2025.05.07.Szerző: M. E. #vízpart #ingatlanhirdetés

Így nyaralj a saját hétvégi házadban az ország ötödik legnagyobb tópartján!

Így nyaralj a saját hétvégi házadban az ország ötödik legnagyobb tópartján!

A név etimológiáját tekintve két legenda versenyzik a Szelid helységnév jelentésével kapcsolatban: az egyik, hogy a török-korban a közeli Várdombon lévő kis palánkvár harcosai ezen a helyen „szelídítették”, azaz állították meg az északra nyomuló törököt, a másik szerint egy bizonyos Bence vitéz lovának elvásott patáit gyógyította-, tehát szelídítette meg az itteni víz. Bármelyik igaz, az biztos, hogy a tó és kies partvidéke manapság is sokakat csalogat ide - és szelídít meg, amiről te is meggyőződhetsz, ha elolvasod a cikket.


Az üdülőhely paraméterei és szellemisége

A 4 kilométer hosszú, átlagosan 150-200 méter szélességű tó Magyarország 5. legnagyobb tava, és nem véletlenül népszerű üdülési célpont a nyári vizes helyszínek között beleértve a tavat körülölelő 360 hektáros természetvédelmi területet. A 3-4 méteres vízmélységű tavacska, amelynek vize nyáron 28 °C-ra is felmelegedik, az 1950-es évek vízgazdálkodási projektjei során jött létre, de csak az 1970-es évektől lett a fürdőzők és a horgászok paradicsoma.

Az üdülőhely azóta is töretlenül fejlődik, főleg, hogy a víz a talajból sok nátrium- és magnézium-karbonátot, valamint nátrium-jodidot oldott ki, ami miatt a tó sebgyógyító hatású, valamint idegrendszeri, hormonális és reumatikus bántalmak kezelésére is ajánlott. Amíg nem minősítik gyógyvízzé, addig érdemes ingatlant szerezni az üdülőtelepen, mert később biztos elszabadulnak majd az árak. A természetközeli homokos strandok, kisvendéglők, a szabadtéri színpad, mind a nyugodt kikapcsolódásra vágyóknak, mind a bulisabb vendégkörnek kínálnak tavasztól őszig programokat. Szeliden található az egykori kalocsai érseki pihenőkastély, ami ma szálloda, de a jövőbeni tervek szerint gyógylétesítménnyé avanzsál.

Ha csak a nyári időszakra koncentrálsz, akkor neked való ez a mindössze 18 millió forintért hirdetett, tóparttal kapcsolatos, több mint 1300 négyzetméteres telken található, átlagos állapotban lévő konténerház. A telek kerítéssel körbekerített, és hatalmas tujákkal is körbeültetett, három percre pedig kis szabadstrand található. A 34 négyzetméteres mobilházban nappali két kis háló, konyha és fürdő-wc kapott helyet.

elado-hetvegi-haz-dunapataj-107609354-t6.webp

Vízparti pihenés felemelő környezetben

A tóban élő halfajok - amur, keszeg, kárász, ponty és törpeharcsa, csuka, süllő – a partra ültetik a horgásztársadalmat, a környező természetvédelmi terület pedig a bicikli- és lovastúrák ideális terepe. A régióban fészkelő számos madárfaj életét ornitológus által vezetett túrákon lesheted meg, ha a tó flórájára és faunájára vagy kíváncsi, akkor a 2,4 kilométer hosszú Kékmoszat tanösvényt érdemes bejárnod gyalog vagy biciklivel, bár elég vadregényes az út.

