2026.09.01.Szerző: Futó Péter #eladóház #lakásárak

Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.


Országosan és Budapesten is stagnálást mutattak a zenga.hu adatai az ingatlanérdeklődések – vagyis a telefonszám-felfedések és üzenetküldések – számában augusztusban, júliushoz képest tehát a nyár utolsó hónapja sem hozott élénkülést. Ezzel idén nyáron országosan 28, Budapesten 47 százalékkal volt gyengébb a kereslet a tavaly nyárinál, miután akkor az Otthon Start program bejelentése aktivizálta főként az érdeklődőket.

A piacon maradó érdeklődők viszont egyre inkább alkalmazkodnak a magasabb árszintekhez. Míg tavaly országosan a kereslet 66 százaléka irányult 50 millió forint alatti ingatlanokra, idén nyáron már csak 58 százaléka, az 50 millió forint feletti ingatlanok részesedése pedig 34-ről 42 százalékra emelkedett – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

Budapesten tavaly az érdeklődők 42 százaléka keresett 50 millió forint alatti ingatlant, idén nyáron már csak 19 százalékuk. Eközben a 100 millió forint feletti fővárosi ingatlanok iránti érdeklődések aránya 14-ről 24 százalékra nőtt. Budapesten tehát ma már többen keresnek 100 millió forint feletti otthont, mint 50 millió alattit. A legnépszerűbb az 50–75 millió forintos ársáv, míg országosan a 25–50 milliós kategória.

A főváros után Pest megyében a legmagasabb a 100 millió forint feletti ingatlanok iránti kereslet aránya, 18 százalék. Ezt Veszprém 14, majd Somogy megye 9 százalékkal követi. Ezzel szemben Békésben, Jász-Nagykun-Szolnokban és Nógrádban átlagosan mindössze minden kétszázadik lakáskereső érdeklődik 100 millió forint feletti ingatlanok iránt.

A változások az olcsóbb országrészekben is jól láthatók. Tavaly kilenc, idén pedig még mindig nyolc olyan megye van, ahol a 25 millió forint alatti ingatlanok a legkeresettebbek, ugyanakkor ezekben a térségekben is egyre nagyobb teret nyer az eggyel drágább, azaz a 25–50 millió forintos kategória. 1_ingatlanérdeklődések megoszlása 2026 nyár.png Élénkülést hozhat az ősz?

Tavaly az Otthon Start program indulása jelentős élénkülést hozott a szeptemberi piacon, idén ekkora fellendülés nem várható, azonban egy mérsékelt emelkedésre van esély. Az utóbbi évek trendje, hogy a nyári hónapok gyengébbek, mint a tavasz vagy az ősz és ez egyelőre idén is így van, emiatt akár változatlan fundamentumok mellett is várható némi javulás a következő hónapokban. Ezt erősítheti, ha az Otthon Start program kapcsán esetlegesen bejelentés érkezik a feltételek szigorításáról, ami aktivizálhatja az eddig kiváró vásárlókat – tette hozzá Futó Péter.

Emellett a kínálat is növekszik, ami önmagában még nem erősíti a keresletet, de az ennek hatására kialakuló erősödő alkupozíció is megmozgathatja egyes vevők fantáziáját. Tény ugyanakkor, hogy a befektetők továbbra sem húzzák a piacot, így a nyári kivárás után őszre csak mérsékeltebb élénkülés várható.

