Hatéves csúcs is megdőlt a magyar lakásépítésben, és még csak most jön a java!
Több mint 28 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt Magyarországon 2025-ben, ez 37%-kal volt magasabb a 2024-es adatnál. Közben a használatba vételi engedélyek száma 9 százalékkal esett vissza, így alig 12 ezer lakás készült el az országban. Nem csak a budapesti piac indult élénkülésnek, a megyei jogú városokban például hatéves csúcs dőlt meg az építési engedélyek számában. Az igazi piaci felfutás pedig csak most indulhat be, hiszen tavaly egy sor olyan kormányzati program indult, melyek a kínálat élénkülését célozzák – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2025-ben összesen 28 081 új lakásra adtak ki építési engedélyt, ez több mint harmadával volt magasabb az egy évvel korábbinál – derül ki a KSH friss statisztikájából. A legtöbb, közel 11 ezer lakás építésére Budapesten történt előkészület, ráadásul a fővárosban 56%-os volt a növekedés 2024-hez képest, utoljára 2022-ben, a Zöld Otthon Program hatására lehetett a mostaninál nagyobb aktivitást látni. A megyei jogú városokban közel 6000 új lakás került térképre, ennél magasabb számra 2019-ben volt legutóbb példa. A legkisebb mértékben, 13%-kal a községekben kiadott építési engedélyek száma emelkedett az előző évhez képest, de a közel 5000 új lakás ott is hároméves csúcsot jelentett.
Soroksár-Újtelep közkedvelt részén hirdetnek lakásokat ebben a különleges, modern lakóépületben.
Ha csak a negyedik negyedévet vizsgáljuk, akkor országosan a több mint 8100 új építési engedély három éve a legmagasabb volt. A megyei jogú városokban és az egyéb városokban egy év alatt megduplázódott az engedélyek száma, míg a községekben két és félszeresére emelkedett 2024 végéhez képest, így többéves csúcsok dőltek meg.
„A fenti számok már az Otthon Start hitelprogram hatását is tartalmazzák, a szeptemberben indult kedvezményes, 3%-os fix kamatozású konstrukció érezhetően fellendítette a keresletet, amire a kínálat is igyekszik reagálni” – mondta az adatok kapcsán Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője hozzátette, hogy 2025-ben több olyan kormányzati intézkedés született, mely az újlakás-kínálatot igyekszik élénkíteni, ilyen volt a Lakhatási Tőkeprogram és az Otthon Starthoz kötődő kiemelt nemzetgazdasági beruházássá válás, melyek a finanszírozást és az adminisztratív terhek csökkentését igyekeznek szolgálni.
A Velencei-tótól három percre, Gárdony-Agárdon modern társasházi lakást hirdetnek, első emeleti, 45 négyzetméteres, kétszobás, gépkocsibeállóval, erkéllyel.
Az építési engedélyek mellett a piac másik fontos mutatója a kiadott használatba vételi engedélyek, vagyis az elkészült lakások száma. 2025-ben országosan 12.062 ilyen engedélyt adtak ki a KSH adatai szerint, ez 9 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Ennél alacsonyabb volumenű átadásra tíz éve, 2016-ban volt példa legutóbb. A településtípusok közül csak a kisebb városokban emelkedett az átadások száma 2024-hez képest, a legnagyobb visszaesés pedig a megyei jogú városokban volt, ahol 26%-kal kevesebb lakás készült el, mint 2024-ben. Ezzel ebben a településkörben 2015 óta nem látott mélypontra esett az átadások száma. Az, hogy az építési engedélyek száma már látványosan megugrott, míg a használatba vett lakások száma még csökken, egyszerűen a lakásépítések hosszabb átfutását mutatja, a beköltözhető kínálat időben több éves késéssel tudja csak lekövetni a kereslet változását.
A negyedik negyedévben, év/év alapon mért hét negyedévnyi csökkenés után már stagnálás volt az átadásokban is, szinte darabra ugyanannyi használatba vételi engedélyt adtak ki, mint 2024 utolsó három hónapjában. A kisebb városokban és a községekben pedig jelentős bővülés volt, hiszen 27, illetve 25 százalékkal több lakás készült el, mint egy évvel korábban. Ez részben annak a hatása lehet, hogy ebben a településkörben már 2024-ben némileg nőtt az építési engedélyek száma, és az itt jellemzően épülő családi házak, ikerházak, sorházak és kisebb projektek építése gyorsabb átfutású.
Országosan egyébként az elkészült lakások majdnem kétharmada, 64%-a értékesítési céllal épült tavaly, ezzel az arány beállította a 2021-es és 2023-as csúcsot, hiszen magasabb 2000 óta egyszer sem volt. Ezen belül Budapesten továbbra is tízből majdnem kilenc (89%) lakás eladásra épült, míg a másik végletet a községek jelentették 36%-os aránnyal. Utóbbi adat ugyanakkor jókora történelmi csúcsot jelent, hiszen az adatsor 2004-es indítása óta egyszer sem volt 30% felett a községekben az eladási célú építések aránya. Ugyanez a helyzet a kisebb városok tavaly 60%-os részarányával.
Medencés, wellness-részleges, borospincével rendelkező családi házat hirdetnek a XVIII. kerület zöldövezeti részén: 328 négyzetméternyi elegancia.
„Az építési engedélyek számának alakulása már mutatja, hogy itt valószínűleg nincs vége a fellendülésnek, az Otthon Start programra reagálva rengeteg új fejlesztés indul el, melyek csak több év múlva készülnek el. Így a kedvezményes hitelprogram 2027-28-ban is minden bizonnyal érezteti hatását az átadásokban” – véli Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont elemzője hozzátette, hogy adatbázisuk szerint, miközben Budapesten tavaly február utolsó hetéig mintegy ezer újépítésű társasházi lakás értékesítése indult el újonnan, ez a szám idén közel 2500, vagyis a két és félszerese. És nem egy-egy nagy projektről van csak szó, hiszen az új fejlesztések száma is 28-ról 39-re emelkedett, melyből a száz lakás felettiek száma 3, illetve 9. Emellett a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá válás és a növekvő kereslet vidéken, elsősorban a megyei jogú városokban is jelentős, több száz lakásos fejlesztéseket indított el. A márciustól bevezetendő társasházi építményi jog ráadásul vevői oldalon erősítheti a kezdeti fázisban lévő projektekkel szembeni bizalmat, így a tervasztalról új lakást vásárlók kereslete tovább élénkülhet.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 173 894 ingatlanhirdetés között
