A magyar leányok szépségével csak ezek a leányfalui ősi rejtekhelyek vehetik fel a versenyt
A magyar leányok világszépek, a közvélekedés szerint. Talán csak egy valami veheti fel a versenyt velük mind szépségben mind elnevezésben, az pedig a Dunakanyar kis települése, Leányfalu. A meseszép környéken fekvő településnek mozgalmas történelme van, ma jobbára pihenésre, feltöltődésre vágyók keresik fel kirándulás vagy hétvégi menedék céljából. Két valódi kincset mutatunk, elsősorban azoknak, akik ide költöznének.
Százéves falak, felújított kazettás nyílászárók őrzik a múltat
A ház 1920-ban épült, majd 2020-ban teljes körű felújításon esett át. Ekkor kapott új tetőt, teljesen kicserélték a vízvezeték és elektromos hálózatot, egyedileg gyártott, szigetelt fa nyílászárókat szereltek be, ami tökéletesen kiegészíti a homlokzati szigetelést. A felújítási napló szerint a burkolatokat is újak . A vastag, közel százéves falazat télen tartja a meleget, nyáron természetesen hűvös marad.
A kazettás ajtókat, spalettákat és a zsalugátereket megőrizték és felújították és ugyanígy megtartották az eredeti arányokat, valamint a klasszikus belmagasságot. Ez az a fajta ház, ahol az új és a régi nem küzd egymással, mert a felújítás az épület saját logikáját követte. A 11-es főúttól csak néhány percre van, így a napi ingázás is megoldható.
Leányfalun ritkán kerül piacra olyan ház, ahol a dunai kapcsolat ennyire a mindennapok része. Ennél a 2013-ban épült, háromszintes ingatlannál saját kishajó-kikötő, nagy méretű fedett hajótároló és közvetlen vízkapcsolat tartozik a házhoz.
A természetes fa homlokzat és az ősfás környezet pedig kifejezetten visszafogott megjelenést ad az épületnek. A nappali nagy üvegfelületei közvetlenül a Dunára néznek, a belső terek kialakítása pedig egyértelműen hosszabb távú, kényelmes használatra készült. A 205 négyzetméteres ház három szinten szerveződik, az alsó szinten kétállásos garázs, műhely és hajótároló kapott helyet. A lakótérben gépesített konyha, Dunára néző nappali, hálószoba és masszázskáddal felszerelt fürdő található, az emeleten pedig egy nagyobb egybefüggő tér működik hálóként és dolgozósarokként. A műszaki felszereltség a hirdetés alapján kifejezetten erős: Viessmann kondenzációs kazán, padlófűtés, kandalló, kamera- és riasztórendszer, valamint elektromos kapu is része az ingatlannak, a 105 négyzetméteres fedett tároló pedig egyszerre alkalmas hajók, autók vagy egyéb felszerelések elhelyezésére.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 173 ezer hirdetés között
