2026.06.27.Szerző: zenga.hu #lakásárak #eladólakás

Nem a négyzetméter a kevés – hanem eljött a váltás ideje

Nem a négyzetméter a kevés – hanem eljött a váltás ideje

Amikor már szűknek érezzük a teret, és alig férünk el, akkor ideje búcsút inteni az addigi lakásnak. Persze, az első otthon felejthetetlen, de ahogy alakul az életünk, eljön az a pont, amikor a korábban elegendő négyzetméter szűkössé válik. A cikkben felsoroljuk azokat a mérföldköveket, amelyek józan ésszel is belátva, továbblépést igényelnek. Mit is érdemes ilyenkor figyelembe venni?


Első lakásnak a gyerekek és a felnőttek is pont ugyanolyannak képzelik, persze más-más okból. Egy fiatalnak igazából a szobájából nézve már az is nagy előrehaladás, hogy saját fürdőszobával és konyhával is kiegészül az élettere. Egy szülő pedig jó ugródeszkának tekinti, közel esetleg a tanulmányi helyszínhez vagy a családi fészekhez.

Kezdetben tehát mindenki kisebben gondolkozik. Egy garzon, egy legfeljebb 40 négyzetméteres lakás tökéletes bázis egy egyedülállónak vagy egy fiatal párnak. Az elmúlt évek azonban azt is megmutatták, hogy az élet bármely területe változhat: legyen szó a tartóssá váló home office-ról, egy komolyabb hobbi eszközigényéről vagy a családalapításról, a kis alapterület hamar kompromisszumok csapdájába ejt minket.

elado-panellakas-pecs-kertvaros-125583894-t6.webp

Ilyenkor a nappali egyszerre funkcionál irodaként, hálóként és étkezőként, a folyamatos helykeresés pedig mindennapos stresszforrássá válik. Ez a pécsi kertvárosi, másfél szobás panel például tipikus példája ennek a szintnek: kedvelt környéken van, 39 négyzetméteres, remek állapotú, de olykor ez a méret egyszerűen kevés lesz a kiteljesedéshez.

Ha azt érezzük, hogy már nem lakunk, hanem csak sakkozunk a bútorokkal, az egy egyértelmű jelzés a váltásra.

Ugródeszka

Amikor azt mondjuk, hogy ideje továbblépni, akkor a gondolkodásmódra és a finanszírozásra is gondolunk. Az első lakás kiválasztásánál például gyakran a kényszer és a mi fér bele a keretbe-elv dominál, a második otthon esetében már kifejezetten előre gondolkodunk, fontos a tudatos döntés.

Ebben a fázisban már nemcsak egy hirtelen megoldásra törekszünk, hanem 5-10 éves, olykor akár hosszabb távlatokban is gondolkodunk. Mi kerül előtérbe? A minőség és a tér igénye az, amit kiemelnénk, amely azzal is párosul, hogy milyen élethelyzetben vagyunk, és az is, ami várható – gondoljunk csak a család bővülésére.

elado-teglalakas-szeged-belvaros-127907511-t6.webp

Ez a szegedi, igencsak szemrevaló, újépítésű téglalakás például már egy teljesen más kategóriát képvisel. Ezek a többszobás otthonok, amelyek nagy részére Otthon Start hitel is igényelhető, már nem csupán lakóhelyek, hanem értékálló befektetések, amelyek több különnyíló szobájukkal a jövőbeli igényeket, így akár a gyermeknevelést is kényelmesebbé teszik.

Jövőkép

Amikor már eljutunk arra a szintre, hogy túl vagyunk az első sokkon, az első számlákon, megnyílik az az opció is, hogy a lakás később egy előrelépést is bebiztosíthat. Amikor a pénzügyi helyzet stabilizálódik, az igényeink is átalakulnak, és ez a váltás gyakran a presztízsben és a kiváló lokációban is megmutatkozik.

A budapesti belső kerületek, például a VIII. kerület kiváló közlekedésükkel csalogatják a családokat költözésre. Itt a nagyobb alapterület és a nagyvárosi nyüzsgés közelsége egyfajta életstílust is jelent, miközben az ingatlan értéke a főváros szívében hosszú távon is biztosított marad. Ez a nagy belmagasságú, 108 négyzetméteres lakás olyanok érdeklődését is felkeltheti, akik saját igényeik szerint szeretnék kialakítani az új otthonukat. A tágas helyiségek, a 4 méteres belmagasság, a külön konyha és a jól variálható alaprajz rengeteg lehetőséget kínál, miközben a belső udvari parkolás és a felújítás során már elvégzett műszaki munkák biztos alapot adnak a további korszerűsítéshez.

