2024.07.04.Szerző: OTP Otthon #ingatlanpiac #gazdaság

Az ország egy kicsit nyugatabbra költözött, ami nem csoda, ha ilyen ingatlanok várnak

Az ország egy kicsit nyugatabbra költözött, ami nem csoda, ha ilyen ingatlanok várnak

A lakáspiac megtorpanása a hazai költözési kedvet is erősen visszavetette, ez tűnik ki a belföldi vándorlás legfrissebb adatait bemutató KSH-statisztikából. A számok ugyanakkor azt is mutatják, hogy az évek során egyre mobilisabbak lettek az otthonteremtők, hovatovább rekordot is döntöttek 2023-ban.


Tavaly, szűkült a lakáspiac, óvatosabbak lettek az otthonkeresők, a költözések száma pedig nyolcéves mélypontra esett. 2022-ben még 287 ezren kezdtek új életet egy másik vármegyében, addig 2023-ban már csak 221 ezren (-23%) .

Ugyanilyen arányban csökkent az egyes megyéken belül költözők száma is, amelynél alacsonyabbra 2015-ben volt utoljára példa. „Ezzel a Covid-hatás is lecsengett” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

elado-csaladi-haz-erd-101403047-t6 (1).webp Tágas, medencés, wellnesses házat érdemes venni Pest vármegyében, és a pandémia idején igencsak felértékelődtek az ilyen ingatlanok, mint ez a 226 négyzetméteres érdi családi ház is, amit 199 millió forintért hirdetnek.

A költözési kedv a járvány nyomán szökött fel a 2021-es csúcsra, amikor 307 ezren váltottak vármegyét. Ez a folyamat igen markánsan látszott a főváros és a külső zöldövezete, a környező Pest vármegye versenyében. A kisebb népsűrűséget, viszont több zöldet kínáló agglomerációt akkor különösen felértékelte a járványt kísérő preferenciaváltozás. A pandémia elmúltával viszont már az országban Pest vármegyében csökkent a legnagyobb arányban – éves összevetésben 31 százalékkal – az odaköltözők száma.

Budapest ehhez képest stabilan vonzó maradt, ott csupán 19 százalékkal csökkent ez a mutató. Sőt a főváros eredménye országos mércével mérve is elég jónak mondható: csupán három vámegyében, Békésben, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Jász-Nagykun-Szolnokban volt kisebb (14-18 százalék közötti) a visszaesés. E három vármegye kitűnő szereplését árnyalja, hogy rájuk a piac megtorpanása az elköltözés fékezésében is kevésbé hatott, mindössze 18-19 százalékos csökkenéssel.

A másik végletet ebből a szempontból is a főváros jelenti, az onnan elköltözők száma 30 százalékkal esett vissza 2023-ban. A statisztika szerint az átlagos országos költözési aktivitás tavaly 2,3 százalék volt, azaz a lakosság ekkora része váltott vármegyét a költözése során. Ehhez viszonyítva a legzártabb városnak Budapest bizonyult, ahol a ki-, illetve a beköltözés egyaránt csupán a polgárok 1,6 százalékát mozgatta meg. Mögötte a második Csongrád-Csanád, mindkét irányban 1,9 százalékos mutatóval. A vándorlásnak leginkább kitett vármegyék között már erősen irányfüggő az élboly: a lakosságszámukhoz képest a legtöbb beköltözőt vonzók csoportjába Pest, Heves, Fejér, Zala és Nógrád tartozik (2,6-2,8 százalék), míg ahonnan a legtöbben távoznak, az Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves (2,8-3 százalék). Ami azt is mutatja, hogy költözési szempontból Heves, illetve Nógrád a legnyitottabb vármegyénk.

elado-csaladi-haz-szihalom-103169961-t6.webp Hevesben, Szihalom településen hirdetik ezt a 210 négyzetméteres, kétszintes, és gazdálkodásra alkalmas méretű telekkel rendelkező házat 32,99 millióért.

