2025.10.22.Szerző: M. E. #kertészet #3szazalek

4 ügyes fogás, hogy ősszel is lenyűgöző legyen a kerted, amikor a legszebb növényeid már elhervadtak

4 ügyes fogás, hogy ősszel is lenyűgöző legyen a kerted, amikor a legszebb növényeid már elhervadtak

A kertesházak tulajdonosai gyakran veszteségként élik meg az őszt, hiszen ilyenkor felére csökken az élettér. Legalábbis a következő tavaszig. Hogy ne okozzon túl nagy traumát az idei szezonvég, utánanéztünk, hogy a szakértők szerint hogyan lehet elnyújtani el a virágzási időszakot, és melyek a megfelelő növények ehhez.


Nem tűnik túl bonyolultnak a recept: rengeteg szín, textúra és érdekesség, amik fenntartják a figyelmet. Első lépésben későn virágzó évelőkkel, mint például az őszirózsával, kasvirággal, krizantémmal és japán szellőrózsával töltsd fel a virágágyást. Ezek a növények a nyár végétől egészen novemberig jól mutatnak.

Sokat segít, ha eleve a fák is illeszkednek a tájképbe, például színes levelekkel, bogyókkal és kéreggel rendelkeznek. A díszfűfélék pedig szintén olyan kerti ötletek, melyek a legmodernebb tereprendezés természetes tartozékai. De nézzük, mit ajánlanak a kertrendezők.

Hozd ki a legtöbbet a lágy őszi fényből

Az őszi nap andalító fénye tökéletesen harmonizálnak a Calamagrostis díszfűvel, pláne, ha sok őszi hortenziát is ültetsz közéjük. Néhány magas és karcsú Globemaster Allium díszhagymával kombinálva csodás kiegészítői a térnek. Ez a dizájn megmutatja, hogyan lehet egyszerűen feldobni az őszi vegetációt válogatott növényekkel, amelyek csodálatos egységet kínálnak a tél kezdetéig.

Egy nyírt madárbirs bokor fényes sötétzöld leveleivel és rengeteg piros bogyójával élénkké és élővé teszi az udvart még a hűvösebb hónapokban is. A bogyós fák és növények ültetése az őszi kertekbe az egyik legjobb megoldás, amik színessebbé varázsolják az udvart.

Az olyan elemek, amelyek egész évben meghatározzák a kert formáját, az ősz beköszöntével még jobban előtérbe kerülnek. Például a nyírt Taxus (oszlopos tiszafa) vagy az Elaeagnus ebbingei (széleslevelű ezüstfa), esetleg az amelanchierek (fanyarka félék) kockái szépen végigkísérik a tekintetet a kerten, letisztult vonalakat adva a vegetációnak. Ezek mind nagyszerű építészeti elemek a kertekbe.

A futónövények is lágyan jelezhetik az évszakváltást, mint például, a pergola drótjain kígyózó, zöld virágait aranybarnára váltó komló, vagy néhány rozsdás gyűszűvirág a kerítés közelében.

Ennek a Balatonszepezden eladó 5 szobás, 220 négyzetméteres minden igényt kielégítő, örök panorámás, prémium kategóriás családi háznak az 1200 négyzetméteres gyönyörűen parkosított kertjének struktúráját kerttervező álmodta meg, semmit sem bízva a véletlenre. elado-csaladi-haz-balatonszepezd-114110458-t6.webp

Amikor a késő nyári virágok, mint például a vörös rózsák és a kasvirágok elhervadnak, jöhet egy alternatív lehetőség, ami aztán garantáltan elviszi a show-t. Ilyen lehet a japán juharfa, amely lenyűgöző mélyvörös leveleivel gyönyörűen illik az őszi színpalettához, és például mind az örökzöldek hátterében, mind a sárgás, rozsdás narancssárga őszi lombozat környezetében felkiáltójellé tud válni.

