2025.01.28.Szerző: zenga.hu #gazdaság #ingatlanpiac

Aki rögtön költözne, itt tud a fővárosban a leggyorsabban új építésű lakáshoz jutni

Aki rögtön költözne, itt tud a fővárosban a leggyorsabban új építésű lakáshoz jutni

Az újépítésű lakások, lakóparkok piacán egyszer csak megjelent a X. kerület, ahol már a harmadik legtöbb új lakást kínálják. Az látszik az OTP Jelzálogbank elemzéséből, hogy nagyobb a kereslet az új lakásokra, mint amennyi rendelkezésre áll. Hol lehet a leggyorsabban új lakáshoz jutni?


A fő keresleti és kínálati mutatók alapján tavaly kilőtt a fővárosi újlakás-piac, ráadásul a lendület idén több új, a keresletet és részben a kínálatot támogató tényező hatására minden bizonnyal kitart. Az OTP Jelzálogbank legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint repülőrajtot vett a budapesti újlakás-piac. Az OTP közleménye szerint mind a kereslet, mind az új kínálat volumene nagyobb fokozatra kapcsolt. Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője szerint „az általánosan javuló keretfeltételek következtében az első félévi 3500 után júliustól decemberig már 5300, kétlakásosnál nagyobb házban épült lakást értékesítettek. Az egy év alatt eladott 8800 lakás közel háromszorosa a 2023-as mennyiségnek, és 2017 óta a legnagyobb értékesítési volumen.”

elado-uj-epitesu-projekt-budapest-ix-kerulet-97069425-t6.webp Budapest IX. kerületében 66,1 millió forinttól kínálnak lakásokat a Woodlandben, amit a Cordia épít.

A kereslet megugrását pedig látványos bővüléssel az új kínálat is azonnal lekövette. 2024 második felében az OTP elemzése szerint 111 új, kétlakásosnál nagyobb projekt értékesítése indult el Budapesten, ez közel 5200 lakás építését jelenti. Az év egészében elindított 208 projekt mintegy 17 százalékos, az ezek keretében megépülő 8200-as új lakásmennyiség viszont közel 2,5-szeres növekedés a megelőző évihez képest, azaz az átlagos projektméret is kétszeresére, 39 lakásosra nőtt. Ezek a 2021-es, ingatlanpiaci bumm számait idézik, amikor a frissen bevezetett Zöld Otthon Programhoz kapcsolódó kedvező hitellehetőség pörgette az új lakások keresletét, és adott kellő motivációt új lakásprojektek elindításához.

A beruházói aktivitás továbbra is a XIII. kerületben a legélénkebb. A kerület piaci részesedése toronymagas: a 8200 újonnan piacra került lakás harmada itt épül meg (2660). A XI. kerület 1420 új lakással a második. Az elemzés meglepetésként értékeli "a dobogó közelébe már régen jutó X. kerület" harmadik helyét, ahol 890 lakás értékesítése indult el öt társasházban.

Ha a projektek darabszámát nézzük, az elemzés más a képet mutat. 35 új beruházást kezdtek értékesíteni a XI. kerületben, 27-et a III. és 21-et a XIII. kerületben. Míg azonban a két budai városrészben mindössze 20–40 lakásos az átlagos projektméret, a XIII. kerületben 127 lakásos egy tipikus új társasház. Új projekt értékesítése minden kerületben indult tavaly, azonban az I., az V. és a XXI. kerületben csak 1-1 beruházás keretében.

A lakásépítők növekvő magabiztosságát mutatja, hogy míg 2023-ban összesen tizenhat, ötvenlakásosnál nagyobb projekt értékesítését kezdték meg a fővárosban, amelyből kilenc haladta meg a 100 százalékos volument, tavaly már huszonkilenc nagyberuházás került piacra, amelyek közül huszonegy éri el a százlakásos méretet.

elado-uj-epitesu-projekt-budapest-xiii-kerulet-106628512-t6.webp A XIII. kerületben, a Reitter Ferenc utcában kínálják ezeket a harmonikus, friss és elegáns lakásokat.

