2023.12.14.Szerző: OTP Otthon #csok #építkezés

A CSOK igényléseket még várja, a CSOK Plusz-ra pedig már felkészült az OTP Bank

A CSOK igényléseket még várja, a CSOK Plusz-ra pedig már felkészült az OTP Bank

2024 januárjától jelentősen megváltozik a családok otthonteremtési támogatásának rendszere. Az OTP Bank szakértői az elmúlt nyolc év tapasztalatai és eredményei mellett azt is összefoglalták, hogy milyen határidők betartására, feltételek teljesítésére kell fokozottan figyelniük azoknak az ügyfeleknek, akik még az év végig érvényes szabályok szerint szeretnék igénybe venni a kedvezményeket, illetve hogyan érdemes felkészülni azoknak, akik a CSOK Plusz kedvezményes hitelkonstrukcióra pályáznak.


A januártól változó szabályok, feltételek között nem könnyű eligazodni, de a hitelintézet szakértői az átmeneti időszakban is minden támogatást megadnak ügyfeleiknek ahhoz, hogy a lehető legjobb megoldást válasszák otthonteremtési céljaik megvalósításához, feloldják a CSOK vagy a CSOK Plusz dilemmát.

Az OTP Bank az elmúlt nyolc évben több mint 100 ezer családnak segített új otthont vásárolni vagy építeni az államilag támogatott konstrukciókkal, így bőséges tapasztalatokat szerzett a különlegesnek számító élethelyzetek, igénylések kezelésében is. Az OTP Bank a támogatott hiteleknél 50 százalékot megközelítő, az állami támogatási konstrukcióknál pedig szintén meghatározó piaci részesedéssel rendelkezik.

A hitelintézet tapasztalatai szerint a CSOK 2015. januári indulása óta eltelt időszakban a Falusi CSOK 2019-es bevezetése adott nagy lendületet a támogatásoknak: 2020-ban az elmúlt nyolc évben megítélt összeg ötödét, 2021-ben csaknem 19 százalékát folyósították az ügyfeleknek. Érdekesen alakult a hazai régiók rangsora.

A Falusi CSOK-nál mind darabszámban, mind összegben az igénylések több mint fele, 53 százaléka Kelet-Magyarországról érkezett. A Városi CSOK-nál az összeget tekintve 38,5 százalékos aránnyal Budapest és Pest megye az első, de darabszámban (40 százalékos részesedéssel) ebben a szegmensben is Kelet-Magyarország áll az élen. A CSOK hitelt igénylők számában Kelet- Magyarország, értékében a Dunántúl vezet.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény és a Családi Otthonteremtési Lakáshitel (a köznyelvben városi CSOK és városi CSOK Hitel) 2023. december 31-ig igényelhető, de a munkanapok év végi rendjének változásai miatt az erre vonatkozó igénylést legkésőbb 2023. december 29-én lehet benyújtani, méghozzá hiánytalanul.

A legfontosabb dokumentumok:

  • a TB igazolás
  • a NAV igazolás
  • a földhivatal által érkeztetett adás-vételi szerződés
  • az adószámra vonatkozó igazolások gyermekek esetén is
  • a várandósság igazolása,
  • a hiteles energetikai tanúsítvány
  • a költségvetés

Az év végén közigazgatási szünet lesz, vagyis 2023. december 27-29. között nehézségekbe ütközhet a felsorolt dokumentumok beszerzése. Ráadásul a folyamat hosszabb időt is igénybe vehet.

„Nagyon fontos, hogy azok az ügyfelek, akik még a jelenleg érvényes szabályok szerint szeretnék igénybe venni az elérhető támogatásokat, minél előbb foglaljanak időpontot valamelyik bankfiókunkba, vagy a telefonos ügyfélszolgálaton kérjen visszahívást, hogy szakértő kollégáink segítségével áttekinthessék a lehetőségeket teendőket, elkerüljék a buktatókat. A hajrára készülve mobilbankáraink a fióki nyitvatartási időn kívül is akár házhoz mennek, hogy segítsék a döntéshozatalt” – mondja Kasziba Erika, az OTP Bank lakáshiteleinek üzletfejlesztését végző csapat szakmai vezetője.

A CSOK Plusz januártól érvényes új szabályai szerint a gyermekvállalás feltétele, hogy a házaspár hölgy tagja ne legyen több, mint 41. éves. Átmenetileg, 2025. december 31-ig az ennél idősebb nők esetében is benyújtható az igénylés, ha igazolják a legalább 12 hetes várandósságot. Szintén átmeneti szabály, hogy a 2024. január 1. és 2024. március 31. között benyújtott hiteligénylésnél a 2024. január 1. és a kérelem benyújtása között megszületett, valamint az ebben az időszakban gyámhatósági határozattal örökbefogadott gyermeket is vállalt gyermekként kell figyelembe venni a kölcsön elbírálásakor. Az OTP Bank CSOK Plusz jogosultság kalkulátorával az ügyfelek megnézhetik, hogy megfelelnek-e az új CSOK Plusz feltételeinek.

