2023.08.09.Szerző: Bohus Péter #dekor #ingatlanhirdetés

Harmóniában az otthonnal - a tökéletes akvárium helye

Harmóniában az otthonnal - a tökéletes akvárium helye

Az emberi tevékenység miatt lassan elfogynak a halak a természetes vizekből, amin csak egy kicsit segít, hogy ugyanakkor az emberi tevékenységnek köszönhetően a saját otthonunkban is gyönyörködhetünk a halakban. Megkerestük azokat az akváriumokat, amiktől karakteressé válnak ezek az eladó lakások.


Ez az eladó ötszobás zalaegerszegi ház színesebb már aligha lehetne. De tényleg, mintha tematikus napokat tartanának benne, a nappali a kinti növényzettel együtt csodásan zöldell. És ennek a szobának egy kétméter hosszú akvárium adja az egyik báját.

elado-csaladi-haz-zalaegerszeg-kertvaros-86357579-t6.webp

De érdemes végignézni az egész enteriőrt, ízlésesen, bravúros megoldásokkal teszik azonnal célponttá a házkeresők körében. A ház 2005-ben épült, 299 négyzetméteres, pazar panorámájú. Szinte minden helyiség kertkapcsolatos. Található benne szauna, konditerem, esővíztározó, klíma, és még egy sor extra.

A harmónia és a béke sarkából az érzelmi spektrum egy másik szögletébe jutunk a következő háznál, ami a szemünk elé került. Először is megkereshetjük benne az 550 literes akváriumot, amit közvetlenül az alligátor álkapcsok alatt találhatsz meg.

elado-csaladi-haz-budapest-xvii-kerulet-87663962-t6.webp

A szafari a XVII. kerületben, a városrész központjában folytatódik, ahol a környező ingatlanokhoz képest ez az eladó ház rendelkezik a legnagyobb területtel és legnagyobb épületegyüttessel, olvasható a hirdetésben. Mit jelent a leg? A telek 1003 négyzetméter, az épület teljes hasznos nettó mérete: 752 négyzetméter.

Ami vonzóvá teszi, hogy az eladó szerződésben vállalja, hogy saját költségén kiépítteti a napelem rendszert, így a rezsiköltségek minimálisak lesznek. Maga a ház utoljára 15 éve esett át felújításon, azonnal költözhető, és ajándék a kézzel készített újszerű gardrób szekrények, fiókos, polcos bútorok, verseny biliárdasztal, 550 literes akvárium, nagy kinyitható bársarok. Persze, meglehet, nem lakóingatlan lesz belőle, mivel alkalmas például egészségügyi központnak, nagy ügyvédi irodának, informatikai cég központjának, ahol üzlettársakat magas színvonalon lehet vendégül látni.

A következő eladó háznál, Csolnokon nem kapták lencsevégre a beépített akváriumot, de a hirdetés szerint garantáltan ott kell legyen. Ez a hatszobás ház fantasztikusan szép zöld környezetben található, és tulajdonképpen két lakás, tehát két külön generációnak is kiválóan alkalmas. Az egyik 130, a másik 65 négyzetméter.

elado-csaladi-haz-csolnok-93449602-t6.webp

A telken van még egy egy pince és présház is, valamint egy nyírfa árnyékában egy kis tó pihenőhellyel. A kert első részét dísznövények ölelik körbe egy kis sziklakerttel, hátul piros és fehér szőlőt, füvet és diót találhat. A telket a Janza-patak határolja.

Hogyan lehet feldobni egy közepesen unalmas belső teret? Természetesen estig sorolhatnánk, hogy mivel, de most tematikus napot tartunk, ezért máris mutatjuk ezt az eladó csömöri családi házat, amelynek a konyhás, étkezős részétől egy térelválasztóval egy dolgozószobát alakítottak ki, és a fal közepére pedig egy kolosszális akváriumot helyeztek.

elado-csaladi-haz-csomor-94598884-t6.webp

A ház 204 négyzetméter, a telek négyszer nagyobb. Kattints a képre a részletekért!

Kukkants be más eladó akváriumos ingatlanokba is!