Ha a megyei mérlegekre tekintünk, azt látjuk, hogy tavaly Magyarország lakossága megint egy kicsit nyugatabbra költözött. A vármegyék túlnyomó többségében, illetve a Dunától keletre mindegyikben az elköltözők voltak többségben. Ott lakosságarányosan a legnagyobb vesztes Szabolcs-Szatmár-Bereg (-0,4 százalék) és Borsod-Abaúj-Zemplén (-0,3 százalék), míg legjobban Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun szerepelt, melyek csak egy-két tucatnyi állandó lakosukat veszítették el.

A veszteség csekélysége adja a főváros sikerét is, míg korábban évi öt-tízezer polgárt is elveszített az ide-oda vándorlásban, tavaly csak mintegy hatszáz állandó lakos volt Budapest deficitje. A környező Pest vármegye, bár a lakosságvonzó hatása abszolút volumenben a korábbihoz képest nagyot csökkent, még mindig pozitív mérleggel zárta a tavalyi évet, hiszen a vármegyék közül arányaiban a legnagyobb mértékben, 0,4 százalékkal tudta növelni a népességét.

A Dunántúl összességében nyertese a költözéseknek, a vármegyéit tekintve pedig Győr-Moson-Sopron könyvelhette el a legnagyobb a lélekszám-gyarapodást (+0,3 százalék). Ám volt egy tömb itt is – Baranyával, Tolnával, s a Balaton menti Somoggyal és Veszprémmel –, ahonnan többen távoztak, mint oda érkeztek. Az elemző szerint nem nehéz ebben felfedezni a térség lakáspiacának a tartósabb problémáit. Egyre többen panaszkodnak arra, hogy a tó körüli árak már a helyi fiatalok számára is nehézzé teszik az ottani családalapítást, megmaradást. Emellett idén a külföldiek is inkább az eladói oldalon jelennek meg a helyi lakáspiacon.

elado-csaladi-haz-nyul-103512276-t6.webp Súlyos milliókat kell fizetnie annak, aki Nyugat-Magyarországon képzeli el az életét, de ezért a győri agglomerációba tartozó ingatlanért, Nyúlon, talán sokan kifizetnék a 220 milliót forintot is, elég csak megnézni a fotókat.

Egy hosszabb periódust tekintve azt mutatja a statisztika, hogy a költözők mind nagyobb arányban keresik új lakóhelyüket egy másik vármegyében. Valkó Dávid szerint „egyre mobilisabbak a magyarok”. Míg 2003-ban a költözések 64,8 százalékával lépték át a vármegyehatárt, addig ez az arány az évek során lassan növekedett, 2023-ban 66,9 százalékkal ért csúcsra.

Ám az egyes területek között is nagy a különbség a tekintetben, hogy az onnan indulók találnak-e alkalmas új otthont még a vármegyehatárok között, vagy ahhoz messzebbre kell vándorolniuk. E szempontból 2023-ban Pest képviselte az egyik végletet, az innen indulóknak kevesebb mint harmada (29 százalék) talált helyben új otthonra. Ezzel szemben van három vármegyénk, amelyekben a költözők több mint kétötöde a határaik között is célt ér: Győr-Moson-Sopron (41,2 százalék), Baranya (40,2 százalék), valamint Vas (40,2 százalék).


