2024.07.25.Szerző: OTP Otthon #ingatlanhirdetés #albérlet

Kijöttek a ponthatárok, itt vannak a legfrissebb albérletárak!

Kijöttek a ponthatárok, itt vannak a legfrissebb albérletárak!

Nem várták meg a főbérlők a felvételi ponthatárok kihirdetésével kezdődő albérleti főszezont, és már pár héttel korábban megkezdődött a drágulás a lakáskiadásban. Az otpotthon.hu ingatlankereső portál adatai szerint Budapesten átlagosan 208 ezer forintért tud kivenni magának egy egyetemista egy kisméretű lakást, a vidéki egyetemi városokban azonban ennél jóval olcsóbban, átlagosan 150 ezerért is talál magának bérelhető ingatlant.


Ma még önfeledten örülhetnek a leendő egyetemisták, holnaptól viszont jobb, ha megkezdik az albérlet utáni vadászatot. A felvételi ponthatárok kihirdetésével ugyanis beindul a lakásbérlési főszezon, ami nemcsak azt jelenti, hogy emelkednek az albérleti árak, de azt is, hogy rengetegen érdeklődnek ugyanazon lakás iránt, ezért gyorsan kell dönteni. Az elmúlt évek tapasztalata alapján azért is érdemes gyorsnak lenni, mivel a jobb ár-értékű lakásokra hamar lecsapnak, ráadásul jelentős díjcsökkenésre inkább a tél és a hideg beköszöntével van csak kilátás, írja közleményében a zenga.hu.

Ahogy az eladó lakások esetében, úgy az albérleti piacra is jellemző a drágulás, és kifejezetten igaz ez a fővárosra. Az zenga.hu ingatlankereső portál adatai szerint Budapesten átlagosan 208 712 forintos havi bérleti díjat kell fizetni a legfeljebb 45 négyzetméteres lakásokért, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest 14 százalékos drágulást jelent.

kiado-teglalakas-budapest-ix-kerulet-104271237-t6.webp Ez teljesen felújított egyszobás lakás a IX. kerületben 250 ezer forintért kiadó a Mester utcában.

Hasonló mértékben emelkedtek a fővárosban a többszobás, 120-150 négyzetméteres lakások bérleti havidíjai, ezeket most átlagosan havi 668 ezer forintért lehet kivenni. Ugyanakkor látszik, lakóközösségként érdemes ebben is gondolkodni, mert valamivel olcsóbban jöhetnek ki a bérlők.

Népszerű kerületek

Az egyetemisták körében a belső pesti kerületek a legnépszerűbbek, hiszen a legtöbb egyetem sétatávolságra van. A belvárosban még mindig a 8. kerületben lehet a legolcsóbb albérlethez jutni, ott júliusban egy kis lakásért 156 ezer forintot kértek el havonta. Ezután következik a 7. kerület a még kiadó lakásoknál átlagosan 165 ezer forintos bérleti díjjal, aki viszont az Oktogon másik oldalán szeretne élni, annak már mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A 6. kerületben egy garzonért 243 ezret, a 13. kerületben viszont átlagosan 250 ezer forintot is elkérhetnek a főbérlők.

Olcsóbban juthat albérlethez az, aki bevállal egy 30-40 perces tömegközlekedést, a külső kerületekben ugyanis 150 ezer forint alatt is lehet lakást találni. Ilyen például a IV. és a XXII. kerület. Ha viszont valaki nem akar lemondani a kertről, akkor többen összeállva érdemes az agglomerációban egy házat keresni. Maglódon és Csömörön például többszobás kertes házat lehet bérelni 270 ezer forintért is.

kiado-hazresz-kecskemet-104690913-t6.webp Saját teraszod is lehet az egyetem közelében Kecskeméten, ez az egyszobás lakrész csupán 120 ezer forintért kiadó.

Vidéken is drágább lett az albérlet

“A drágulási trend vidéken is tetten érhető, a tavalyi szezonhoz képest idén 13-15 százalékkal növekedtek az albérleti díjak. Ha a budapesti árakat nem is érik el, de egy egyszobás garzonlakásért 130-150 ezer forint körüli összeget is elkérhetnek a főbérlők. Tapasztalatunk szerint nem érdemes halogatni a bérlést, mivel még ha augusztus második felére maradnak is olcsóbb ingatlanok, azok állapota kétséges lehet. A jó ár-érték arányú lakásokat hamar kibérlik” - mondja Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. Ügyvezetője.

