2025.06.18.Szerző: zenga.hu #építkezés #újépítésű

Négy magyar ingatlanberuházásra is felkapta a fejét a világ

Négy magyar ingatlanberuházásra is felkapta a fejét a világ

Budapest elegáns szállodáinak egyik legizgalmasabb darabja kétségtelenül az Andrássy úton épült egykori Drechsler-palotából kialakított W Hotel, aminek lenyűgöző konferenciatermében mutatták be a nyilvánosságnak itthon is azokat az ingatlanfejlesztéseket az elmúlt évekből, amiket most a legrangosabb építészeti díjakkal tüntettek ki. A Városliget és maga a helyszín, a W Hotel a turizmusnak hoznak a konyhára, míg két nagy sikerű lakóparkfejlesztés a Duna partján a III. kerületben a Waterfront és a XI. kerületben a Metrodom River a legstílusosabb és legkorszerűbb otthonokat és környezetet kínálja Budapesten.


A Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) által alapított FIABCI World Prix d’Excellence az ingatlanfejlesztés egyik legtekintélyesebb nemzetközi díja, amelyet 1992 óta ítélnek oda a világ legkiemelkedőbb projektjeinek. A verseny célja, hogy a leginspirálóbb, építészetileg és társadalmilag is jelentős fejlesztéseket ismerje el. A magyar fejlesztők évek óta sikeresen szerepelnek ezen a világversenyen, köszönhetően a FIABCI Magyar Tagozata által 1997-ben létrehozott Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatnak, amelynek nyertesei automatikusan jogosultságot szereznek a nemzetközi megmérettetésen.

Budapest Andrássy W hotel.jpg

A 2025-ös év különösen sikeres volt: a FIABCI nigériai kongresszusán a magyar projektek három arany- és egy ezüstérmet szereztek, ezzel az európai országok között az első, világviszonylatban pedig a harmadik helyen végzett Magyarország. Aranyérmet nyert a W-Hotel, ahol a díjakról beszámoló sajttájékoztatót is tartotta Gönczi László, a FIABCI Hungary elnöke, továbbá a Városliget fejlesztése és a Metrodom River lakóegyüttes. Ezüstérmet nyert a Waterfront City lakóegyüttes.

w_díjak.png

A budai Duna-parton épülő Metrodom River lakópark aranyérmes lett a középmagas lakóépület kategóriában. A projekt különlegessége, hogy ötvözi a természetközeli életformát és a modern, városi élet kényelmét: a teljesen gépjárműforgalom-mentes környezetet alakítottak ki, gyakorlatilag a föld alá szervezve a forgalmat, az intelligens otthonmegoldások, a saját csónakház és a különféle közösségi terek - mint a jógaterasz, kondipark vagy szaunák - mind hozzájárulnak a kimagasló életminőséghez. A Metrodom River 712 lakást kínál, és a fejlesztés során a közösségi élet elősegítése ugyanúgy fókuszban volt, mint a fenntarthatóság vagy a kivitelezés minősége.

elado-uj-epitesu-projekt-budapest-xi-kerulet-81412927-t6.webp

Szintén aranyérmet szerzett a Liget Budapest Projekt, amely a világ legjobb városrész-fejlesztésének járó elismerést hozta el. A Városliget átfogó megújítása – Európa legnagyobb kulturális célú városfejlesztéseként – komplexitása, esztétikai értékei, fenntarthatósága és nemzetközi turisztikai vonzereje miatt vált a zsűri kedvencévé. A több mint tíz éve zajló fejlesztés során nemcsak megújultak a történelmi intézmények - mint a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum vagy a Millennium Háza -, hanem új ikonikus épületek is épültek, például a Magyar Zene Háza. Eközben több százezer négyzetméternyi zöldfelület is újjászületett, így a park mára Budapest egyik legnépszerűbb családi élményközpontjává vált.

A harmadik aranyérmet a Drechsler-palota rekonstrukciója nyerte el az örökségvédelem kategóriában. A francia reneszánsz stílusú, Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett épület az Andrássy úton áll, és hosszú évek pusztulása után a W szállodalánc tagjaként nyílt meg újra. A felújítás során a történeti értékek és a kortárs építészeti megoldások párbeszédben születtek újjá: különösen emlékezetes eleme lett az üvegtetővel lefedett belső udvar és a teljes tetőrekonstrukció, amely a műemléki előírásokat figyelembe véve, modern technológiával készült el.

elado-uj-epitesu-projekt-budapest-iii-kerulet-112212494-t6 (1).webp

A negyedik magyar siker a Biggeorge Property által fejlesztett Waterfront City projekté, amely ezüstérmet nyert a középmagas lakóépületek kategóriájában. A rozsdaövezeti terület rehabilitációjaként induló fejlesztés az óbudai Duna-parton valósul meg, és 2021-től 2028-ig nyolc ütemben épül fel. Az 1640 lakásos lakónegyed a „15 perces város” elvét követi, így teljeskörű szolgáltatási infrastruktúrával rendelkezik. A projekt különlegessége, hogy a volt Óbudai Szeszgyár műemléki épületeit is megőrizték és integrálták, továbbá egy római kori Mithras-szentély feltárása révén kulturális szempontból is értéket képvisel. A nemzetközi zsűri a fejlesztést példamutatónak találta nemcsak az építészeti, hanem a társadalmi és környezeti fenntarthatóság szempontjából is.

