi országrész központját!
Nyíregyháza az Észak-Alföld régió kulturális és gazdasági központja, ahol élénk közösségi élet, fejlett infrastruktúra és stabil munkaerőpiac várja az ott élőket. A város egyik legnagyobb vonzereje a Sóstógyógyfürdő, amely ásványvizes tavaival, élményfürdőjével és strandjával turisták tízezreinek és a helyieknek kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A város és környékéről kerestünk kiváló állapotú ingatlanokat.
Dubaj luxusa Kecskemétre költözött, és most nagy változás várható a történetben
2025.08.06. #felújítás #lakberendezés
Dubaj luxusa Kecskemétre költözött, és most nagy változás várható a történetben
Kecskemét vélhetően legélegzetelállítóbb villáját hirdetik. A város legelőkelőbb és legbiztonságosabb lakóparkjában található 6 szobás villa a dubaji Pálma-szigetek világszínvonalú villáit idézi. Dőlj hátra, és fedezd fel velünk együtt a villa különös belső enteriőrjét.
Több mint 300 év alatt újulna meg a teljes magyar lakásállomány
2025.07.10. #családiház #felújítás
Több mint 300 év alatt újulna meg a teljes magyar lakásállomány
Ha a jövőben is annyi új építésű lakóingatlant adnának át, mint tavaly, akkor Magyarországon 347 év alatt tudna lecserélődni a teljes lakóingatlan-állomány – derül ki a zenga.hu elemzéséből. Bár a nemrég bejelentett Otthon Start program a lakáspiac keresleti oldalát támogatja, a lakásépítések számán keresztül érdemes a kínálati oldalt is megvizsgálni, így a mostani elemzés annak járt utána, hogy az egyes vármegyékben hány év alatt újulhatna meg a lakásállomány a jelenlegi építkezési volumen mellett.
Nem kell ide szakember - Így tudod helyrehozni a lepergett falfestéket!
2025.06.30. #dekor #felújítás
Nem kell ide szakember - Így tudod helyrehozni a lepergett falfestéket!
A lepattogzott, buborékos, pókhálós falfesték mögött sok féle probléma állhat. Legtöbbször a régi festék, a nedvesség és a nem megfelelő felvitel a ludas. Az ok feltérképezése azért fontos, mert csak ennek tudatában varázsolhatod újjá a falat. Nem szép látvány, ráadásul komolyabb problémára is utalhat, azonban nem kell hozzá szakembert hívnod, hogy helyrehozd a hibát. Mutatjuk.
6 trendi felújítási projekt, ami idén nyáron nagyot megy
2025.06.28. #lakberendezés #felújítás
6 trendi felújítási projekt, ami idén nyáron nagyot megy
Az intelligens, jelentősebb frissítések egyre nagyobb teret hódítanak. Az amerikai otthoni szolgáltatások weboldalának tavaszi és nyári trendekről szóló jelentése szerint egyre több lakástulajdonos fektet be olyan intelligens, nagyobb projektbe, amelyek egyrészt növelik a komfortérzetet, másrészt növelik az ingatlan értékét. Legyen ez teljeskörű felújítás, vagy egy-egy kisebb rész, egyre többen vágnak bele valamilyen átalakításba. Mutatjuk is a legdivatosabb felújításokat, amit érdemes utánozni.
Akik Fiat500-zal és új bojlerrel kezdik a nyarat
2025.06.23. #ingatlanvásárlás #felújítás
Akik Fiat500-zal és új bojlerrel kezdik a nyarat
Elkelt a Fiat500-as nyeremény, amit a Zenga ingatlankereső oldal indított a tavaszi kampányában. Több mint 1,2 millió virtuális kutyaház kinyitásával több tucat ajándék talált gazdára, közben pedig a Szivárvány Lakóotthonnak szánt adomány összege is nőtön nőtt.