A legnagyobb egyetemi városokban a lakásbérlések drágulása már júniusban elkezdődött. Míg Szegeden a nyár elején 134 ezer forintot kértek a főbérlők havonta, addig most már 147 ezer forintot kell fizetni egy maximum 45 négyzetméteres lakásért.

Úgy tűnik, hogy vidéken még jobban megéri közösen összeállni, és egy többszobás nagy lakást kivenni, ugyanis átlagosan havi 300-350 ezer forintért már lehet találni 150 négyzetméteres, többszobás ingatlant. Pécsen jelenleg 140 ezer forintot kell fizetni havonta egy kisebb albérletért, Debrecenben viszont 147 ezer forintot is elkérnek egy ugyanilyen ingatlan kiadásáért.

Az egyetemvárosok közül egyértelműen Győr a legdrágább, mivel ott a 30-45 nm-es lakások albérleti ára 152 ezer forint körül mozog. Legolcsóbban Miskolcon lehet lakást bérelni, a zenga.hu adatai szerint 103 ezer forintos átlagárral kell számolni. Nincs különbség Veszprém és Szombathely között, mindkét helyen 130 ezer forintos bérleti díjra számíthatnak a fiatalok.

kiado-hazresz-debrecen-belvaros-103727784-t6.webp Debrecen belvárosában kiadó egy kis házrész: 150 ezer forintért.

“A bérleti díj mellett természetesen a közös költség és rezsi díjával is számolni kell, ezekről érdemes a döntés előtt tájékozódni, illetve olyan fűtéstípusú ingatlanban gondolkodni, aminek általában alacsonyabbak a fenntartási költségei” - hívta fel a figyelmet Lipták Zsuzsa.

5 tipp, amire mindenképpen figyelj, ha ingatlant bérelsz!

  1. Mindig köss bérleti szerződést!
  2. Különösen figyelj a felmondás idejére és módjára!
  3. Csak olyan lakást vegyél ki, aminek van lakásbiztosítása!
  4. Jegyzőkönyvezd a beköltözés előtt a közüzemi mérőórákat!
  5. Ha bizonytalan vagy a rezsiben, kérj a főbérlőtől egy korábbi áram vagy gázszámlát!

