2025.09.03.Szerző: zenga.hu #3szazalek #ingatlanpiac

Az Otthon Start hitel miatt megint népszerűek lesznek a felújítandó ingatlanok Budapesten?

Az Otthon Start hitel miatt megint népszerűek lesznek a felújítandó ingatlanok Budapesten?

Miközben az elmúlt években a felújított lakások voltak elsősorban keresettek Budapesten, most az Otthon Start kamattámogatott hitel 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlátja miatt újra a felújítandó, vagyis olcsóbb ingatlanok kerülhetnek a vevők célkeresztjébe? Megfordulhat az eddigi trend?


Az elmúlt évekre a szűkös építőipari kapacitások, a szakemberhiány és a rohamosan dráguló építőanyagok miatt jellemzővé vált, hogy egyre inkább a felújított ingatlanokat preferálták a vevők, melyekhez csak minimális mértékben kellett beköltözés után hozzányúlni, mivel nem szívesen vágtak bele nagyobb felújításba.

Ez továbbra is jellemző, de kérdés, hogy Budapesten, ahol már sok kerületben az Otthon Start hitel feltételeként megjelenő 1,5 millió forint felé közelítenek a használt ingatlanok négyzetméterárai, illetve olykor meg is haladják azt - elsősorban a szépen felújított, újszerű állapotú ingatlanok esetében - miként reagálnak a vevők az Otthon Start hitel 1,5 millió forintos négyzetméterárkorlátjára? Ismét a felújítandó, ezért olcsóbban kínált ingatlanok lesznek népszerűbbek, hiszen ezek nagyobb eséllyel kerülnek kevesebbe négyzetméterenként 1,5 millió forintnál?

Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője úgy látja, hogy az Otthon Start hitel miatt nem lesz nagyobb a kereslet a felújítandó, rosszabb állapotú ingatlanok iránt. Annak ellenére, hogy a belső vagy a budai kerületekben a felújított, új vagy újszerű ingatlanok négyzetméterára több eseten már meg is haladja az 1,5 millió forintot.

A felújítandó, olcsóbb ingatlanokra a drágább kerületekben továbbra is elsősorban a felújítással foglalkozó vállalkozók lesznek a vevők. Majd miután korszerűsítették, az áruk 1,5 millió forint felett alakulhat, de a szakértő szerint ezekre is lesz kereslet azok részéről, akik egyébként sem felelnek meg az Otthon Start feltételeinek, és piaci alapú lakáshitellel vásárolnak.

Azok viszont, akik ki tudják használni az állami kamattámogatású hitelt, olyan budapesti kerületekben néznek körül, ahol a jobb állapotú ingatlanok négyzetméterára egyelőre alacsonyabb.

Ilyenek például a dél-pesti kerületek, többek között Csepel vagy annak agglomerációja, ahol az 1 millió forintot meghaladó árak még irreálisnak hatnak a vevők számára. Itt jelenleg még az jellemző, hogy a jelentősen túlárazott ingatlanokat nem lehet eladni - mondta Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodája szakmai vezetője. Szerinte ugyanakkor kérdéses, hogy az elkövetkező hónapok milyen áremelkedést hoznak.

Hasonló a helyzet Dél-Pest más kerületeiben is: a I., II., V., XI., XII., XIII. kerületekben valóban megjelentek már az 1,5 millió forint feletti négyzetméterárak, azonban sok más kerületben, így Dél-Pesten ezt még nem érték el, legfeljebb csak olyan esetekben, amikor az ingatlan valami “extrát” tud nyújtani.

Jelenleg a dél-pesti kerületekben 900 ezer - 1,1 millió forint közötti átlagos négyzetméterárak a jellemzők. Ritkán ez alatt is hozzá lehet jutni ingatlanokhoz, de azok kifejezetten rossz állapotúak. 1,1 millió forint felett is hirdetnek - elsősorban egy-másfél szobás, csúsztatott zsalus és panel - lakásokat, melyek hirdetési ára egészen 1,5 millió forintig kúszik fel. A szakértő szerint jelenleg az 1,2 millió forint feletti ár még irreálisan magas ezekben a kerületekben.

