Még mindig menekülnek a belvárosból a budapestiek – Mit hoz az Otthon Start?
Hosszú évek csökkenő tendenciája után 2024-ben élénkült a Budapesten belüli költözés. A legkevésbé népszerűek továbbra is a belvárosi kerületek voltak, melyeknek csökkent a lélekszáma. Ősszel az Otthon Start program még jobban felértékelheti a külső, eddig elfelejtett részeit a fővárosnak, mivel a belső részeken már alig találni olyan lakást, ami belefér a 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlátba – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
A vármegyék közti vándorlás mellett a KSH a közelmúltban frissítette a Budapesten belüli költözések statisztikáját is. A 2024-es adatok szerint tavaly majdnem 58 ezren költöztek el a fővároson belül másik kerületbe, vagy az adott kerületen belül. Ezzel hosszú évek csökkenő tendenciája tört meg, majdnem 15 százalékkal élénkült a belső vándorlás a fővárosban 2023-hoz képest. A fővároson belüli költözés természetesen most sem egyformán érintette az egyes kerületeket, a legfontosabb tapasztalat, hogy 2024-ben is a belvárosból kifelé törekedtek elsősorban az emberek.
Tavaly a huszonhárom budapesti kerületből kilenc olyan volt, ahol csökkent a lakosságszám a fővároson belüli költözések eredményeként, a fennmaradó 14-ben nőtt. Összességében a statisztikai hivatal adatai szerint a 2023-as 28.350-nél mintegy négyezerrel többen változtattak állandó lakóhelyet a kerületek között, további 25.256 ember pedig az adott kerületen belül költözött. Így az egy évvel korábbi 51 ezerrel szemben majdnem 58 ezren „mozdultak meg” a városon belül.
A legtöbben, majdnem pont háromezren a XIII. kerületbe költöztek be, de közel ugyanannyian el is hagyták a kerületet. Így Angyalföld népessége 29 fővel fogyott a városon belüli vándorlások eredményeként. Hasonló volt a helyzet a XIV. kerületben is, ahová szinte pontosan ugyanannyian költöztek be, mint ahányan onnan más kerületbe. Így végül Zugló lakosságszáma emelkedett 12 fővel a vándorlás eredményeként. Látványosabb volt a változás a XI. kerületben, ahová több mint 300-zal többen költöztek, mint ahányan onnan elmozdultak. Az mindenesetre látszik, hogy továbbra is ez a három kerület a legnépszerűbb a fővároson belül a vándorlást tekintve.
Ha csak a Budapesten belüli vándorlást vesszük alapul, akkor a legnagyobb mértékben, 586 fővel a IX. kerület népességszáma csökkent, utána következett 574-gyel a VII. kerület, majd Józsefváros 417 fős visszaesése. Rajtuk kívül a VI., a X. és az V. kerületek tudtak még érdemi – 100 fő feletti – negatív vándorlási egyenleget produkálni. A legnagyobb számban ugyanakkor, 342 fővel a XVII. kerület népessége nőtt a vándorlás miatt, de 300 felett volt a már említett XI. kerület egyenlege, míg a XXII. kerületbe 296-tal többen költöztek, mint amennyien onnan el.
Lakosságarányosan a VII. kerületben volt a legnagyobb, 1,2%-os csökkenés a városon belüli költözés eredményeként, a IX. kerületben ugyanez az arány 1 százalék volt, míg a VI. kerületben 0,8 százalék. A legnagyobb arányban, bő 0,9%-kal a XXIII. kerület népessége nőtt a belső vándorlás eredményeképpen, míg az I. kerületben 0,6%, a XXII.-ben pedig 0,5% volt ez az arányszám. A Budapesten belüli költözés hasonló mintázatot mutatott, mint 2023-ban, vagyis az emberek elsősorban a belső kerületekből törekedtek a külvárosok felé. A legaktívabb továbbra is a három népszerűségi rangsort vezető kerület (XIII., XI. és XIV.) voltak.
Az egyes kerületek közti vándorlásból is érdekes következtetéseket lehet levonni. Az I. kerületből például az elköltözők majdnem ötöde (17%) mindössze a szomszédos II. kerületig jutott, de ugyanennyien vándoroltak szintén a szomszédos XII. és a XI. kerületbe. A III. és XXII. kerületi adatokkal kiegészítve azt mondhatjuk, hogy a Várnegyedet elhagyók több mint hatvan százaléka a budai oldalon maradt. Az is érdekesség, hogy az I. kerületből alig mozdultak a X. és a XXIII. kerületek felé, de a XVII. sem volt népszerű új otthonnak (mindössze 4-5 fő elköltöző). De hasonló mondható el a II. kerületről is, az onnan elköltözők jó eséllyel valamelyik szomszédos budai kerületet választották.
Alapvetően egész Budapestre ugyanez volt a jellemző, hogy nem szívesen tettek meg nagy távolságokat az emberek, legfeljebb a szomszéd kerületig mentek. Ebben szerepe lehet az ismert környezetnek, a megszokott közlekedési kapcsolatoknak. Így például nagyon erős kapcsolat látszott a XXII. és a XI. kerület között, a Budafokról elköltözők majdnem 40 százaléka egy kerülettel beljebb talált új lakóhelyet. De erős képzeletbeli kapocs van a XVIII. és XIX. kerületek, valamint a XIV. és a XVI. kerületek között is. Eltér a mintázattól ugyanakkor, hogy például az I. kerületbe költözők majdnem 40 százaléka a XIII. kerületből érkezett.
„Hónapok óta azt halljuk, hogy az Otthon Start program átalakítja majd a lakáspiacot, egyelőre az első reakciók is erre utalnak” – emelte ki Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint a kedvezményes hitelnek a Budapesten belüli vándorlásra is lehet hatása, mivel a korábban népszerű belvárosi kerületek, illetve a XI.-XIII.-XIV. kerületek hármasa – nem kis részben a nagy volumenű új építéseknek köszönhetően – egyre kevésbé felel meg a 1,5 millió forintos maximális négyzetméterárnak. Vagyis a főváros ezen részein nem nagyon lehet olyan ingatlant találni, ami megfelelne a programnak, viszont felértékelődhetnek olyan, elsősorban külvárosi kerületek, ahol még bőven van 1,5 milliós ár alatt eladó lakás.
Ha most keresel lakást vagy házat, akkor nézd meg a Zenga premier címkés ingatlanokat! A 3 százalékos hitel esetében fontos lehet az időzítés. Ezért most még inkább érdemes szétnézni a Zengán, hiszen számos eladó házat és lakást itt láthatsz először. Ha nem akarsz kihagyni egyetlen friss hirdetést sem, keresd a Zenga Premier ingatlanokat!
Az együttműködésben részt vevő ingatlanközvetítő hálózatok új, kizárólagos hirdetéseinek nagy részét a zenga.hu és koltozzbe.hu ingatlankeresőn láthatod legelőször - és a feltöltéstől két hétig nem érhetők el más ingatlankeresőn! A tájékoztatás nem teljeskörű, részletek a Zenga.hu/premier oldalon.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 163 037 ingatlanhirdetés között