Netán a családdal tavasztól őszig szeretnél bármikor betoppanni? Akkor ez, a tópart nyugodt részén hirdetett, szigetelése miatt négy évszakosan kihasználható 72 négyzetméteres nyaraló érdekelhet téged. A teljesen bekerített telek 1200 négyzetméteres, egy hatalmas 18 négyzetméteres terasz is tartozik hozzá. A ház pinceszintjén akár egy buli-helyiséget is kialakíthatsz. A kertben kemence és sütő, kút, garázs és tárolók találhatók. Részét képezi az árnak egy 12 négyzetméteres stég is, ami 105 méterre van az ingatlantól, egy 7 személyes alumínium motorcsónak töltő-akkumulátorral és a kertben egy BERG Grand Champion Regular 520 tranbulin védőhálóval.

elado-udulo-nyaralo-dunapataj-107074429-t6.webp

Szórakozás

A gyerekeidet a vízparti játszóterek, foci- és röplabdapálya, óriás vízicsúszda várja, a fizetős strandon vízibiciklit, csónakot, kenut és surföt is bérelhetsz. A nyári időszakban esténként kertmozival is le lehet csengetni a napi fürdőélményeket, de ha mulatni vágysz, a Szittyó tér környékén pénteken és szombaton utcabálon tolhatod ki a lefekvés óráit.

Nyaranta beindul a Szelidi Tó Fesztivál, ami jellemzően a hétvégékre koncentrálja a programokat: ilyen a halászléfőző verseny, több zenei műfajban koncertek, bábszínházi előadások, kiállítások és a tófutás. Ha üdülőt találsz magadnak itt, nem csak ideális pihenő helyre lelsz, hanem akár tevékeny részese is lehetsz az itteni nyüzsgő életnek.

Ugyancsak a tóparthoz, valamint a kastélyhoz is közel eső, 720 négyzetméteres, teljesen körbekerített telken vált eladóvá ez a 27 négyzetméteres, fedett terasszal, klímával ellátott mobilház, nappalival, két hálótérrel, konyhával és fürdő-vécével. Az építmény előtt egy nagy fedett terasz van. Az ingatlanba bevezették a vizet és az áramot. A szabad strand 5 perc sétára van.