Címlapkép: Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 182 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Eljött a 20 százalékos árengedmények időszaka?
2026.09.09. #lakáspiac #lakásárak
Eljött a 20 százalékos árengedmények időszaka?
Visszaesést hozott az idei év az ingatlanpiaci forgalomban, melynek hatására a kínálat nőtt, azaz több lett az eladó ingatlan a piacon. Mivel a szélesebb választéknak köszönhetően a vevők könnyebben tudtak válogatni, ez magával hozta a nagyobb mértékű, akár 10–20 százalékos eladói árengedményeket is.
Budapest legnépszerűbb kerületének számított, mígnem elfordultak tőle
2026.09.08. #lakásárak #budapest
Budapest legnépszerűbb kerületének számított, mígnem elfordultak tőle
Nem könnyű ma a lakáseladók élete, még Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben sem. A vevői érdeklődés éppen ezekben a kerületekben csillapodott le az elmúlt egy évben a Duna House szerint. A XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
Mennyibe kerül a lakhatásunk? Kiderült, hány magyar jön ki nehezen a bevételeiből
2026.09.04. #lakberendezés #lakásárak
Mennyibe kerül a lakhatásunk? Kiderült, hány magyar jön ki nehezen a bevételeiből
Az Európai Unióban 2025-ben a háztartások 7,7 százaléka fordította elkölthető jövedelmének több mint 40 százalékát lakhatásra, az ő költségeik mondhatók definíció szerint kifeszítettnek – derül ki az Eurostat friss adatából. Magyarországon ugyanez az arány mindössze 5,3 százalék, vagyis az uniós átlag alatt volt, ami vélhetően annak az eredménye, hogy a lakhatási költségek emelkedése nem tartott lépést a bérnövekedéssel – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.
Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon
2026.09.02. #lakásárak #lakáspiac
Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon
Augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 255 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér
2026.09.01. #gazdaság #lakásárak
Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér
Van, aki az lakásdrágulás érzékeltetésére egy összevetést készített, ami az autók drágulásához képest mutatja meg, mi történik az ingatlanpiacon. Kiderül, hogy egyre nagyobb a szakadék a lakások és az autók ára között, és hogy míg tíz éve egy átlagos lakás értéke nagyjából 3-4 új autóéval ért fel, mostanra ez az arány 7-8-szorosra nőtt. A lakásárak 2015 óta szinte megállás nélkül emelkednek, az új autók ára viszont az erős forint miatt idén többször is csökkent.
Ezért érzed úgy, hogy egyre többet takarítasz meg, mégis egyre elérhetetlenebb a saját lakás
2026.08.26. #lakáspiac #lakásárak
Ezért érzed úgy, hogy egyre többet takarítasz meg, mégis egyre elérhetetlenebb a saját lakás
Miért tűnik elérhetetlennek a saját lakás, ha papíron csak 9 évnyi fizetésbe kerül? Magyarországon bő 9 évnyi nettó átlagkereset szükséges egy 60 négyzetméteres lakás vagy ház megvásárlásához, az átlag lakáskereső azonban ennél jóval távolabbi célnak érzi a saját otthon megszerzését. Hogy mi áll a nagy különbség mögött, és hol kell a legtöbbet, illetve a legkevesebbet dolgozni egy saját lakásért Magyarországon, azt a zenga.hu legfrissebb elemzése mutatja be.
Van olyan város, ahol már a panel a drágább
2026.08.15. #lakáspiac #lakásárak
Van olyan város, ahol már a panel a drágább
Miközben Budapesten hónapok óta nyílik a két szegmens közti árrés, a nagy lakótelepes vidéki városokban a panel egy év alatt jóval nagyobbat drágult, mint a tégla. Sőt, van ahol már a panel a drágább.
A tudatos vevők vették át az irányítást a lakáspiacon
2026.08.14. #lakáspiac #lakásárak
A tudatos vevők vették át az irányítást a lakáspiacon
A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzése szerint a piac végleg áttért a vevői tudatosságra, az átgondolt finanszírozásra és a reális árazásra épülő működési modellre. A döntések fókuszába a jó ár-érték arány, a kedvező fenntartási költségek és a jó műszaki állapot kerültek, miközben az eladóközpontú szemléletet fokozatosan a megfontolt vevői megközelítés váltotta fel.
Ahol három ország találkozik, ma már menekülés helyett otthonokat keresnek
2026.08.04. #újépítésű #lakásárak
Ahol három ország találkozik, ma már menekülés helyett otthonokat keresnek
A nyugat-magyarországi ingatlanpiac az elmúlt években sajátos irányt vett. Mivel egyre többen dolgoznak Ausztriában, akik közül nem mindenki szeretne oda is költözni, sokan inkább olyan környékbeli településeket keresnek, ahonnan a munkahely gyorsan elérhető, miközben a lakhatás kiszámíthatóbb és nyugodtabb marad. Hegyeshalom ebből a szempontból különleges helyzetben van, hiszen fél órán belül nemcsak Bécs és Pozsony, hanem Győr is elérhető. Erre az élethelyzetre épít a település új részén készülő Margaréta 12. társasház.