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 167 043 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Egy kisvárosi központ minden kényelemmel ellátva, két lakóteleppel és vonzó lakásokkal
2025.10.11. #ingatlanhirdetés #eladólakás
Egy kisvárosi központ minden kényelemmel ellátva, két lakóteleppel és vonzó lakásokkal
Egy otthonos kisváros onnan ismerszik meg, hogy rendezett környezetet kínál, minden kényelmesen bejárható közelségben, megfelelő infrastruktúrával és megfelelő mennyiségű, jó állapotú lakással. Berettyóújfalu lakótelepei ilyen formán egy békés kisvárosi központot alkotnak, ahol minden fontos intézmény és szolgáltatás karnyújtásnyira található. Érdekelnének a helyi ingatlanok is? Akkor ez a cikk neked készült.
Kutyával tényleg mindent el lehet adni? Ezeket a kertes házakat is?
2025.09.27. #ingatlanhirdetés #eladóház
Kutyával tényleg mindent el lehet adni? Ezeket a kertes házakat is?
Ingatlanhirdetéseket nézegetni az egyik legizgalmasabb tevékenység. A fotókon keresztül belelátni más emberek életébe, otthonába bizsergető, néha vicces, máskor pedig meglepő érzés. A fotók közül a vicces kategóriába tartoznak azok, ahol a család kedvence is feltűnik, jobbára elterülve. Ebben a cikkben olyan ingatlanokat válogattunk össze, amelyeknek a hirdetésében feltűnik egy-egy kutya. Mert gyerekkel és kutyával bármit el lehet adni? Meglátjuk.
Ide jutott a magyar luxusingatlan-piac
2025.09.27. #luxusingatlan #ingatlanhirdetés
Ide jutott a magyar luxusingatlan-piac
Továbbra is a budai villanegyedek dominálnak a hazai luxustérképen, de a kereslet ma már nem minden nagyméretű ingatlanra terjed ki. A luxusingatlanokkal foglalkozó Duna House prime szakértője szerint a prémium felszereltségű, örökpanorámás, kulcsrakész villák iránt van most a legnagyobb érdeklődés, miközben a régebbi, elavultabb „hodályok” már legfeljebb telekáron találnak gazdára.
Elhiszed, hogy a fővárosban 40 millió forint alatti ingatlant is találni? Nem is akármilyeneket
2025.09.07. #ingatlanhirdetés #3szazalek
Elhiszed, hogy a fővárosban 40 millió forint alatti ingatlant is találni? Nem is akármilyeneket
Sokan gondolják, hogy a fővárosban ma már lehetetlen kedvező áron lakáshoz jutni, pedig egy kis utánajárással még mindig találhatunk igazán jó lehetőségeket. A 40 millió forint alatti ingatlanok kínálata ugyan nem hatalmas, de akadnak közöttük olyanok, amelyek ideálisak lehetnek első otthonnak, befektetésnek vagy akár kisebb családoknak is. Sőt, 3 százalékos kedvezményes hitel is igényelhető rájuk. Mutatjuk.
Titkos gyöngyszemekre bukkanhatsz Budán is
2025.09.03. #ingatlanhirdetés #ingatlanpiac
Titkos gyöngyszemekre bukkanhatsz Budán is
Ha Budáról esik szó, akkor többnyire elegáns villák, modern luxusotthonok, buja kertes panorámás családi házak és a történelmi hangulat jutnak eszünkbe. Most három olyan családi házat mutatunk be, amik megtestesítik mindazt, amire egy budai álomház kapcsán vágyhatunk.
Megdobban a szíved ezeknek a balatoni nyaralóknak a láttán
2025.09.03. #ingatlaneladás #ingatlanhirdetés
Megdobban a szíved ezeknek a balatoni nyaralóknak a láttán
Most jön az az időszak, amikor felvértezve magad a nyári élményekkel, elszántan kezdesz balatoni nyaraló keresésébe, hogy jövőre már a saját házadban tölthesd a szabadságodat? Többnyire az elhatározásig mindenki eljut, hiszen a Balaton mindig is a nyári pihenés szinonimája volt. Egy vízparti nyaraló persze nemcsak a nyári szezonban ad különleges élményt, hanem egész évben értékes befektetés is lehet. Ebben a cikkben három olyan balatoni ingatlant mutatunk be, amelyek a tó közelségével és hangulatával ragadják meg a figyelmet.
Soha nem látott roham az eladó lakásokért - Ez az 5 vármegye tarolta le a piacot júliusban
2025.08.11. #ingatlanhirdetés #eladóház
Soha nem látott roham az eladó lakásokért - Ez az 5 vármegye tarolta le a piacot júliusban
Csúcsot döntött az eladó és a kiadó lakóingatlanok iránti érdeklődők száma, mióta bejelentették az Otthon Start programot: július utolsó hetében 2 százalékkal többen kerestek ingatlant, mint az eddigi rekorder, január második hetében - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Öt vármegyében 60-70 százalékkal nőtt a komoly érdeklődők száma, csökkenést mindössze egy vármegyében mért a portál.
A falvaktól a nagyvárosokig felforgathatja a lakáspiacot az Otthon Start program
2025.07.31. #ingatlanhirdetés #ingatlanpiac
A falvaktól a nagyvárosokig felforgathatja a lakáspiacot az Otthon Start program
Nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is sokan terveznek lakóingatlant venni az Otthon Start program kedvezményes hitelével - derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál látogatói körében készített felmérésből. A válaszadók többsége olcsóbb ingatlant vásárolna, a kisvárosokban és községekben jellemzően alacsonyabb, míg Budapesten valamivel magasabb önrésszel.
Pihenj a Dél-Alföld legmenőbb termál fürdőhelyeinek közelében!
2025.07.04. #ingatlanhirdetés #vízpart
Pihenj a Dél-Alföld legmenőbb termál fürdőhelyeinek közelében!
A dél-alföldi régió az ország egyik leggazdagabb termálvíz-lelőhelyekkel rendelkező térsége, ahol mára egyre hangsúlyosabb a fürdőturizmus, nívós wellness szolgáltatások, élménymedencék, vízi játszóterek várják az itt felfrissülni vágyókat. Az sem mindegy, hogy a budapesti, vagy nyugat-magyarországi fürdőkhöz képest jelentősen olcsóbban nyújtják magas színvonalú szolgáltatásaikat. Nem utolsó sorban pedig ezek a fürdők gyönyörű természeti környezetben, kulturális és történelmi emlékek közelében találhatóak. Itt válogattunk neked olyan üdülésre alkalmas ingatlanokat, amelyekben garantált a pihenés az év minden évszakában.