Az OTP Jelzálogbank mintegy 318 értékesítés és további 94 előkészítés alatt álló, kétlakásosnál nagyobb projektet tartalmazó adatbázisa szerint tavaly az egy évvel korábbihoz hasonlóan 5700 új társasházi lakás került átadásra Budapesten. Sorrendben ennek harmada (1850 darab) a XI. kerületben készült el, 1430 lakás a XIII. kerületben, 490 lakás a III. kerületben. Ugyanakkor minden kerületben volt lakásátadás, ám a X., XVIII. és XXI. kerületekben egyenként csak bő egytucatnyi.

Tavaly a kereslet meghaladta az új kínálatot

Az, hogy 2025-ös tervezett átadási dátummal jelenleg csupán 4800 lakásról van információnk, mutatja egyrészt a kínálat tehetetlenségét, azaz a kereslet növekedésére való lassabb reagálását, emellett az utóbbi években a nagy projekteknél is gyakori, hogy az értékesítést csak az építkezés előrehaladott fázisában kezdik meg. Azaz a publikusan hirdetetteknél több helyszínen zajlik most is a kivitelezés, a lakások viszont csak az év előrehaladtával kerülnek piacra.

Az idénre tervezett átadások számából 1400 lakással mintegy 29 százalékos a XIII. kerület részesedése. Ezt követik 550–650 közötti átadással a III., IX. és XIV. kerületek. Adatbázisunk aktuális tartalma alapján 2026-ban is a XIII. kerületre vetülhet a fókusz, ahol az átadni tervezett 2400 lakás a fővárosban megépült mennyiség 44 százalékát adná – mondta az OTP Jelzálogbank vezető elemzője. A kereslet volumenében, azaz a tavalyi évben eladott új lakások számában nagyjából 3360 lakással szintén a XIII. kerület az első, melyet a XI. és a XIV. kerület követ 1200, illetve 730 lakással. Mindezek mellett a III., IX. és X. kerületekben volt élénkebb a piac, itt egyenként 500–700 új lakás talált gazdára.

elado-uj-epitesu-projekt-budapest-ix-kerulet-101276052-t6.webp Budapest új városrésze a Duna-parton, a volt Közvágóhíd helyén épülő ikonikus City Pearl, rengeteg kedvezménnyel, ahol a prémium lakások 10-90 százalékos fizetési ütemezéssel kaphatók.

A hat kerület összesített részesedése a keresletből nyolcvanszázalékos volt tavaly. Az, hogy tavaly a kereslet meghaladta az új kínálatot, pozitív hatással volt az eladatlan lakáskészletre. A 2025. január elején elérhető, azonnal költözhető 820 darab új lakás jelentős csökkenés az egy évvel korábbi 1200-hoz képest.

Az elemzés szerint az, aki rögtön költözne, a XI. kerületekben találhat legkönnyebben ingatlant, itt 240 lakásból válogathat jelenleg, majd 170 darabbal a XIII. kerület a sorban következő. Építés alatt állóból további 4900 darabos a fővárosi eladatlan készlet, ebből közel 30 százalékos a XIII. kerület részesedése.

Több tényező következtében is jöhet az élénkülés

Bár vannak kiszámíthatatlan gazdasági, politikai kockázatok hazai és globális szinten is, azonban az idei évre nem nehéz pozitív várakozásokat megfogalmazni az új lakások piacával kapcsolatban. Összességében a lakáspiac egészéhez hasonlóan ebben a szegmensben is az általános gazdasági peremfeltételek tavalyihoz mért javulásához kötik a várakozásaikat.

Emellett az idén lejáró állampapírokból, illetve részben az önkéntes nyugdíjpénztári számlákról felszabaduló pénzek, valamint energiahatékony ingatlanok vásárlásakor igénybe vehető kedvezőbb hitelkonstrukciók erősítik mind a saját részre, mind a befektetési céllal vásárlók keresletét.

elado-uj-epitesu-projekt-budapest-xi-kerulet-88958276-t6.webp Budapest XI. kerületben, a Rupp-hegy Természetvédelmi Területtől néhány perc sétára, csodálatos modern, panorámás lakásokat kínál a Sasad Resort.