Az is fontos, hogy egy ilyen a házból jól látható vagy érkezéskor megcsodálható legyen. Eközben az őszi kertek egyik legegyszerűbb tervezési trükkje, hogyha a növényzetben lévő hézagokat puha díszfű sávokkal töltöd ki.

Szigligeten eladó ez az exkluzív, nádfedeles 3 szobás családi ház 300 méterre a Balatontól, gondozott, 600 négyzetméteres kerttel, japán juharokkal, magnóliákkal és rózsákkal. Ebben az ingatlanban a letisztult elegancia, a modern kényelem és a természetközeli nyugalom harmonikusan egyesül, és a komfortos ház nem csak nyáron, hanem az őszi-tavaszi hónapokban lehetővé teszi számodra, hogy a saját teraszodról egy finom rosét kortyolgatva hallgasd a partmenti fák és a nádas halk susogását. elado-csaladi-haz-szigliget-115483876-t6.webp

Sok díszfűfajta csak a nyár vége felé kezd el igazán megmutatkozni. A tereprendezésben felbecsülhetetlen értékűek, sokoldalúak és alkalmazkodóképesek. A füvek gyakran egészen az őszi hónapokban is virágoznak, pont akkor, amikor sok évelő növény már hanyatlásnak indult. Lágy színeik a hetek múlásával elhalványulnak ugyan, de formájuk és mozgásuk továbbra is kecses jelenlétet kölcsönöznek a kertnek.

