2025.12.31.Szerző: M. E. #ingatlanvásárlás #gazdaság

Így választott első lakást a Z generáció 2025-ben

Így választott első lakást a Z generáció 2025-ben

2025-ben a Z generáció első lakásvásárlói tudatosabban, számolva és hosszabb távra tervezve léptek be az ingatlanpiacra, ami szakértők szerint alapjaiban írta át azt, hogy mit gondolunk ma az „első otthonról”.


Nem az álomkonyha dönt, hanem a havi törlesztő és a rezsi, derült ki 2025-ben, amikor egy új nemzedék lépett a lakáspiacra, amelynek két lehetősége is adódott. Az év elején kifizetett államkötvények után kifizetett kamatok segíthettek, akár a szülők révén, majd a nyáron bevezetett kedvezményes hitelkonstrukció, az Otthon Start.

Romantika helyett kőkemény realitás

Az első lakás megvásárlása a korábbi generációknál gyakran érzelmi döntés volt, azt viszont most bátran kijelenthetjük, hogy 2025-ben a mostani 20–30 évesek számára a lakásvásárlás inkább túlélési stratégia, mint romantikus mérföldkő. Ingatlanpiaci szakértők szerint a fiatalok ma már nem álomotthont keresnek, hanem olyan megoldást, amely hosszú távon is belefér az életükbe – pénzügyileg és élethelyzetileg egyaránt. A döntés alapja továbbra is az ár és a finanszírozhatóság. Az első lakás azonban nem lehet pénzügyi stresszforrás: sokkal inkább egy stabil pontnak kellene lennie az amúgy bizonytalan gazdasági környezetben.

A magas rezsi mint döntéspont

Ehhez szorosan kapcsolódik a rezsi kérdése. Az ingatlanközvetítők tapasztalatai alapján a Z generáció nemcsak azt nézi, mennyibe kerül a lakás, hanem azt is, mennyibe kerül benne élni. Az energiahatékonyság, a jó minőségű fűtéstípus és a fenntarthatóság már alapelvárás, és a rossz energetikai besorolás sok esetben már az első körben kizáró ok.

Győr-Ménfőcsanak egyik legcsendesebb részén található, ez a kétszobás, 48 négyzetméteres, A energetikai besorolású, modern földszinti lakás 250 négyzetméteres saját kerttel. Tér, stílus és átgondoltság, gépesített konyha, a hálóban egész falas beépített szekrény, térkővel burkolt terasz, a kertben 5x5-ös alumínium pergolával, és nem utolsó sorban mélyen nyomott árú rezsivel várja a családalapítás előtt álló fiatal párokat. A kerület infrastruktúrája mindenre kiterjedő. elado-teglalakas-gyor-menfocsanak-119914198-t6.webp

Az első lakásról alkotott kép - a pöttöm garzon - háttérbe szorulóban

Érdekes változás, amire több piaci szereplő is felhívta a figyelmet, hogy a korábban jellemző szemlélet, hogy az első lakás legyen egy kis garzon, egyre inkább háttérbe szorul. A fiatal vásárlók egyre gyakrabban keresnek élhetőbb, jól használható alaprajzú lakásokat, amelyek néhány év múlva is működnek.

Budapest XV. kerületében a Zsókavár utcában eladó ez a zöldövezeti 52 négyzetméteres, 4. emeleti 2 szobás panellakás, jó közlekedési környezetben. A városközpont tömegközlekedéssel fél óra alatt elérhető, de a közelben minden infrastrukturális létesítmény megtalálható. Az ingatlan azonnal költözhető. fiataljhs.png

Parkolóhely helyett jó közlekedés

A megfigyelések szerint ma már fontosabb a jó közlekedés, az elérhető szolgáltatások és az élhető városi közeg, mint például a saját parkolóhely. Az autó sokaknál háttérbe szorul, a mindennapi mobilitás viszont meghatározó. Állapot tekintetében is pragmatikus a hozzáállás: a többség gyorsan költözhető, jó állapotú lakást keres, mert a teljes felújítás túl nagy idő- és pénzügyi kockázatot jelent.

Egy remek elhelyezkedésű azonnal költözhető, 49 négyzetméteres, hangulatos, 1,5 szobás tégla lakást kínálnak eladásra Szeged frekventált Vasas városrészén a Szent Péter utcában. A lakás jó beosztású, világos és kényelmes tereket kínál. Új nyílászárók – kiváló hang- és hőszigeteléssel, hűtő-fűtő klíma, plusz gázkonvektoros fűtés az egész éves kényelemért, reggeli kávézásra, esti kiücsörgésre alkalmas erkéllyel. Az infrastruktúra kiváló, a tömegközlekedés néhány perces sétával elérhető. elado-teglalakas-szeged-121306210-t6.webp

Ha most keresel lakást vagy házat, akkor nézd meg a Zenga premier címkés ingatlanokat! A 3 százalékos hitel esetében fontos lehet az időzítés. Ezért most még inkább érdemes szétnézni a Zengán, hiszen számos eladó házat és lakást itt láthatsz először. Ha nem akarsz kihagyni egyetlen friss hirdetést sem, keresd a Zenga Premier ingatlanokat!

Az együttműködésben részt vevő ingatlanközvetítő hálózatok új, kizárólagos hirdetéseinek nagy részét a zenga.hu és koltozzbe.hu ingatlankeresőn láthatod legelőször - és a feltöltéstől két hétig nem érhetők el más ingatlankeresőn! A tájékoztatás nem teljeskörű, részletek a Zenga.hu/premier oldalon.

