12 év alatt egy fél szobával lettek nagyobbak a magyar otthonok

Míg Magyarországon 2010-ben minden lakóra átlagosan egy szoba jutott, 2022-ben már 1,6, ami éppen megfelel az uniós átlagnak, derült ki az Eurostat legfrissebb kontinentális áttekintéséből. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ennek a növekedésnek mintegy felét az teheti ki, hogy 2018-ban a hazai statisztikai számbavételt is hozzáigazították az uniós módszertanhoz, így bizonyos körülmények között már a konyhák is beleszámítanak a szobák számába. Ugyanakkor tényleges szobaszám-növekedést is hozhatott például az, hogy a fellendülés idején a vállalkozók alaprajz-optimalizálással is igyekeztek növelni az egységnyi területen felépíthető lakásaik értékét.

Az egy lakóra jutó szobaszámban Málta (2,3) vezeti az uniós mezőnyt, Luxemburg (2,2) követi, majd hárman is jönnek azonos eredménnyel: Belgium, Írország és Hollandia (2,1). A lista másik végén is hármas holtverseny van: Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában egyaránt csupán 1,1 szoba jut egy lakóra.

Ferencváros megújuló részében találtuk ezt a jó állapotú, harmadik emeleti, 88 négyzetméteres lakást jelentősen az átlagár alatt.

Az uniós statisztika az egyszerű átlagolásnál érzékenyebben, egy úgynevezett túlzsúfoltsági rátával is jellemzi az egyes országok lakáshelyzetét. Ez azt hivatott kifejezni, hogy a népesség mekkora része él zsúfolt lakásban, azaz olyan helyzetben, amikor nincs személyes terük, külön szobájuk az életkoruk, a családi kapcsolatuk vagy éppen a nemük szerint nem összetartozó embereknek. E tekintetben az európai mezőny különösen egyenetlen, de Magyarország a 17 százalékos aránnyal éppen hozza az uniós átlagot. A legrosszabb eredményt Lettország (42 százalék), Románia (41 százalék), valamint Lengyelország és Bulgária (36-36 százalék) mutatta 2022-ben. A legkevesbé Cipruson (2 százalék), Máltán és Hollandiában (3 százalék), valamint Írországban (4 százalék) élnek zsúfoltságban.

Európa lakás-gazdagságára jellemző, hogy a bentlakók szükségleteit meghaladóan tágas lakásban kétszer annyian (34 százalék) élnek az Unióban, mint túl szűkösben. E tekintetben Magyarország (27 százalék) a középmezőny alsó felében helyezkedik el. A tagországok negyedében a lakosok több mint fele „túlméretes” lakásban él: Málta (72 százalék), Ciprus (71 százalék), Írország (67 százalék), Hollandia (61 százalék), Belgium (60 százalék), Luxemburg (59 százalék), Spanyolország (58 százalék). Velük szemben a másik végletet Románia (7 százalék), Lettország (9 százalék) és Görögország (11 százalék) képviseli.

E két mutatót összevetve az is látszik, hogy hol mennyien élnek a szükségletüknek valóban megfelelő lakásban. Az Unió átlagában e megfelelési arány éppen 50 százalék. Magyarország a maga 56 százalékával e szempontból a legjobbak között van. Ám e mutató az elemző szerint képes elfedni a helyi lakásrendszerek egyes minőségi problémáit. A szintén átlag felett (52 százalék) teljesítő Románia esetében, ahol igen kevés a tágas lakásban élő, például azt, hogy az emberek döntő részének, 41 százalékának túlzsúfolt az otthona. Míg egy, a szükségletekhez nagyon gyenge illeszkedést mutató ország, például Málta esetében a 25 százalék azt fedheti, hogy csupán 3 százalék szűkölködik, míg a lakók majd háromnegyede helybőségben él.

Az egyik legfelkapottabb városrészben, Újlipótvárosban, az átlagárnál ötödével olcsóbban veheted meg ezt a második emeleti, tágas lakást.

A magyar lakásrendszer a 17 százaléknyi zsúfoltság mellett 27 százaléknyi kihasználatlanságot mutat. A hazai lakásrendszer merevsége hagyományos gátja annak, hogy a háztartások rugalmasan hozzáigazíthassák a lakáshasználatukat az aktuális szükségleteikhez. Ennek következményei jelennek meg sokszor a zsúfolt háztartások napi feszültségeiben épp úgy, mint a túl nagy lakásban magukra maradók rezsigondjaiban.

A hazai rendszer merevségének okai között szokták említeni, hogy nagyon sokan tulajdonosként lakják az otthonukat, ezért a lakásvagyon nehezen mobilizálható. A jelentés szerint valóban magas, 90 százalékos nálunk az arány, de ez az uniós mezőnyben nem jelent dobogós helyezést. Például nagyobb Romániában (95 százalék), Szlovákiában (93 százalék) és Horvátországban (91 százalék) is. 80 százalék feletti értéket – az egyedüli Máltát (83 százalék) leszámítva – csak volt szocialista országoknál mutat a statisztika. A skála túloldalán Németország (47 százalék) áll az élen, ahol egyedüliként a lakók többsége bérlő, majd azt követi Ausztria (51 százalék) és Dánia (60 százalék).

Ezek a számok azt is mutatják, hogy a tulajdonosi arányok önmagukban nem szolgálhatnak elegendő magyarázattal egy-egy lakásrendszer merevségére. Hiszen például a hazainál sokkal erőteljesebben a bérlőkre építő osztrák piacon a zsúfoltan (16 százalék), illetve a túlzó helybőségben (31 százalék) lakók aránya nagyon is hasonló a magyarországihoz. Míg Málta piacán az erősen tulajdoncentrikusság sem idéz elő ekkora feszültséget: noha erős a kihasználatlanság (72 százalék), alig van (3 százalék) enyhítést kívánó zsúfoltság, írja közleményében az OTP Ingatlanpont.

Borítókép: Shutterstock, Ciprus