Miközben gyűlölték, iszonyatosan sokat segítettek Magyarországnak

Az egyik kedvenc időtöltésünk a magyarországi lakótelepeket megnézni, a történelmüket felidézni és megtalálni bennük a különlegeset, ahogy korábban is tettünk. Most összességében mutatjuk be a magyar lakótelepeket, hiszen nemcsak mi országunk, hanem az egész keleti blokk vizuális világát jelentősen meghatározó részletekről van szó: a szovjet gyárakból kikerült panelházak a mai napig szinte mértani pontossággal mutatják meg, hogy hol kezdődött a szovjet érdekeltség. A határok azóta ugyan eltűntek, de a helyzeten a Szovjetunió összeomlása sem változtatott, ami nem is csoda, hiszen például csak Magyarországon közel kétmillió ember él lakótelepeken.

Mitől lakótelep egy lakótelep?

Erre a kérdésre viszonylag egyszerá válaszolni, hiszen a lakótelepet az teszi teleppé, hogy szinte egyszerre és ugyanolyan stílusban emelnek épületeket, egy, az adott település más részeitől jól elkülöníthető egységben. Érdemes azt is hozzátenni, hogy a lakótelep nem kizárólag panelrengeteget jelent, hiszen például Budapesten, a Napraforgó utcai lakótelep is az, ami a Bauhaus építészeti stílus egyik legfontosabb képviselője.

A Havanna lakótelep szélén található ez a panorámás, másfél szobás, tizedik emeleti lakás.

Funkcionalitását pedig a nevében őrzi: minél több lakóhely, minél problémamentesebb kivételezéssel.

Bár sok hazai lakótelep, mint az említett Napraforgó utcai is a múlt század első felében épült, de a tömegigény és az arra adott tömegválasz jellemzően inkább a második világháború után jelent meg, amikor a hazatérő katonák a lebombázott házakat találtak, és a falvakból felpörgött a városokba vándorlás. 1949-ben már 265 ezer ember keresett lakást, főleg Budapesten.

Az első kísérletek a köznyelvben néhai főtitkár miatt csak hruscsovkáknak nevezett, általában három emeletes épületek voltak. Mint kiderült, lehetett már ezt praktikusabban is építeni, de azzal már megvárták Leonyid Brezsnyev idejét, hogy elkezdődjön a ma ismert panelházakból álló lakótelepek virágzása.

A X. kerületben, zöld környezetben hirdetik ezt kétszobás panelt.

Az 1950-es években beindult az akkor még főleg csak 3-4 emelettel rendelkező házak, telepek építése, az elején még 700-800 lakásból álltak. Nagy újítás volt, hogy már mindegyiknek saját fürdőszobája volt, ami elképesztő fejlődést jelentett a folyosóra épített közös fürdőszobák után.

Az első panel magasházat 1959-ben adták át Dunaújvárosban, majd onnantól nagyobb tempóban folytatódott a folyamat: 1961-ben egy 15 éves lakásépítési terv lakások százezreinek megépítését tűzte ki célul.

Sajnos fantázia kevés volt ezekben, ami főleg annak köszönhető, hogy a szocialista állam megvette a magyar házgyárakat, ezért a típustervek alapján legyártott panellapokkal tényleg óriási tempóban lehetett már elárasztani a teljesen egyforma épületekkel bármelyik várost. Újdonság volt, hogy a lakótelepek nemcsak alvásra szolgáltak, hanem a teljes életteret le akarták fedni, így boltok, iskolák, posták is épültek. A nagy tempó és persze az olcsó alapanyagok azért megtették a hatást, hiszen sok újonnan átadott lakást már a beköltözőknek kellett kijavítani.

A lakótelepek növekedése az 1980-as évekig tartott, ekkor az olajválság és a magasodó alapanyagárak miatt lelassult a folyamat. A rendszerváltás félkész lakótelepeket is talált, de azóta is épült 800 ezer lakás.

És akkor még nem is beszéltünk a XI. kerületről, ahol olyan lakást is találni, mint az alábbi.

Illusztrációk: Wikimedia Commons