Ennek a Szentendrén eladóvá vált gyönyörű parkkal körülvett, medencés, 5 szobás családi háznak a nyitott teraszát ölelik körül lágyan a hosszúszárú fűfélék, amelyek egy bögre forró csokoládéval való őszi kiücsörgésre csábítanak. elado-csaladi-haz-szentendre-119293013-t6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 174 167 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Az 1 milliós támogatás újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak
2025.12.03. #3szazalek #ingatlanvásárlás
Az 1 milliós támogatás újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján 2026-tól évi nettó 1 millió forintos, vissza nem térítendő otthontámogatást igényelhetnek a közszférában dolgozók. A támogatás hiteltörlesztéshez vagy lakásvásárláshoz szükséges önerőhöz használható fel, alanyi jogon jár, és egyszerre szolgál lakhatási, foglalkoztatási és társadalompolitikai célokat. A Duna House elemzői szerint mindez komolyan befolyásolhatja a keresletet, különösen az alsó- és középkategóriás lakások piacán.
Eger legélhetőbb zöldövezeti városrésze, meglepően jó árakkal
2025.12.03. #3szazalek #családiház
Eger legélhetőbb zöldövezeti városrésze, meglepően jó árakkal
Eger nemcsak történelmével és elragadó belvárosával csábítja a városba a látogatókat és tartja meg az ott élőket, az csak a hab a tortán. Az ország egyik legbiztonságosabb megyeszékhelyéről beszélünk, ahol élénk egyetemi élet zajlik több ezer egyetemistával, továbbá a város gyógyvizeinek köszönhetően rekreációs paradicsom is egyben. Van a városnak egy csendes, zöldbe burkolt ékköve, a Hajdúhegy, ahol panorámás családi házak és tágas kertek között tapintható a nyugalom.
Győr-Moson-Sopron vármegye az ő 20 milliós házaival? Nem mese
2025.12.02. #családiház #3szazalek
Győr-Moson-Sopron vármegye az ő 20 milliós házaival? Nem mese
Az osztrák határ közelség már elég erős indok ahhoz, hogy sokan úgy döntsenek, hogy Győr-Moson-Sopronban telepedjenek le. Emiatt persze az itteni árak meghaladják az országos átlagot, de szisztematikus kereséssel és a megfelelő szűrők beállításával a zenga.hu ingatlankeresőjében számos kifejezetten barátságos áron is lehet eladó ingatlanra bukkanni. Persze nem a nagyvárosokban, hanem a vonzáskörzetükben.
Egy nagyváros kertvárosi gyöngyszeme egy eszméletlenül szép vidéken
2025.11.30. #3szazalek #eladóház
Egy nagyváros kertvárosi gyöngyszeme egy eszméletlenül szép vidéken
Ha kapásból mondani kellene egy vidéki régiót, ahova a legjobb hazatérni, sokan Zalát mondanák. Sőt, nagyon sokan, mivel az utóbbi években többször is bekerült a top desztinációk közé a lakáskeresők körében. A zalai megyeszékhely, Zalaegerszeg sokszínű, élhető és kultúrájában is gazdag város. A cikkben egy közkedvelt részét, Zalabesenyőt vizsgáljuk meg alaposabban.
Ezek Magyarország legolcsóbb és legdrágább utcái
2025.11.28. #budapest #3szazalek
Ezek Magyarország legolcsóbb és legdrágább utcái
2024-ben Magyarország húsz legdrágább utcájából tizenhét Budapesten található. A legmagasabb áron egy II. kerületi utcában vásároltak ingatlant tavaly. Az OTP Ingatlanpont friss elemzése szerint az idén tovább emelkednek az árak, majd 2026-tól fokozatosan jelenhet meg egyre több újépítésű lakás a piacon, ugyancsak pozitívan befolyásolva az árszinteket.
Három Tisza-parti gyöngyszem, ahol a gyógyvízre egészség és jövő is építhető
2025.11.28. #vízpart #3szazalek
Három Tisza-parti gyöngyszem, ahol a gyógyvízre egészség és jövő is építhető
Mindenhol jó, de a legjobb otthon, tartja a mondás, amit kiegészítenénk annyival, hogy a legeslegjobb pedig az, ha szinte a szomszédban lélekgyógyító termálvíz is található rendes infrastruktúrával. Magyarországon több ilyen lokációt is tudunk mondani, de ebben a cikkben három különösen izgalmas kelet-magyarországi községbe invitálunk, hogy ingatlanpiaci szemmel is megnézhesd.
A 20-40 évesek már az ingatlanpiac több mint felét adják
2025.11.26. #ingatlanpiac #3szazalek
A 20-40 évesek már az ingatlanpiac több mint felét adják
2025 végére látványosan átalakult a hazai ingatlanpiac életkori szerkezete: mind országosan, mind Budapesten a fiatalabb vevők kerültek meghatározó pozícióba. A Duna House adatai szerint a 20-30 és 30-40 év közötti korosztály vásárlási jellemzői és költési hajlandósága jelentősen átformálta a keresleti oldalt.
Hol érdemes Budapesten újépítésű lakást venni, és miért a józan kompromisszumok nyernek a piacon?
2025.11.26. #3szazalek #újépítésű
Hol érdemes Budapesten újépítésű lakást venni, és miért a józan kompromisszumok nyernek a piacon?
A budapesti újépítésű lakáspiacon a vevők ma már tudatosabban keresnek: nemcsak otthont, hanem hosszú távú értéket és életminőséget akarnak a pénzükért. A Pesti Házak Zrt. Dévai 14 projektje pont erre az igényre ad választ, ahol a lenyűgöző esztétika és a modern műszaki tartalom tökéletes egyensúlyt alkot.
Ezek Magyarország legjobban pörgő piacai – Mutatjuk, hol adták el a legtöbb lakást
2025.11.21. #3szazalek #ingatlaneladás
Ezek Magyarország legjobban pörgő piacai – Mutatjuk, hol adták el a legtöbb lakást
2024-ben két budapesti kerületben volt a legtöbb lakáseladás országosan, a dobogó harmadik helyére Debrecen került – derül ki a KSH adataiból. Újépítésű társasházi lakást szinte csak a fővárosban vásároltak, vidéken alig emelkedett 100 fölé az eladások száma egy-egy nagyvárosban, a használt lakótelepi lakások piaca viszont Pécsen és Miskolcon is pörgött tavaly az OTP Ingatlanpont szerint.