A kínálatot mindeközben részben állami támogatással indított új lakásépítési program élénkítheti. „Optimista várakozásainkat ugyanakkor egyelőre 2026 elejéig tartjuk, az országgyűlési választások utáni kilátásokat egyelőre nehéz megbecsülni”.

A jelenleg építés alatt álló, 2025-ös átadású lakásokra szűrve az OTP Jelzálogbank adatbázisát, mintegy 1,59 millió forint/négyzetméter átlagár adódik Budapesten. Ha 2026-os átadással nézzük, ez az átlagár 1,61 millióra nő (noha ez még sok esetben tervasztalról történő vásárlást feltételez, és az építkezés során törvényszerűen emelkedik az ár).

„Jelen piaci helyzetben egyértelműen az árak további növekedésére számítunk. A pesti oldal – jó értelemben vett – tömegpiacán, a IX. és XIII. kerület keresett, de nem Duna-parti területein 1,5–1,7 millió, Budán, a XI. kerület egykori rozsdaövezeti részein 1,6–1,9 millió közötti, a Duna mellett 2 millió feletti, a legnagyobb presztízsű hegyvidéki projektekben gyakran 4 millió forintnál is magasabb árakkal találkozunk, míg Pest peremkerületeiben is elhagytuk már a hat számjegyű minimumárakat” – olvasható Valkó Dávid összegzése a bank közleményében.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 185 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Hol keresel?
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

