Az Otthon Start visszafizetését is meg lehet könnyíteni
Nagyban pörög az ingatlanpiac a szeptember eleje óta igényelhető fix, legfeljebb 3 százalékos kamatozású Otthon Start hitel hatására. Hogy mik az első tapasztalatok és milyen konstrukciókkal könnyíthető meg a kölcsön visszafizetése, arról az OTP szakemberei beszéltek ebben a podcastben.
Szeptember 1-én elindult az Otthon Start hitelprogram. Kasziba Erika, az OTP Bank lakáshitelek üzletfejlesztésért felelős szakmai vezetője elmondta, hogy a bank már a rendelettervezetek első megjelenésétől készült a termék bevezetésére. A jogalkotóval is egyeztettek, elkészült a jogosultsági kalkulátor, ügyféltájékoztató, felkészítették a munkatársaikat, hogy tudjanak a kérdésekre válaszolni és ügyfélregisztrációs oldalt is indítottak, ahol előregisztrációval lehetett jelentkezni.
Nagyon nagy volt az érdeklődés az első pillanattól kezdve, mondta. Az ügyfelek rengeteg kérdést tettek fel, például, hogy a jogosultságukat hogyan tudják megállapítani, ők jogosultak-e a hitelre. Kasziba Erika szerint voltak, akik augusztusban vissza is fogták a hiteligényeiket, és megvárták a kölcsön szeptemberi elindulását vele.
Pélyi András külső értékesítési főosztály igazgató azt mondta, hogy az augusztusok eddig uborkaszezonnak számítottak, de az idei év ezt megcáfolta. Több körben is felmérték az érdeklődők számát, de sok tízezres előkészített tárgyalások voltak folyamatban már augusztusban is. Rendkívül nagy érdeklődés övezi a hitelprogramot, erősítette meg.
Sokszorosára emelkedett az érdeklődések száma az ingatlanhirdető oldalokon. Futó Péter elemzési vezető azt mondta, hogy a zenga.hu-n hétről-hétre vizsgálják, hogy hogyan alakul az érdeklődések a száma, és most látják, hogy a bejelentés hetéhez képest a duplájára nőtt az érdeklődők száma.
Arról is beszélt a Zenga elemzője, hogy a hirdetési állomány nagy része, van, ahol a 99 százaléka belefér a jogszabályban rögzített limitbe. Budapesten ugyanakkor nagyobb kompromisszumot kell hozni, és például egy balatonfüredi partközeli ingatlan sem fog beleférni a felső ár, illetve négyzetméter limitbe, de a 80-90 százaléka a lakásállománynak belefér. A fővárosban főleg az olcsóbb pesti kerületekben, Budán kisebb az ilyen kínálat.
Arról is beszélt, hogy vannak olyan hirdetések, amelyben úgy adják meg az eladási árat, hogy még éppen beleférjen a hitellimitbe, de a hirdetésben további kötelezően megvásárlandó elemekkel, összességében már a felső határ feletti összeget kérnek el, de felhívta a figyelmet, hogy hitel miatt a bank a saját értékbecslőjét úgyis kiküldi az eladó ingatlanhoz, és ő felméri az állapotokat, amivel pontosabb képet kapnak a hirdetésnél.
Kasziba Erika ehhez hozzátette, hogy a meglévő ingatlanoknál mi az, amit a bank elfogad, hogy mi felel meg a feltételeknek és mi a kivétel. A döntéshozó ugyanis a szabályok közé befoglalta azt is, hogy az ingatlan vételára és a forgalmi érték között maximum 20 százalék lehet a különbség.
Arról is beszélt a szakember, hogy a támogatott konstrukciót mivel lehet kiegészíteni. Az OTP Banknál szeptember elsejétől a támogatott hitelt kiegészíthetik a családos ügyfelek a CSOK Plusz kölcsönnel. Az Otthon Starthoz nem kell gyermeket vállalni, de ha a kölcsön kombinálják valamilyen másik konstrukcióval, például a CSOK Plusszal, akkor illetékmentesen tudják megszerezni az ingatlant. Aki pedig nem házasként kéri a támogatott hitelt, az nem CSOK Plusszal, hanem például piaci hitellel tudja kombinálni. Az Otthont Startot nem lehet hitelkiváltásra használni, hangsúlyozta Kasziba Erika, de a későbbiekben az Otthon Startot lehet CSOK Pluszra cserélni, és akkor később a gyerekek érkezésével a kölcsön egy része leírható, ha átvitték, tízmillió forintokkal csökkenthető így a visszafizetendő összeg.
Hogy kik vehetik fel, hogyan lehet igényelni, milyen ingatlanokra lehet felhasználni, arról az OTP Podcastjában mindenki választ kaphat.
Aki pedig Otthon Start hitelre alkalmas eladó ingatlanokat keres, az a zenga.hu-n egy kattintással máris szétnézhet a választék között.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 161 094 ingatlanhirdetés között