elado-teglalakas-budapest-viii-kerulet-124684029-t6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 181 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Ahol három ország találkozik, ma már menekülés helyett otthonokat keresnek
2026.08.04. #újépítésű #lakásárak
Ahol három ország találkozik, ma már menekülés helyett otthonokat keresnek
A nyugat-magyarországi ingatlanpiac az elmúlt években sajátos irányt vett. Mivel egyre többen dolgoznak Ausztriában, akik közül nem mindenki szeretne oda is költözni, sokan inkább olyan környékbeli településeket keresnek, ahonnan a munkahely gyorsan elérhető, miközben a lakhatás kiszámíthatóbb és nyugodtabb marad. Hegyeshalom ebből a szempontból különleges helyzetben van, hiszen fél órán belül nemcsak Bécs és Pozsony, hanem Győr is elérhető. Erre az élethelyzetre épít a település új részén készülő Margaréta 12. társasház.
Megtört a panelláz: már nem ezek a lakások drágulnak a leggyorsabban
2026.07.17. #lakáspiac #lakásárak
Megtört a panelláz: már nem ezek a lakások drágulnak a leggyorsabban
Miközben a májusi árcsökkenés után júniusban ismét emelkedtek a lakásárak Magyarországon, a panellakások ezúttal lemaradtak a drágulási versenyben – derül ki a legfrissebb Zenga Ingatlan Radarból. A fő kérdés, hogy valóban véget ért-e a panelőrület vagy csak átmeneti megtorpanásról van szó.
Vajon a vízpart-erdő-páros lehet a megoldás a hőség-cunami ellen?
2026.07.13. #vízpart #lakásárak
Vajon a vízpart-erdő-páros lehet a megoldás a hőség-cunami ellen?
Egy-két évtizede még kirívónak számított, ha 35 °C fölé emelkedett a hőmérséklet, de ma már az inkább a meglepő, ha ez elmarad. A klímaváltozás hatására a hőhullámok egyre gyakoribbak, hosszabbak és intenzívebbek lesznek, így alapvető kérdéssé vált, hogyan lehet így komfortosan élni nyáron. Nem a légkondicionáló az egyetlen megoldás, van valami, ami sokkal régebb óta működik, ráadásul áram nélkül: a természet.
Megállt a lakásárak száguldása - Jelentős fordulatot hozott a második negyedév
2026.07.01. #lakásárak #lakáspiac
Megállt a lakásárak száguldása - Jelentős fordulatot hozott a második negyedév
Az idei első negyedévben még látványos volt az éves áremelkedés a hazai lakáspiacon, a második negyedévben azonban elfogyott a lendület. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint éves összevetésben ugyan még mindig 14 százalékkal magasabbak a lakóingatlanok hirdetési árai, de ez jelentős lassulás az első negyedévi 20 százalékos növekedéshez képest. Negyedéves alapon pedig mindössze 0,3 százalékkal emelkedtek az árak, vagyis országosan gyakorlatilag megállt az áremelkedés.
Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep
2026.06.30. #lakásárak #felújítás
Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep
Az év első öt hónapjában a lakásvásárlók csaknem fele 40 év alatti volt. Ezen belül a harmincasoké a főszerep, írja adataira hivatkozva a Duna House, amely szerint a 30–40 évesek adták a vásárlók közel harmadát, így messze ők a piac legaktívabb szereplői.
Van élet a szabadstrandon túl: ezekért érdemes a Tisza-parti várost megnézni
2026.06.30. #vízpart #lakásárak
Van élet a szabadstrandon túl: ezekért érdemes a Tisza-parti várost megnézni
Idén nem nyit ki a szabadstrand, és fürödni is tilos a Tiszában Szolnoknál, jelentette be májusban a polgármester, majd az ellenérveket meghallva bejelentette azt is, hogy a szükséges engedélyek beszerzésére figyelemmel a szabadstrandot 2026. július 1-től lehet kinyitni. A város így sem, meg úgysem maradt volna fürdési lehetőség nélkül, és amellett is tartogat néhány meglepetést, közöttük egy elképesztő zártkerti ingatlant, amiért pár száz kilométerrel arrébb akár 9 számjegyű összeget is elkérnének. Ezeket mutatjuk be a cikkben.
Mennyivel kerül többe egy minilakás négyzetmétere a nagyobbnál?
2026.06.23. #eladólakás #lakásárak
Mennyivel kerül többe egy minilakás négyzetmétere a nagyobbnál?
Ingatlanpiaci egyszeregy, hogy a kisebb lakások sokkal jobban értékesíthetők, mint a nagyobbak, és ennek bizony ára is van. A legfeljebb 25 négyzetméteres lakások a vármegyeszékhelyeken is egyre népszerűbbek, már nagyjából 20 millió forinttól. Négyzetméteráruk jellemzően 20–30 százalékkal alacsonyabb a budapesti szintnél. A fővárosban átlagosan 30 millió forintért, négyzetméterenként pedig a használtlakás-átlagnál mintegy 12 százalékkal drágábban cserélnek gazdát ezek az apró lakások.
1,2 millió forintos négyzetméterár alatt keresik az eladó ingatlanokat a vevők
2026.06.17. #3szazalek #lakásárak
1,2 millió forintos négyzetméterár alatt keresik az eladó ingatlanokat a vevők
Azok tudnak most könnyebben lakást értékesíteni a IV. és XV. kerületben, akik 1,2 milliós négyzetméterár alatt kínálják eladó ingatlanukat. A válogatásunkban ezen a négyzetméteráron mutatunk ritka jó állapotú lakást is.
Visszafogott várakozások a lakáspiacon - OTP Lakóingatlan Értéktérkép 2026/1
2026.06.16. #3szazalek #lakásárak
Visszafogott várakozások a lakáspiacon - OTP Lakóingatlan Értéktérkép 2026/1
Az elmúlt évben országosan egyaránt közel húsz százalékos forgalom- és árnövekedést mértünk a lakóingatlanok piacán. Idén visszafogottabb, nyugodtabb működés mellett fékeződő drágulást és nagyjából a tavalyihoz hasonló tranzakciószámot várunk. Mindeközben az Otthon Start Program minden tényezőt érintve rányomta bélyegét a lakáspiacra, hatása némely esetben hosszú távú lehet – áll a tavalyi év forgalmi adatait feldolgozó legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép elemzésben.