elado-udulo-nyaralo-dunapataj-szelid-111756964-t6.webp

Illusztráció: Kiskunsági főcsatorna, Bács-Kiskun vármegye, Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 169 969 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Pihenj a Dél-Alföld legmenőbb termál fürdőhelyeinek közelében!
2025.07.04. #ingatlanhirdetés #vízpart
Pihenj a Dél-Alföld legmenőbb termál fürdőhelyeinek közelében!
A dél-alföldi régió az ország egyik leggazdagabb termálvíz-lelőhelyekkel rendelkező térsége, ahol mára egyre hangsúlyosabb a fürdőturizmus, nívós wellness szolgáltatások, élménymedencék, vízi játszóterek várják az itt felfrissülni vágyókat. Az sem mindegy, hogy a budapesti, vagy nyugat-magyarországi fürdőkhöz képest jelentősen olcsóbban nyújtják magas színvonalú szolgáltatásaikat. Nem utolsó sorban pedig ezek a fürdők gyönyörű természeti környezetben, kulturális és történelmi emlékek közelében találhatóak. Itt válogattunk neked olyan üdülésre alkalmas ingatlanokat, amelyekben garantált a pihenés az év minden évszakában.
Mikor állhat helyre a gyengébb lakáspiaci kereslet? - Így alakulnak a keresések és az árak
2025.06.03. #eladólakás #ingatlanárak #ingatlanhirdetés
Mikor állhat helyre a gyengébb lakáspiaci kereslet? - Így alakulnak a keresések és az árak
A hirtelen megugrott árak is szerepet játszottak abban, hogy a magyar lakáspiacon 2025 tavaszán nagyot csökkent a kereslet. Elsősorban a nézelődők tűntek el a piacról, a vásárlást komolyan tervezők száma kisebb visszaesést mutat. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hogy a csökkenő kereslet látható-e már az árak alakulásában is, és a tavaszi hónapokban hol, milyen négyzetméterárakon hirdették meg a lakóingatlanokat a tulajdonosok.
A fővárostól nem messze, az ország legfiatalabb borrégiójában található ez a tündérkert
2025.05.20. #ingatlanhirdetés #családiház
A fővárostól nem messze, az ország legfiatalabb borrégiójában található ez a tündérkert
Ezen a dimbes-dombos vidéken, melynek lenyűgöző szépsége, másfél századosnál is régebbi pincéi, igazi, háborítatlan vidéki nyugalma állandó élményeddé válhat, ha ezt a régiót választod letelepedésül. Itt válogattunk lenyűgöző ingatlanokat, amelyeknek a fenntartása a továbbiakban meglehetősen költséghatékonyan alakul.
Bájos csatorna teszi derűssé Békéscsabán olcsó és jó állapotú lakásait
2025.05.04. #ingatlanhirdetés #eladólakás
Bájos csatorna teszi derűssé Békéscsabán olcsó és jó állapotú lakásait
Hogyan lett Békéscsaba egyik legrégebbi és legjellegzetesebb lakótelepe a város egyik legnépszerűbb lakóövezete? Az Élővíz-csatorna mentén, a Bánszki és a Wilim utca között található területről választottunk ki két olcsó, de szemrevaló lakást.
Álomotthonok a székesfehérvári Öreghegy panorámájával
2025.05.02. #családiház #ingatlanhirdetés
Álomotthonok a székesfehérvári Öreghegy panorámájával
Az ország hagyományosan az egyik legfontosabb kulturális és gazdasági központját, Székesfehérvárt a fejlett infrastruktúrája, valamint ideális fekvése a Balatonhoz és a fővároshoz képest, vonzó célponttá teszi az ingatlanvásárlók körében. A település egyik legjobb környékéről, az Öreghegyről válogattunk olyan ingatlanokat, amik elsőlakó érzést kínálnak.
3 milliós négyzetméterár felett, elhagyjuk a valóságot? Ezt a luxust mégis veszik
2025.04.25. #ingatlanhirdetés #luxusingatlan
3 milliós négyzetméterár felett, elhagyjuk a valóságot? Ezt a luxust mégis veszik
Kifejezetten erősen kezdte az évet a prémium ingatlanok piaca, azonban mostanra az árak elérték azt a szintet, ami visszavetette az érdeklődést. Az OTP Ingatlanpont szerint a potenciális vevők továbbra is a piacon vannak, de a 3-4 millió forintos négyzetméterárak már megfontolttá teszik őket. Mutatjuk, mi lehet még számukra érdekes.
Kitilthatják a települések a beköltözőket – Hol kerülhet ki a „megtelt” tábla?
2025.03.20. #eladólakás #vízpart
Kitilthatják a települések a beköltözőket – Hol kerülhet ki a „megtelt” tábla?
Akár már a nyáron hatályba léphet az a törvény, ami új eszközt adna az önkormányzatok kezébe: bizonyos településeken egész egyszerűen megtilthatnák az ingatlanvásárlást, hogy ezzel korlátozzák a népességszám további emelkedését. A részletek egyelőre nem ismertek, de az már látszik, melyik településeken lenne létjogosultsága egy ilyen szabálynak, elsősorban a budapesti agglomeráció, a Balaton és a Velencei-tó térsége került fókuszba. De milyen hatással lenne mindez az ingatlanpiacra?
Ezt kapod 40 millió forintért az ingatlanpiacon
2025.03.14. #ingatlanhirdetés #felújítás
Ezt kapod 40 millió forintért az ingatlanpiacon
Budapesten, ha nem is lehetetlen, de nagy türelem kell ahhoz, hogy élhető lakóingatlant találjunk 40 millió forintos árhatárig, aminek az egyik oka, hogy országosan már 1,2 millió forint a lakások átlagos hirdetési négyzetméterára. A vármegyeszékhelyek közül hasonló a helyzet Szegeden, Debrecenben és Győrben, de Miskolcon például ennyi pénz már egy jó minőségű ingatlanra is elegendő lehet – derül ki a zenga.hu ingatlankereső adataiból.
10 kérdés, amit egy potenciális albérlőnek érdemes feltenni
2025.02.16. #ingatlanhirdetés #albérlet
10 kérdés, amit egy potenciális albérlőnek érdemes feltenni
Lehet, hogy elsőre amúgy szimpatikus a jelentkező, aki ki venné a bérleményt, de akkor sem árt egy alaposabb szűrés, mielőtt aláírnátok a szerződést. Egy átvilágítással sokkal nagyobb esélyed van arra, hogy nem fogják a megállapodást felrúgni. A kérdéseket személyesen tedd fel, hogy aztán a lehető legmegbízhatóbb embernek adhasd át a lakás kulcsait.