2026.07.01.Szerző: zenga.hu #lakásárak #lakáspiac

Megállt a lakásárak száguldása - Jelentős fordulatot hozott a második negyedév

Megállt a lakásárak száguldása - Jelentős fordulatot hozott a második negyedév

Az idei első negyedévben még látványos volt az éves áremelkedés a hazai lakáspiacon, a második negyedévben azonban elfogyott a lendület. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint éves összevetésben ugyan még mindig 14 százalékkal magasabbak a lakóingatlanok hirdetési árai, de ez jelentős lassulás az első negyedévi 20 százalékos növekedéshez képest. Negyedéves alapon pedig mindössze 0,3 százalékkal emelkedtek az árak, vagyis országosan gyakorlatilag megállt az áremelkedés.


Szinte mindenhol tovább lassult az éves árnövekedési ütem az előző negyedévhez képest, ami különösen a drágább budapesti kerületekben és a nyugat-magyarországi megyeszékhelyeken volt látványos. A fővárosban az éves árnövekedés üteme már csak 8 százalék, miközben a XII. kerületben jelenleg alacsonyabb az átlagos hirdetési ár, mint egy évvel korábban. Ez azonban nem valódi áresést jelent, hanem elsősorban annak a következménye, hogy az ottani kínálatban megnőtt a felújítandó és közepes állapotú lakások aránya, miközben kevesebb új és újszerű ingatlan jelent meg – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

Miközben a piac országosan lassul, néhány térség továbbra is kiemelkedően teljesít. Kiugró árnövekedést mutat például Szolnok és Miskolc, ahol az új és újszerű lakások aránya a tavalyi nagyon alacsony bázisról növekedni tudott. Mivel az új lakások ára – különösen az olcsóbb térségeinkben – sokkal magasabb, mint a használtaké, így, ha több ilyen kerül a piacra, az felfelé húzza az átlagot.

1_árváltozás település, kerület.png

Hasonló okok állnak a megyei rangsor élén álló Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye kiugró drágulása mögött is, de ezekben a térségekben a tavalyi árrobbanás is később indult el, mint Budapesten vagy a legkeresettebb régiókban, ezért a felzárkózás most is tart – tette hozzá Futó Péter.

A Balaton környékén ugyanakkor már egyértelműen érződik a kereslet visszaesése. A tóval határos megyékben az árnövekedés üteme jelentősen mérséklődött, ami azt mutatja, hogy a korábbi évek intenzív drágulása után a piac itt is egy nyugodtabb időszakba lépett.

2_árváltozás megye.png

Budapesten már mindenhol egymillió forint felett az átlagár

Az országos átlagos hirdetési négyzetméterár Budapesttel együtt 985 ezer forint volt a második negyedévben, amit a fővárosi kerületeken kívül egyedül Debrecen (1,088 millió Ft/m2) és Szeged (1,021 millió Ft/m2) ért el, Veszprém (984 ezer Ft/m2) pedig egy hajszállal maradt el tőle.

A városok sorrendjében is voltak változások. Az előző negyedévhez képest Veszprém maga mögé utasította Győrt, Pécs pedig Székesfehérvárt előzte meg a hirdetési átlagárakban. A sor végén viszont nem történt változás, Kaposvár, Békéscsaba és Salgótarján a sorrend, utóbbi továbbra is jelentősen lemaradva, 332 ezer forintos átlag hirdetési négyzetméterárral.

Budapesten az élmezőnyben ezúttal is a szokásos négy kerületet találjuk (I., II., V., XII.) melyek kapcsán annyi változás történt, hogy a XII. kerületet megelőzte az I. A legdrágább V. kerületben 2,214 millió Ft/m2 az átlagár, amit az I. (2,076 millió Ft/m2), a XII. (2,020 millió Ft/m2) és a II. (1,858 millió Ft/m2) követ. Ezután az ingatlanfejlesztők által is kedvelt XI. és XIII. kerületek következnek, rendre 1,836 millió Ft/m2-es és 1,787 millió Ft/m2-es átlagárakkal. A fővárosi kerületek közül a hirdetők mostanra átlagosan mindenhol legalább 1 millió forintos négyzetméterárat szeretnének kérni, a két legolcsóbb kerület, Csepel és Soroksár is éppen elérte ezt az árszintet.