Illusztráció: Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 185 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

De mi az oka, hogy még mindig emelkednek az ingatlanárak, ha nem Budapest?
2026.09.14. #családiház #gazdaság
De mi az oka, hogy még mindig emelkednek az ingatlanárak, ha nem Budapest?
Kis mértékben élénkült a lakáspiaci kereslet a nyár végére, de ez a forgalomban nem nagyon látszik, így továbbra is sok az eladó ingatlan, hónapok várakozása után is nagyobb engedmény szükséges a sikeres adásvételhez. A korábban olcsóbb vidéki és panelszegmensekben folyamatos az árak felzárkózása az országos átlaghoz, ezzel szemben Budapest legdrágább részein már nem úgy drágulnak a lakások, mint eddig, sőt a belvárosban árcsökkenés is látszik.
A Vasi-Hegyhát rejtett kincsei – festői falvak és a szőlőhegyi présházak világa
2026.09.12. #eladóház #gazdaság
A Vasi-Hegyhát rejtett kincsei – festői falvak és a szőlőhegyi présházak világa
A Vas vármegye déli részén elterülő Vasi-Hegyhát az ország egyik legbájosabb, mégis méltatlanul alulértékelt kistérsége. A dombok lágyan ívelt vonulatai, a sűrű tölgyesek, a friss levegő és a történelmi múltba vesző szőlőkultúra archaikus világa igazi menedéket jelenthetnek. A régió kiemelkedő települései – Kám, Oszkó és Szarvaskend – és a környező települések az autentikus falusi építészet, a természeti értékek és a fenntartható vidéki lét tökéletes fúzióját nyújtják. Kicsit körbenéztünk az itteni ingatlanpiacon.
A magyarok kétharmada a saját lakásból inkább máshova költözne
2026.09.09. #lakáspiac #gazdaság
A magyarok kétharmada a saját lakásból inkább máshova költözne
A magyar lakásvásárlók többsége kompromisszumot köt, ha ingatlant vesz, és ez nem a közismert nagyvonalúsággal magyarázható. A leggyakrabban a lakás méretéből vagy minőségéből engednünk, holott az adásvételek mögött gyakran 20-25 évre szóló hitel van. Egy felmérés szerint a magyarok közel kétharmada elköltözne jelenlegi otthonából, ha tehetné.
Kihúzzák ezeket az elhanyagolt, de csodálatos magyar településeket az elmaradottságból
2026.09.08. #családiház #gazdaság
Kihúzzák ezeket az elhanyagolt, de csodálatos magyar településeket az elmaradottságból
Tíz elmaradott országrész kap figyelmet a következő évben a kormány kísérleti programjában. Ez a tíz régió pénzt és beleszólási lehetőséget kap arra, hogy megállítsák az elvándorlást és visszaszerezzék a méltóságukat. Első körben a Zalakaros vidékéről néztünk eladó ingatlanokat.
Eljött a lakásfelújítás ideje: miből érdemes finanszírozni?
2026.09.07. #gazdaság #lakáshitel
Eljött a lakásfelújítás ideje: miből érdemes finanszírozni?
Egy lakásfelújítás ma már több millió forintos kiadást jelenthet, ezért nem mindegy, hogy milyen forrásból finanszírozzuk a munkálatokat. Ha nincs erre a célra félretéve elegendő megtakarítás, a személyi kölcsönök és a jelzáloghitelek között is érdemes körülnézni. A Bank360 szakértői összegyűjtötték, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, és mire érdemes figyelni a döntés előtt.
Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér
2026.09.01. #gazdaság #lakásárak
Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér
Van, aki az lakásdrágulás érzékeltetésére egy összevetést készített, ami az autók drágulásához képest mutatja meg, mi történik az ingatlanpiacon. Kiderül, hogy egyre nagyobb a szakadék a lakások és az autók ára között, és hogy míg tíz éve egy átlagos lakás értéke nagyjából 3-4 új autóéval ért fel, mostanra ez az arány 7-8-szorosra nőtt. A lakásárak 2015 óta szinte megállás nélkül emelkednek, az új autók ára viszont az erős forint miatt idén többször is csökkent.
A nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások felülvizsgálatáról
2026.08.28. #gazdaság #újépítésű
A nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások felülvizsgálatáról
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások körüli legújabb szabályozói változások és felülvizsgálatok érdemben átrendezhetik a hazai újépítésű lakáspiacot. Az OTP Ingatlanpont elemzése szerint a kiemelt státuszok felülvizsgálata nem csupán a kínálati szerkezetre lehet hatással, hanem fenntarthatóbb várostervezési környezetet és új lehetőségeket is teremt.
Mindenhol olcsóbb a lakhatás Lengyelországban, mint Budapesten
2026.08.26. #lakáspiac #gazdaság
Mindenhol olcsóbb a lakhatás Lengyelországban, mint Budapesten
Budapesten 1,9 millió forintot is meghaladja az új lakások átlagos négyzetméterára, Bukarestben az 1,3 milliót sem éri el, Varsóban pedig 1,7 millió forint körül alakul az árszintjük. A Cordia összehasonlító elemzése Budapest, Bukarest és a nagy lengyel városok újlakáspiacát hasonlítja össze, valamint felveti, hogy mit kínál ehhez képest a népszerű spanyol üdülőhely, a Costa del Sol.
Zugló is beperelheti a Bosnyák téri beruházás fejlesztőjét
2026.08.24. #lakáspiac #gazdaság
Zugló is beperelheti a Bosnyák téri beruházás fejlesztőjét
Miután a kormány elállt a XIV. kerületi Bosnyák tér mögötti irodakomplexum átvételétől, a kerületi önkormányzat pert indít a beruházó ellen szerződésszegés miatt. Zugló a környék elmaradt fejlesztései miatt perli a beruházót.