Az Otthon Start miatt ugyanakkor azt lehet tapasztalni, hogy az eladók kitartják és emelik az árakat, a vevők pedig beletörődtek, hogy hirdetési áron vagy akár csak felfelé történő licittel tudnak vásárolni. Az alku szinte teljesen eltűnt a piacról.

Rácz Gyula szerint az elmúlt alig több mint két hónap alatt mintegy 10 százalékos áremelkedésre került sor, pedig már az állampapír-pénzek ingatlanpiacra áramlása miatti várakozások is jelentős mértékben felfelé hajtották az árakat a tavalyi év végén és az idei év elején.

Az említett kerületekben tehát még mindig tudnak felújított, jó állapotú ingatlant vásárolni az érdeklődők úgy, hogy ne csússzanak ki az 1,5 millió forintos négyzetméterárkorlátból, természetesen a kínálat függvényében.

Ugyanakkor, ha a felújítandó ingatlant vennének, akkor kalkulálniuk kell a felújítás költségével: egy 50-60 négyzetméteres ingatlan felújítása a jelenlegi anyagárakkal és munkadíjakkal számolva mintegy 200 ezer Ft/m²-250 ezer Ft/m² költséget jelent középkategóriás alapanyagok felhasználásával, abban az esetben, ha a korszerűsítést teljes egészében szakemberek végzik.

