A XII. kerületben csökkenhet a telekbeépíthetőség, luxus és villa Buda legmagasabb pontján
A Hegyvidéki Önkormányzat a jövő héten módosítja a kerületi építési szabályzatokat azzal a céllal, hogy a jövőben ne érhesse meg a tulajdonosoknak elbontani a műemlék vagy helyi védettségű épületeket. Tényleg kár lenne szétverni ezt a gyönyörű épített környezetet. Mutatjuk.
Bár jelenleg is tilos lenne elbontani, átalakítani műemlék vagy műemlék jellegű épületeket, de a büntetési tételek nevetségesek általában az egész beruházáshoz képest, ezért a rombolók simán belekalkulálják és folytatják tovább. Ennek hatásai már most is visszafordíthatatlanok, például a XII. kerületi az egykori Tündérhegyi Pszichiátria épületét és egy Tóth Lőrinc utcai régi, védett villát is elbontották., vagyis hivatalosan magától összedőlt.
Az 1937-ben épült villa déli-nyugati tájolású, közel 2000 négyzetméteres, trapéz alakú, ősfákkal teli saroktelken áll. Az elmúlt évtizedekben hazánk egyik közjogi méltóságának otthonául szolgált, néhány éve azonban már üresen áll.
Kovács Gergely polgármester szerint ha a jelenlegi helyzetben valaki lebont egy védett épületet, akkor csak 200 ezer és 2 millió forint közti bírságot szabhatnak ki rá, ráadásul 3 éven belül az is elévül.
"Ráadásul még ajándékot is kap, ugyanis ha valaki helyreállít egy védett épületet, akkor növekszik a telek beépíthetősége, kevesebb zöldfelületet kell megtartani, és a szabályok szerint a lebontás utáni újjáépítés is helyreállításnak számít. És jöhet is az újabb lakópark" - jellemezte a helyzetet.
A budai hegyvidék egyik legkiemeltebb, erdőövezeti részén, ősfás környezetben hirdetik ezt a lélegzetelállító villát.
Most viszont úgy módosítják a helyi építési szabályzatot, hogy ha egy beruházó elbontja vagy "hagyja összedőlni" műemlék vagy helyi védettségű épületét, akkor gyakorlatilag semmit nem építhet majd a telkén, mert ez esetben a telek beépíthetősége 10 százalékra csökken, a szintterületi mutató pedig 0.1-re, ami azt jelenti, hogy egy 1000 négyzetméteres telken legfeljebb egy 100 négyzetméteres alapterületű földszintes házat lehet majd felépíteni, mondta a polgármester.
Az önkormányzat tervei szerint ezen felül a károsítónak az elbontott műemlék épületet is helyre kell állítania.
Kiváló állapotú, háromszintes , meleg hangulatú családi házat hirdetnek Zugligetben, a természetvédelmi terület határán.
A Széchenyi-hegy déli lejtői és a Farkas-völgy között egy szinte zárt mikrokörnyezetre bukkantunk, és mivel a környéken a családi házas kínálat gyakorlatilag stagnál, meglepő volt erre a 350 négyzetméteres ingatlanra találni, amely lényegében egy hegyoldalba épített privát wellness-központként működik.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 174 ezer hirdetés között