Az OTP Bank a feltételek változása miatt azoknak az ügyfeleknek mindenképpen a „városi” CSOK-ot ajánlja, akik az életkoruk miatt kiesnek a kedvezményezetti körből. Sokan nem tudják, hogy egy 25 éves fiatal még gyermeknek számíthat, így az idősebb korosztályok képviselőinek is elérhetők a jelenleg érvényes támogatási formák, valamint az elvált szülők is benyújthatják az igénylést. A fiatalabb, gyermekvállalás előtt állóknak viszont érdemes megvárni a CSOK Plusz Hitelprogramot, mert az új családtagok érkezését követően, a 2. és minden további gyermek megszületése után jogosultak lesznek gyermekenként 10 millió forintos támogatásra, amivel csökkenthetik a CSOK Plusz lakáshitel tartozásukat.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 182 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

A mesterek munkájának 73 százalékát megkérdőjelezik a ChatGPT-re hivatkozva
2026.08.11. #építkezés #építőanyag
A mesterek munkájának 73 százalékát megkérdőjelezik a ChatGPT-re hivatkozva
Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
Kelenföldön már jól látszik, milyenné formálódik Budapest új arculata
2026.07.17. #újépítésű #építkezés
Kelenföldön már jól látszik, milyenné formálódik Budapest új arculata
Budapest történetében nem először fordul elő, hogy egy városrész teljesen új szerepet kapjon. Az egykori ipari területeken éppen ez történik. Az úgynevezett rozsdaövezetek helyén ma már modern lakó- és irodanegyedek emelkednek, és emberek ezrei költöznek oda, ahol néhány évtizede még gyárak működtek. A következő ilyen nagy átalakulás egyik helyszíne Kelenföld.
Így épül-szépül Budapest ott, ahol a lakosok úgy érzik, nem is szépül
2026.07.14. #budapest #építkezés
Így épül-szépül Budapest ott, ahol a lakosok úgy érzik, nem is szépül
Elhárult az akadály a Villányi úton, a templom melletti egykori MSZMP-s pártiskola eltűntése elől, hogy a helyére egy lakóparkot építsenek. A lakók egy része viszont tiltakozott a néhol túlméretesnek ítélt beruházás ellen. A XI. kerületi önkormányzat hozzájárulását adta a 140 lakásos, három tömbből álló lakóparknak. A környéket az eladósorba került ingatlanokon keresztül nézheted most meg.
Új korszak jöhet a legcsodásabb Balaton-közeli városban, már most is bőven van miből válogatni
2026.06.28. #újépítésű #építkezés
Új korszak jöhet a legcsodásabb Balaton-közeli városban, már most is bőven van miből válogatni
Veszprém az ország egyik legélhetőbb városa, tökéletes lokációban, csodálatos természeti környezetben. Most új lakóparkot terveznek, amelyről a lakosság is kifejtheti a véleményét, de addig is mutatunk pár már elérhető újépítésű és remek állapotú eladó lakást a településről.
Harmadával bővülhet az új lakások száma idén
2026.06.26. #építkezés #újépítésű
Harmadával bővülhet az új lakások száma idén
Idén az év egészében az új lakások száma 30 százalékkal 15 700-ra nőhet – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökségi ülésén szerdán Budapesten.
Ez a kistelepülés most a telekvásárlók legnagyobb kedvence – Berobbantak a budapesti telekárak
2026.06.24. #építkezés #újépítésű
Ez a kistelepülés most a telekvásárlók legnagyobb kedvence – Berobbantak a budapesti telekárak
Miközben az ingatlanpiacon a lakásárak szolgáltatják a legforróbb témát, az építési telkek piacán is jelentős átrendeződés zajlik. Budapest közelében van egy térség, amely az utóbbi években rendkívül népszerűvé vált a kiköltözők körében, sőt, a befektetők is egyre nagyobb számban keresik az itt található telkeket. De vajon a főváros agglomerációjában vagy a Balaton partján kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni egy építési telekért? Hogyan alakultak a telekárak a lakásárakhoz képest, és hol találhatók ma Magyarország legdrágább, illetve legolcsóbb építési telkei? A zenga.hu legfrissebb elemzése többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ.
A tetőtér-beépítés legnagyobb problémája sokszor maga a lépcső
2026.06.17. #építkezés #építőanyag
A tetőtér-beépítés legnagyobb problémája sokszor maga a lépcső
A magyar családi házak tetőtere az az örök lehetőség, aminek a valamikori beépítésére számtalan terv fogalmazódik meg a fejekben. A gyakorlatban a felújítás viszont sokszor már a lépcsőnél elakad. A hagyományos kivitelezés ugyanis porral jár, elhúzódik és így nehezen összeegyeztethető a családi mindennapokkal. Erre kínál egyszerűbb megoldást az Ytong előregyártott lépcsőeleme, amely zsaluzás és hosszas helyszíni építés nélkül oldja meg a tetőtér megközelítését. Mi áll a háttérben?
Az agglomeráció egyik legkapósabb települése elérte a határait
2026.06.03. #családiház #építkezés
Az agglomeráció egyik legkapósabb települése elérte a határait
Az, hogy a budapesti agglomeráció megtelt, már régóta nemcsak ütős szlogen, hanem szó szerint értendő. De van, aki így se adta fel, és amikor már tényleg nincs hova több embert költöztetni és elfogytak a telkek, megjelentek azok, akik egy telken belül kezdtek több házat, lakást kialakítani. Ezt burjánzás Budakalászon már sem a közművek, sem pedig az ott élők nem tolerálják tovább. Megnézheted Budakalászt az eladó ingatlanokon keresztül, mivel az újabb építésű ingatlanok mostantól egy darabig biztos csak szűkösen lesznek elérhetőek.
Azt mondják, az alaprajz hatással van a mentális állapotunkra - De mi igaz ebből?
2026.05.12. #építkezés #családiház
Azt mondják, az alaprajz hatással van a mentális állapotunkra - De mi igaz ebből?
A következő cikkben a lakberendezésről lesz szó, ami a legtöbbünknek szimplán esztétikai kérdésnek számít. Ugyanakkor még az olyan minimális változtatás is, mint például egy ágy áthelyezése sokat számít. Egy világosabb, nyitottabb tér kialakítása sokkal jobb hangulatot teremt. De mi van ezek hátterében, és miként hat a mentális állapotunkra?