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 177 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Már csak két hétig lehet pályázni az OTP Bank társasházi támogatására
2026.05.18. #gazdaság #felújítás
Már csak két hétig lehet pályázni az OTP Bank társasházi támogatására
Május 31-én zárul le az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata. A 18 éve futó program idén megújult feltételekkel és megemelt, 50 millió forintos keretösszeggel támogatja a lakóközösségeket abban, hogy élhetőbbé, fenntarthatóbbá és biztonságosabbá tegyék környezetüket.
Rekordközeli szintre ugrottak az építési engedélyek – most jön a nehezebb rész
2026.05.15. #gazdaság #3szazalek
Rekordközeli szintre ugrottak az építési engedélyek – most jön a nehezebb rész
Közel került a négyéves csúcshoz a kiadott új építési engedélyek száma 2026 első negyedévében, és az OTP Ingatlanpont elemzése szerint ha ebben az ütemben folytatódik a felfutás, akkor 2018 óta nem látott nagyságrendet érhet el. Elég új lakás lesz a piacon, de a nagyobb kérdés inkább az, lesz-e ezekre fizetőképes kereslet. Van egy mankó, ami ebben segíthet.
Gyorsítani a zöld átállást – régiós párbeszédet indított az OTP Csoport
2026.05.14. #fenntarthatóság #gazdaság
Gyorsítani a zöld átállást – régiós párbeszédet indított az OTP Csoport
Hogyan válik a fenntarthatósági átállás konkrét üzleti döntésekké, mérhető kockázatokká és finanszírozható projektekké? Ezekre a gyakorlati kérdésekre kerestek választ az OTP Csoport által 2026 májusában Budapesten megrendezett ESG Summit 2026 résztvevői. Az eseményen a pénzügyi szektor, a szabályozói oldal, a tudomány és a vállalati szféra képviselői közösen vitatták meg, hogyan gyorsítható a zöld átállás a régióban megvalósítható módszertanokkal és pénzügyi eszközökkel.
Külföldön élsz, és elkezdted figyelni a magyar lakáspiac alakulását? – Erre készülj!
2026.04.25. #lakáspiac #gazdaság
Külföldön élsz, és elkezdted figyelni a magyar lakáspiac alakulását? – Erre készülj!
A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
Az évezred legnagyobb lakásdrágulása volt Magyarországon
2026.04.24. #lakáspiac #gazdaság #3szazalek
Az évezred legnagyobb lakásdrágulása volt Magyarországon
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint tavaly év végére már 23,5 százalékkal voltak drágábbak Magyarországon az ingatlanok, mint egy évvel azelőtt, ami reál értékben soha nem látott arányú emelkedésnek számít. Budapesten mérséklődött a piac.
Lassuló áremelkedés jöhet 2026-ban a lakáspiacon?
2026.01.03. #gazdaság #ingatlanpiac
Lassuló áremelkedés jöhet 2026-ban a lakáspiacon?
Míg 2025-ben a kereslet növekedésénél az árnövekedés sokkal látványosabb volt a hazai lakáspiacon, addig 2026-ban több új lakás építésére, ezáltal a kínálat bővülésére, a drágulás lassulására, és továbbra is stabil keresletre számítanak a zenga.hu ingatlankereső portálnál.
Így választott első lakást a Z generáció 2025-ben
2025.12.31. #ingatlanvásárlás #gazdaság
Így választott első lakást a Z generáció 2025-ben
2025-ben a Z generáció első lakásvásárlói tudatosabban, számolva és hosszabb távra tervezve léptek be az ingatlanpiacra, ami szakértők szerint alapjaiban írta át azt, hogy mit gondolunk ma az „első otthonról”.
Alumínium kerti bútorok előnyei – könnyedség, tartósság és gondtalan használat
2025.12.30. #gazdaság #dekor
Alumínium kerti bútorok előnyei – könnyedség, tartósság és gondtalan használat
A modern kültéri terek kialakításában egyre nagyobb szerepet kapnak azok a bútorok, amelyek nemcsak esztétikailag illeszkednek a letisztult környezethez, hanem hosszú távon is praktikus megoldást kínálnak. Az alumínium kerti bútorok pontosan ezt az elvárást teljesítik: kortárs megjelenésük mellett kimagasló műszaki tulajdonságokkal rendelkeznek, miközben minimális odafigyelést igényelnek. Nem véletlen, hogy teraszokon, kertekben és vendéglátóipari környezetben is egyre gyakrabban találkozhatunk velük.
Utazz többet, költs kevesebbet! Így spórolhatsz a következő pihenéseden
2025.11.15. #gazdaság #hírek
Utazz többet, költs kevesebbet! Így spórolhatsz a következő pihenéseden
Nem mondtunk le idén az utazásról, csak tudatosabban foglaltunk szállást. A Szallas Group szerint átalakultak az utazási szokások: saját adatbázisukon végzett felmérésükből kiderült, hogy az utazások gyakorisága az előző évhez hasonló, viszont a válaszadók 35 százaléka idén olcsóbb szállást választott, mint tavaly. Az utazási kedv tehát él, de az ár-érték arány minden korábbinál fontosabbá vált. Neked is számít a jó ár? Foglalj szállást szuper kedvezménnyel november 13–16. között a Szallas.hu Black Friday akciója során!