Ez azt jelenti, hogy ha például egy 53 négyzetméteres panellakáshoz 1,05 millió forintos áron, azaz 55,6 millió forintért sikerül hozzájutnia a vevőnek, akkor arra mintegy 10 millió forintot rá kell még költenie. A villanyszerelés 2 millió forint, a nyílászárók ára 1,5-2 millió forint, a fürdő és a konyha felújítása 2-2 millió forint, valamint a helyiségek festése, burkolása szintén 2 millió forintra jön ki - sorolta Rácz Gyula László. Azt is megjegyezte, hogy eközben egy ugyanekkora, már felújított panellakás mintegy 1,2 milliós négyzetméteráron érhető el most a piacon, ami 63,6 milliós árat jelent.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 167 043 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat
2025.10.22. #3szazalek #eladólakás
Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat
Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Otthon Starttal kombinálva pedig akár új szegmens is nyílhat az ingatlanpiacon.
Amikor az agglomeráció túlnő a határain – felfutóban a Velencei-tó környéki ingatlanpiac
2025.10.22. #3szazalek #családiház
Amikor az agglomeráció túlnő a határain – felfutóban a Velencei-tó környéki ingatlanpiac
Az elmúlt években elmosódtak a régióhatárok, és az az élethelyzet, hogy valaki más helyen él, mint ahol dolgozik, már egy fikarcnyit sem meglepő, sőt. Ez az amőbaszerű változás különösen megfigyelhető Budapest agglomerációjának határait figyelve. A lakóhely és munkahely közötti 10-20 kilométeres távolságokat felváltotta az 50-70 kilométeres távolság. Ennek köszönhetően egy új fővárosi agglomerációs vidéket és annak - Otthon Start kedvezményes hitelre alkalmas - ingatlanpiacát mutatjuk be a Velencei-tó körül.
4 ügyes fogás, hogy ősszel is lenyűgöző legyen a kerted, amikor a legszebb növényeid már elhervadtak
2025.10.22. #kertészet #3szazalek
4 ügyes fogás, hogy ősszel is lenyűgöző legyen a kerted, amikor a legszebb növényeid már elhervadtak
A kertesházak tulajdonosai gyakran veszteségként élik meg az őszt, hiszen ilyenkor felére csökken az élettér. Legalábbis a következő tavaszig. Hogy ne okozzon túl nagy traumát az idei szezonvég, utánanéztünk, hogy a szakértők szerint hogyan lehet elnyújtani el a virágzási időszakot, és melyek a megfelelő növények ehhez.
Megugrottak a befektetői ingatlaneladások, nő az ingatlankínálat
2025.10.21. #3szazalek #ingatlanbefektetés
Megugrottak a befektetői ingatlaneladások, nő az ingatlankínálat
A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben bérleti díjak növekedése különösen Budapesten megtorpant – derül ki a Duna House elemzéséből.
Van 20 millió forintod, hogy erre a csodás, Balaton-közeli vidékre költözz?
2025.10.19. #eladóház #3szazalek
Van 20 millió forintod, hogy erre a csodás, Balaton-közeli vidékre költözz?
Veszprém vármegye az új ingatlanpiaci boom egyik legnagyobb nyertese. A veszprémi tudásbázis és kulturális koncentráció, a Balaton közelsége, a turizmus és az ipari beruházások hajtják a keresletet. Fix, 3 százalékos hitellel és egy remek lehetőséggel azonban megtalálhatod a szerencsédet. Hogy milyen a veszprémi ingatlankínálat, arra a cikkben adunk választ.
Lassan egy éve stagnál a magyar lakásforgalom, de már begyújtották a kanócot
2025.10.17. #3szazalek #ingatlanpiac
Lassan egy éve stagnál a magyar lakásforgalom, de már begyújtották a kanócot
Az elmúlt három negyedévben alig változott a forgalom a magyar lakáspiacon, gyakorlatilag befagytak az eladások a magasba szökött árak miatt. Az idei második negyedév sem hozott élénkülést az Eurostat adatai szerint, 2024-hez képest viszont érezhető volt a forgalom fékezése. Azonban már nem kell sokat várni az élénkülésre, sőt a hírek szerint el is indult a robbanás a kedvezményes Otthon Start hitelprogramnak köszönhetően, ami egy darabig biztosan felpörgeti majd a tranzakciókat.
Ennek a háznak a titka nem a Tokaji borvidék, hanem a kert végében kezdődő nyugalom
2025.10.17. #3szazalek #eladóház
Ennek a háznak a titka nem a Tokaji borvidék, hanem a kert végében kezdődő nyugalom
Aranysárga furmint, a hegyoldalt ellepő szőlősorok, a pincékből kiszűrődő pohárcsörgés: ez az a fantáziakép, amire a legtöbbünk gondol, ha meghallja a tokaji borvidék nevet. Pedig van itt valami más is: az a fajta csend és lassúság, ami egyre ritkább, viszont sokan keresik. A keresőknek segítünk ezzel a cikkel, amiben három olyan otthont mutatunk be, ahonnan ez a nyugalom árad.
Kiderült, hol tájékozódunk az ingatlanpiacon
2025.10.16. #3szazalek #ingatlanárak
Kiderült, hol tájékozódunk az ingatlanpiacon
A Duna House reprezentatív ingatlanpiaci kutatása szerint azoknak, akik az elmúlt 3 évben adtak el ingatlant, legnagyobb arányban ingatlanirodán keresztül érkezett a vevőjük. A fiatalok, az elsőlakás vásárlók és a befektetők azonban inkább a ingatlanhirdetési portálokról tudtak sikert elérni.
Liget Lakópark Tatabánya – ahol a nagyvárosi élet és a zöld környezet találkozik
2025.10.16. #újépítésű #3szazalek
Liget Lakópark Tatabánya – ahol a nagyvárosi élet és a zöld környezet találkozik
Sokáig ipari és bányászati központként élt a köztudatban Tatabánya, ami mára egyre inkább az élhető, otthonos város képét mutatja. Ennek megfelelően teljesen logikus, hogy a városban sorra indulnak új lakóingatlan-fejlesztések, amik közül méretével és minőségével is kiemelkedik a Liget Lakópark projektje ezáltal új mércét jelent a vidék ingatlanpiacán, megnyitva az utat az Otthon Start kedvezményes hitelprogram leghatékonyabb felhasználása felé.