3_átlagár település, kerület.png

A megyei sorrendben Budapest és a Balaton környéke után Pest megye következik. A főváros környékén átlagosan 884 ezer forintot kérnek egy négyzetméterért a hirdetők, míg Hajdú-Bihar megyében 882 ezret. A 800 ezer feletti ársávba még Győr-Moson-Sopron és Csongrád fért be, 500 ezer forintos átlag négyzetméterár alatt pedig négy megyében maradnak az árak. A kiugró drágulás ellenére itt van Jász-Nagykun-Szolnok, de Tolna, Békés és Nógrád megyékben sem éri el ezt a szintet a hirdetett lakóingatlanok átlagára.

4_átlagár megye.png

A vevők is megfontoltabbak lettek

Nemcsak az árak, hanem a kereslet is veszített lendületéből. A második negyedév gyengébb aktivitást hozott az év elejéhez képest, amiben szerepet játszhatott a választások körüli kivárás, a húsvéti időszak szezonális hatása, valamint az Otthon Start program fokozatos lecsengése is – mondta Futó Péter.

A zenga.hu elemzése szerint ugyan országos szinten egyelőre nem beszélhetünk árcsökkenésről, de a második negyedév egyértelműen azt mutatja, hogy a korábbi időszak rendkívül gyors drágulása megtorpant. A következő negyedévekben várhatóan egyre inkább a helyi piaci sajátosságok döntik majd el, hogy hol folytatódik még az áremelkedés, és hol kezdődhet hosszabb távú stagnálás.

5_lakáspiaci kereslet.png

Legutóbb a Zenga saját adataira hivatkozva arról írtunk, hogy melyik város lett a telekvásárlók legnagyobb kedvence.