A Dél-Alföldön itt lehet a legjobban keresni, de milyen lehet odaköltözni?
2026.10.26. #lakásárak #gazdaság
A Dél-Alföldön itt lehet a legjobban keresni, de milyen lehet odaköltözni?
Nem véletlenül vált az elmúlt években egyre drágábbá a szegedi lakáspiac. Már hivatalos adatok is alátámasztják, hogy mi állhat az árszint mögött. A városban a nettó munkajövedelem a 550–630 ezer forintos sávba esett, amivel a Dél-Alföld egyik legjobban megfizetett része lett. Ez nem azt jelenti, hogy a szegedieknek könnyű lakást venniük, inkább azt, hogy a magasabb lakásárak mögött egy vidéki viszonylatban szokatlanul erős helyi vásárlóerő is áll.
26 évesen még otthon? Ezek a házak könnyen átírják a terveket
2026.10.25. #családiház #gazdaság
26 évesen még otthon? Ezek a házak könnyen átírják a terveket
Vannak olyan házak, amik annyi kényelmet kínálnak, hogy az sok kompromisszumot megér, és vannak az alábbi, elképesztő ingatlanok. Az Unióban manapság nagyjából 26,3 évesen költöznek el a fiatalok a szülőktől, viszont a magyarok tovább maradnak a szülői házban. A dél-európai országokban, nem ritkán csak 30 éves koruk után jóval történik meg a szeparáció. Érdekes összevetni a statisztikát a fiatalok munkanélküliségi rátájával.
Ilyen lesz az energiaforradalom éve
2026.10.22. #energiahatékonyság #gazdaság
Ilyen lesz az energiaforradalom éve
A hazai ingatlanállománnyal nem is az a legnagyobb baj, hogy öreg, hanem hogy nagyon rossz energetikai állapotban van, gyakorlatilag a legtöbb ház az utcát fűti, ezért Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter egy állami programot jelentett be a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére. 2030-ig 120 ezer család otthona újulhat meg. A panelházakat is bevonják a programba, így tizenhat év után ismét országos program részei lehetnek.
Hollywoodi filmsztárok is otthonnak választották ezt a verőcei kastélyt a Dunakanyarban
2026.10.15. #ingatlantörténelem #gazdaság
Hollywoodi filmsztárok is otthonnak választották ezt a verőcei kastélyt a Dunakanyarban
Olykor előfordul egy-egy ingatlannál, hogy teljesen jogosan lehet az ingatlantörténelem taget hozzáilleszteni, mert az épület karakteres múlttal rendelkezik. Ilyen a verőcei Pufi Kastélyként ismert villa is, aminek a története 1871-ben kezdődött. Az eladósorba került birtok a Dunakanyarra nyíló panorámája miatt is különleges, de a hozzá tartozó közel másfél hektáron még egy kastély, wellnessrészleg, vendégház és sportkomplexum is helyet kapott.
Milliós présházaktól a panorámás luxusig: Így alakítja át a borvidéki életérzés a dunántúli és balatoni ingatlanpiacot
2026.10.01. #lakásárak #gazdaság
Milliós présházaktól a panorámás luxusig: Így alakítja át a borvidéki életérzés a dunántúli és balatoni ingatlanpiacot
A dunántúli és balatoni borvidékeken a szőlőhegyi, zártkerti és présházas ingatlanok piaca az elmúlt években gyökeres átalakuláson ment keresztül. Míg az ország számos pontján a zártkertbe költözés elsősorban az olcsóbb lakhatásról és a gazdasági kényszerről szól, a Dunántúl kiemelt borvidékein – a Balaton-felvidéktől Pannonhalmán át Villányig – a természetközeli életmód, a panoráma, a borkultúra és a turisztikai befektetési lehetőségek egyre inkább a prémium szegmens felé terelik a keresletet. Az OTP Ingatlanpont elemzése a régió sajátosságait és a vásárlói motivációk sokszínűségét vizsgálja.
Így lett szavuk a Dunántúl egyik legszebb városában az ott élőknek
2026.09.28. #építkezés #gazdaság
Így lett szavuk a Dunántúl egyik legszebb városában az ott élőknek
Egyes vidéki települések felemelkedésének korát éljük, és miközben a fővárosban az újépítésű lakások piaca stagnál, ezekben a vidéki nagyvárosokban virágzik a szektor. Veszprémben is több újépítésű projekt kapott figyelmet, ugyanakkor a kínálat hangsúlyosan csak ott tud sikeres lenni, ahol találkozik a projekt a helyiek elképzelésével is. A helyi önkormányzat a lakossági tiltakozás miatt változtatási tilalmat rendelt el Aranyos-völgy több területére, így ott nem indulhat lakóparki fejlesztés. De milyen a választék ezen kívül?
De mi az oka, hogy még mindig emelkednek az ingatlanárak, ha nem Budapest?
2026.09.14. #családiház #gazdaság
De mi az oka, hogy még mindig emelkednek az ingatlanárak, ha nem Budapest?
Kis mértékben élénkült a lakáspiaci kereslet a nyár végére, de ez a forgalomban nem nagyon látszik, így továbbra is sok az eladó ingatlan, hónapok várakozása után is nagyobb engedmény szükséges a sikeres adásvételhez. A korábban olcsóbb vidéki és panelszegmensekben folyamatos az árak felzárkózása az országos átlaghoz, ezzel szemben Budapest legdrágább részein már nem úgy drágulnak a lakások, mint eddig, sőt a belvárosban árcsökkenés is látszik.
A Vasi-Hegyhát rejtett kincsei – festői falvak és a szőlőhegyi présházak világa
2026.09.12. #eladóház #gazdaság
A Vasi-Hegyhát rejtett kincsei – festői falvak és a szőlőhegyi présházak világa
A Vas vármegye déli részén elterülő Vasi-Hegyhát az ország egyik legbájosabb, mégis méltatlanul alulértékelt kistérsége. A dombok lágyan ívelt vonulatai, a sűrű tölgyesek, a friss levegő és a történelmi múltba vesző szőlőkultúra archaikus világa igazi menedéket jelenthetnek. A régió kiemelkedő települései – Kám, Oszkó és Szarvaskend – és a környező települések az autentikus falusi építészet, a természeti értékek és a fenntartható vidéki lét tökéletes fúzióját nyújtják. Kicsit körbenéztünk az itteni ingatlanpiacon.
A magyarok kétharmada a saját lakásból inkább máshova költözne
2026.09.09. #lakáspiac #gazdaság
A magyarok kétharmada a saját lakásból inkább máshova költözne
A magyar lakásvásárlók többsége kompromisszumot köt, ha ingatlant vesz, és ez nem a közismert nagyvonalúsággal magyarázható. A leggyakrabban a lakás méretéből vagy minőségéből engednünk, holott az adásvételek mögött gyakran 20-25 évre szóló hitel van. Egy felmérés szerint a magyarok közel kétharmada elköltözne jelenlegi otthonából, ha tehetné.