A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 160 984 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Elhiszed, hogy a fővárosban 40 millió forint alatti ingatlant is találni? Nem is akármilyeneket
2025.09.07. #ingatlanhirdetés #3szazalek
Elhiszed, hogy a fővárosban 40 millió forint alatti ingatlant is találni? Nem is akármilyeneket
Sokan gondolják, hogy a fővárosban ma már lehetetlen kedvező áron lakáshoz jutni, pedig egy kis utánajárással még mindig találhatunk igazán jó lehetőségeket. A 40 millió forint alatti ingatlanok kínálata ugyan nem hatalmas, de akadnak közöttük olyanok, amelyek ideálisak lehetnek első otthonnak, befektetésnek vagy akár kisebb családoknak is. Sőt, 3 százalékos kedvezményes hitel is igényelhető rájuk. Mutatjuk.
Titkos gyöngyszemekre bukkanhatsz Budán is
2025.09.03. #ingatlanhirdetés #ingatlanpiac
Titkos gyöngyszemekre bukkanhatsz Budán is
Ha Budáról esik szó, akkor többnyire elegáns villák, modern luxusotthonok, buja kertes panorámás családi házak és a történelmi hangulat jutnak eszünkbe. Most három olyan családi házat mutatunk be, amik megtestesítik mindazt, amire egy budai álomház kapcsán vágyhatunk.
Megdobban a szíved ezeknek a balatoni nyaralóknak a láttán
2025.09.03. #ingatlaneladás #ingatlanhirdetés
Megdobban a szíved ezeknek a balatoni nyaralóknak a láttán
Most jön az az időszak, amikor felvértezve magad a nyári élményekkel, elszántan kezdesz balatoni nyaraló keresésébe, hogy jövőre már a saját házadban tölthesd a szabadságodat? Többnyire az elhatározásig mindenki eljut, hiszen a Balaton mindig is a nyári pihenés szinonimája volt. Egy vízparti nyaraló persze nemcsak a nyári szezonban ad különleges élményt, hanem egész évben értékes befektetés is lehet. Ebben a cikkben három olyan balatoni ingatlant mutatunk be, amelyek a tó közelségével és hangulatával ragadják meg a figyelmet.
Soha nem látott roham az eladó lakásokért - Ez az 5 vármegye tarolta le a piacot júliusban
2025.08.11. #ingatlanhirdetés #eladóház
Soha nem látott roham az eladó lakásokért - Ez az 5 vármegye tarolta le a piacot júliusban
Csúcsot döntött az eladó és a kiadó lakóingatlanok iránti érdeklődők száma, mióta bejelentették az Otthon Start programot: július utolsó hetében 2 százalékkal többen kerestek ingatlant, mint az eddigi rekorder, január második hetében - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Öt vármegyében 60-70 százalékkal nőtt a komoly érdeklődők száma, csökkenést mindössze egy vármegyében mért a portál.
A falvaktól a nagyvárosokig felforgathatja a lakáspiacot az Otthon Start program
2025.07.31. #ingatlanhirdetés #ingatlanpiac
A falvaktól a nagyvárosokig felforgathatja a lakáspiacot az Otthon Start program
Nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is sokan terveznek lakóingatlant venni az Otthon Start program kedvezményes hitelével - derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál látogatói körében készített felmérésből. A válaszadók többsége olcsóbb ingatlant vásárolna, a kisvárosokban és községekben jellemzően alacsonyabb, míg Budapesten valamivel magasabb önrésszel.
Beindult a szezon: hol, mennyiért bérelhetnek lakást az egyetemisták?
2025.07.23. #albérlet #ingatlanárak
Beindult a szezon: hol, mennyiért bérelhetnek lakást az egyetemisták?
Már a felvételi ponthatárok kihirdetése előtt elindult a szezon az albérletpiacon, ami magával hozta az áremelkedést is. Igaz, nem olyan mértékben, mint ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk. A zenga.hu hirdetési portál adatai szerint a legtöbb kiadó garzon Budapesten a belvárosban van, amelyekért átlagosan 220 ezer forintos havidíjat kérnének. A vidéki egyetemi városokban ennyiért többszobás lakásokat is ki lehet venni.
Pihenj a Dél-Alföld legmenőbb termál fürdőhelyeinek közelében!
2025.07.04. #ingatlanhirdetés #vízpart
Pihenj a Dél-Alföld legmenőbb termál fürdőhelyeinek közelében!
A dél-alföldi régió az ország egyik leggazdagabb termálvíz-lelőhelyekkel rendelkező térsége, ahol mára egyre hangsúlyosabb a fürdőturizmus, nívós wellness szolgáltatások, élménymedencék, vízi játszóterek várják az itt felfrissülni vágyókat. Az sem mindegy, hogy a budapesti, vagy nyugat-magyarországi fürdőkhöz képest jelentősen olcsóbban nyújtják magas színvonalú szolgáltatásaikat. Nem utolsó sorban pedig ezek a fürdők gyönyörű természeti környezetben, kulturális és történelmi emlékek közelében találhatóak. Itt válogattunk neked olyan üdülésre alkalmas ingatlanokat, amelyekben garantált a pihenés az év minden évszakában.
Mikor állhat helyre a gyengébb lakáspiaci kereslet? - Így alakulnak a keresések és az árak
2025.06.03. #eladólakás #ingatlanárak #ingatlanhirdetés
Mikor állhat helyre a gyengébb lakáspiaci kereslet? - Így alakulnak a keresések és az árak
A hirtelen megugrott árak is szerepet játszottak abban, hogy a magyar lakáspiacon 2025 tavaszán nagyot csökkent a kereslet. Elsősorban a nézelődők tűntek el a piacról, a vásárlást komolyan tervezők száma kisebb visszaesést mutat. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hogy a csökkenő kereslet látható-e már az árak alakulásában is, és a tavaszi hónapokban hol, milyen négyzetméterárakon hirdették meg a lakóingatlanokat a tulajdonosok.
A fővárostól nem messze, az ország legfiatalabb borrégiójában található ez a tündérkert
2025.05.20. #ingatlanhirdetés #családiház
A fővárostól nem messze, az ország legfiatalabb borrégiójában található ez a tündérkert
Ezen a dimbes-dombos vidéken, melynek lenyűgöző szépsége, másfél századosnál is régebbi pincéi, igazi, háborítatlan vidéki nyugalma állandó élményeddé válhat, ha ezt a régiót választod letelepedésül. Itt válogattunk lenyűgöző ingatlanokat, amelyeknek a fenntartása a továbbiakban meglehetősen költséghatékonyan alakul.