Illusztráció: Andrássy út, W Hotel, Néprajzi Múzeum, Városliget, Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 181 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

A mesterek munkájának 73 százalékát megkérdőjelezik a ChatGPT-re hivatkozva
2026.08.11. #építkezés #építőanyag
A mesterek munkájának 73 százalékát megkérdőjelezik a ChatGPT-re hivatkozva
Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
Kelenföldön már jól látszik, milyenné formálódik Budapest új arculata
2026.07.17. #újépítésű #építkezés
Kelenföldön már jól látszik, milyenné formálódik Budapest új arculata
Budapest történetében nem először fordul elő, hogy egy városrész teljesen új szerepet kapjon. Az egykori ipari területeken éppen ez történik. Az úgynevezett rozsdaövezetek helyén ma már modern lakó- és irodanegyedek emelkednek, és emberek ezrei költöznek oda, ahol néhány évtizede még gyárak működtek. A következő ilyen nagy átalakulás egyik helyszíne Kelenföld.
Így épül-szépül Budapest ott, ahol a lakosok úgy érzik, nem is szépül
2026.07.14. #budapest #építkezés
Így épül-szépül Budapest ott, ahol a lakosok úgy érzik, nem is szépül
Elhárult az akadály a Villányi úton, a templom melletti egykori MSZMP-s pártiskola eltűntése elől, hogy a helyére egy lakóparkot építsenek. A lakók egy része viszont tiltakozott a néhol túlméretesnek ítélt beruházás ellen. A XI. kerületi önkormányzat hozzájárulását adta a 140 lakásos, három tömbből álló lakóparknak. A környéket az eladósorba került ingatlanokon keresztül nézheted most meg.
Új korszak jöhet a legcsodásabb Balaton-közeli városban, már most is bőven van miből válogatni
2026.06.28. #újépítésű #építkezés
Új korszak jöhet a legcsodásabb Balaton-közeli városban, már most is bőven van miből válogatni
Veszprém az ország egyik legélhetőbb városa, tökéletes lokációban, csodálatos természeti környezetben. Most új lakóparkot terveznek, amelyről a lakosság is kifejtheti a véleményét, de addig is mutatunk pár már elérhető újépítésű és remek állapotú eladó lakást a településről.
Harmadával bővülhet az új lakások száma idén
2026.06.26. #építkezés #újépítésű
Harmadával bővülhet az új lakások száma idén
Idén az év egészében az új lakások száma 30 százalékkal 15 700-ra nőhet – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökségi ülésén szerdán Budapesten.
Ez a kistelepülés most a telekvásárlók legnagyobb kedvence – Berobbantak a budapesti telekárak
2026.06.24. #építkezés #újépítésű
Ez a kistelepülés most a telekvásárlók legnagyobb kedvence – Berobbantak a budapesti telekárak
Miközben az ingatlanpiacon a lakásárak szolgáltatják a legforróbb témát, az építési telkek piacán is jelentős átrendeződés zajlik. Budapest közelében van egy térség, amely az utóbbi években rendkívül népszerűvé vált a kiköltözők körében, sőt, a befektetők is egyre nagyobb számban keresik az itt található telkeket. De vajon a főváros agglomerációjában vagy a Balaton partján kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni egy építési telekért? Hogyan alakultak a telekárak a lakásárakhoz képest, és hol találhatók ma Magyarország legdrágább, illetve legolcsóbb építési telkei? A zenga.hu legfrissebb elemzése többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ.
A tetőtér-beépítés legnagyobb problémája sokszor maga a lépcső
2026.06.17. #építkezés #építőanyag
A tetőtér-beépítés legnagyobb problémája sokszor maga a lépcső
A magyar családi házak tetőtere az az örök lehetőség, aminek a valamikori beépítésére számtalan terv fogalmazódik meg a fejekben. A gyakorlatban a felújítás viszont sokszor már a lépcsőnél elakad. A hagyományos kivitelezés ugyanis porral jár, elhúzódik és így nehezen összeegyeztethető a családi mindennapokkal. Erre kínál egyszerűbb megoldást az Ytong előregyártott lépcsőeleme, amely zsaluzás és hosszas helyszíni építés nélkül oldja meg a tetőtér megközelítését. Mi áll a háttérben?
Az agglomeráció egyik legkapósabb települése elérte a határait
2026.06.03. #családiház #építkezés
Az agglomeráció egyik legkapósabb települése elérte a határait
Az, hogy a budapesti agglomeráció megtelt, már régóta nemcsak ütős szlogen, hanem szó szerint értendő. De van, aki így se adta fel, és amikor már tényleg nincs hova több embert költöztetni és elfogytak a telkek, megjelentek azok, akik egy telken belül kezdtek több házat, lakást kialakítani. Ezt burjánzás Budakalászon már sem a közművek, sem pedig az ott élők nem tolerálják tovább. Megnézheted Budakalászt az eladó ingatlanokon keresztül, mivel az újabb építésű ingatlanok mostantól egy darabig biztos csak szűkösen lesznek elérhetőek.
Azt mondják, az alaprajz hatással van a mentális állapotunkra - De mi igaz ebből?
2026.05.12. #építkezés #családiház
Azt mondják, az alaprajz hatással van a mentális állapotunkra - De mi igaz ebből?
A következő cikkben a lakberendezésről lesz szó, ami a legtöbbünknek szimplán esztétikai kérdésnek számít. Ugyanakkor még az olyan minimális változtatás is, mint például egy ágy áthelyezése sokat számít. Egy világosabb, nyitottabb tér kialakítása sokkal jobb hangulatot teremt. De mi van ezek hátterében, és miként hat a mentális állapotunkra?