Illusztráció: Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 179 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Az olcsó, nem panel lakások világában a környezet is príma
2026.07.01. #lakáspiac #eladólakás
Az olcsó, nem panel lakások világában a környezet is príma
Az utóbbi éveket a magyar ingatlanpiacon leginkább a drágulás szóval lehetne leírni. Ezért sem mindegy, hogy hol keresünk magunknak otthont. Az egyik legolcsóbb régió Magyarországon Békés. Még a megyeszékhelyen is bőven találni téglalakásokat, amelyek ötvenmillió forint alatt megvásárolhatóak. A belvárosban és a város frekventált részein ráadásul egyre több felújított, jó állapotú társasház várja a vevőket modernizált műszaki tartalommal, ezen az áron. Összeválogattunk néhány olyan lakást, amelyek jól mutatják, milyen lehetőségeket kínál ma a békéscsabai téglalakás-piac.
Stukkók, gangok, négyméteres belmagasság – ezért rajongunk a VII. kerületért
2026.07.01. #lakáspiac #budapest
Stukkók, gangok, négyméteres belmagasság – ezért rajongunk a VII. kerületért
Kevés budapesti városrész őrizte meg olyan karakteresen a századforduló hangulatát, mint Erzsébetváros. A magas belmagasságú, stukkós nagypolgári lakások ma is a kerület értékei közé tartoznak, miközben a legtöbbjüket korszerű gépészettel látták el, felújították a belső tereiket és a mai igényekhez igazították az kialakításukat. Megnéztünk néhány olyan eladó lakást, ahol a történelmi építészeti részletek és a modern városi életforma természetesen férnek meg egymás mellett.
Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep
2026.06.30. #lakásárak #felújítás
Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep
Az év első öt hónapjában a lakásvásárlók csaknem fele 40 év alatti volt. Ezen belül a harmincasoké a főszerep, írja adataira hivatkozva a Duna House, amely szerint a 30–40 évesek adták a vásárlók közel harmadát, így messze ők a piac legaktívabb szereplői.
Van élet a szabadstrandon túl: ezekért érdemes a Tisza-parti várost megnézni
2026.06.30. #vízpart #lakásárak
Van élet a szabadstrandon túl: ezekért érdemes a Tisza-parti várost megnézni
Idén hiába is szeretne valaki Szolnokon megmártózni a Tiszában, nem nyit ki a szabadstrand, és fürödni is tilos. A város azonban nem maradt fürdési lehetőség nélkül, és amellett is tartogat néhány meglepetést, közöttük egy elképesztő zártkerti ingatlant, amiért pár száz kilométerrel arrébb akár 9 számjegyű összeget is elkérnének. Ezeket mutatjuk be a cikkben.
A világ 20 legszebb tája közé beválasztott magyar településen most házat is vehetsz
2026.06.30. #eladóház #lakáspiac
A világ 20 legszebb tája közé beválasztott magyar településen most házat is vehetsz
Filmbe illő romantika, hegyvidéki táj, tó, barlangok, és mesés túraútvonalak Miskolc közelében? Naná, hogy Lillafüred azonnal rabul ejt bárkit, aki egy pillantást vet a Palotaszállóra, a Hámori-tóra a Bükk lenyűgöző díszletei között. A környék ráadásul azoknak is tartogat lehetőségeket, akik itt képzelik el a mindennapjaikat. A térség Miskolc szomszédságából adódóan állandó otthonnak és hétvégi menedéknek is kiválóan alkalmas. Összeválogattunk néhány eladó ingatlant, amelyek jól megmutatják, milyen sokszínű kínálat várja az érdeklődőket a Bükk kapujában.
Ezen az árszinten is vannak, akik balatoni ingatlanokat keresnek
2026.06.29. #vízpart #lakáspiac
Ezen az árszinten is vannak, akik balatoni ingatlanokat keresnek
Nagyjából az ötödével drágábbak az ingatlanok a Balatonnál, mint az országos átlag, ugyanakkor magának az ingatlannak az eladása másfélszer annyi ideig tartott, és nagyobb alkuval is járt, írja a Duna House. A tó körüli piac szinte minden lényeges mutatójában elválik az ország többi részétől: nem az első lakásvásárlók, hanem a befektetők és a második otthont keresők mozgatják.
Nem a négyzetméter a kevés – hanem eljött a váltás ideje
2026.06.27. #lakásárak #eladólakás
Nem a négyzetméter a kevés – hanem eljött a váltás ideje
Amikor már szűknek érezzük a teret, és alig férünk el, akkor ideje búcsút inteni az addigi lakásnak. Persze, az első otthon felejthetetlen, de ahogy alakul az életünk, eljön az a pont, amikor a korábban elegendő négyzetméter szűkössé válik. A cikkben felsoroljuk azokat a mérföldköveket, amelyek józan ésszel is belátva, továbblépést igényelnek. Mit is érdemes ilyenkor figyelembe venni?
Korszakváltásnak tartják, ami most a Balatonnál történik
2026.06.26. #vízpart #lakáspiac
Korszakváltásnak tartják, ami most a Balatonnál történik
Addig-addig emelkedtek az árak a Balatonnál, hogy a prémium szegmensben megállt a brutális drágulás, a kereslet sokkal tudatosabbá és árérzékenyebbé vált, ami a kínálat érezhető bővülését hozta magával. Jelentősek a különbségek: az északi parton majdnem az összes adás-vétel készpénzzel történik, amire semmilyen hatása nincs az új Otthon Start program 1,5 millió forintos négyzetméterár-plafonjának, ugyanakkor déli parton már 30-40 százalékos hitelarány érzékelhető. De mi is jelent ez magyarra lefordítva?
Van egy lakástípus, amit sokkal jobban el lehet adni vidéken, mint Budán
2026.06.25. #lakáspiac #budapest
Van egy lakástípus, amit sokkal jobban el lehet adni vidéken, mint Budán
Az ingatlaneladás legfontosabb szempontja, hogy mennyi idő alatt találnak vevőt. Manapság az értékesítési idő régiónként és ingatlantípusonként jelentősen eltér, néhány szegmensben pedig alapvetően megváltozott a megszokott sorrend. A fővárosi panelpiacon például a budai panellakások eladása lassult be, és ezek a lakások már lassabban kelnek el, mint a hasonló vidéki ingatlanok.