Így válhat Budapest nyolckarú polippá, ha ezek a centrumok beérnek
Ahogy egyre nő a város, ami világjelenség, Budapest körül is egyre több fontos központ alakul ki, amik leveszik a fővárosról a terhet. A budapesti vonzáskörzetben nyolc központot azonosított a Budapesti Corvinus Egyetem. A centrumok kialakulása elsősorban az autópályák elérhetőségével függ össze a kutatás szerint. Te kitalálod, mely településekről lehet szó? A cikkben Budaörs, Budakalász és Gödöllő környékéről válogattunk eladó ingatlanokat.
A kilencvenes évek óta családok százezrei költöztek a Budapest környéki kisebb településekre, és ez a jelenség azóta is megállíthatatlan, olvasható a „A perem vonzásában” című kötet szerzőjével, Dr. Kocsis Jánossal készült interjúban, a Corvinus egyetem honlapján. Szerinte a kiköltözés amúgy világjelenség, ami mögött ott van a gondolat, hogy „jobban tudom kontrollálni az életem, ha a magam ura vagyok”.
Elsősorban középosztálybeliek költöztek ki az agglomerációba, ahol a lakásállomány 65 százaléka megújult az elmúlt 20-30 évben. A kutatás szerint jelenleg nyolc alközpontja van a Budapest környéki településhálózatnak, amelyek önálló munkaerőpiaci, szolgáltatási és társadalmi funkciókkal rendelkeznek, és ezzel a több központú, vagyis policentrikus városszerkezet irányába mozdítják el a térséget, olvasható a hely.hu-n. A kutatás inkább az autópályák közelségével talált kapcsolatot, míg ezeknél a centrumoknál kevésbé fontos a vasút.
Az egyik centrum Budapest dél-nyugati részén, az évtizedekig minden gazdagsági versenyt utcahosszal megnyerő Budaörs. A településen hirdetik ezt a nagy, teraszos családi házat. A frissen felújított, háromszobás házhoz tartozó 377 négyzetméteres telek tökéletes élményt és kikapcsolódást biztosít.
A tanulmány szerint egyébként a főváros délnyugati részén állt össze a legerősebb koncentráció, az említett Budaörssel, továbbá Törökbálinttal és Diósddal.
Az északi tengelyen Budakalász és Szentendre jelenik meg. A Dunától keletre pedig Dunakeszi és Vác lettek önálló alközpontok, míg keleten Gödöllő tölt be központi szerepet.
Budakalászon, Pomázhoz közel egy csendes, panorámás környezetben épült 845 négyzetméteres sík zártkerti telket hirdetnek, rajta állandó lakhatásra alkalmas, 2000-ben épült kis házzal. A szuterénszinten garázs és pince található, a betonfödémnek köszönhetően pedig a tetőtér beépíthető, további 30 négyzetméterrel bővítve a lakóteret. A ház vegyes tüzelésű kazánnal fűthető, ipari árammal ellátott, a vízellátás kútról megoldott, ráadásul a vételár részét képezi három télre elegendő tűzifa is.
Gödöllőn járva egyből feltűnik, hogy mintha egy osztrák kisvárosban járnál, rendezettség, nyugalom és kiváló házak láthatók mindenfele. A település egyik csendes, nyugodt utcájában hirdetnek egy ritka lehetőségnek ígérkező, 3176 négyzetméteres telekre épült 66 négyzetméteres lakóházat.
Az övezeti besorolás lehetővé teszi az ikerházas beépítést, így az utcafronton akár egy második lakóingatlan is kialakítható, ami ideálissá teszi többgenerációs együttélésre vagy befektetésre. A telek hátsó része kiválóan alkalmas gazdálkodásra, önellátó életmódra, pihenőkert, wellness vagy akár gazdasági funkciók kialakítására.
Az agglomerációban keresel eladó házat? Próbáld meg itt egy kattintással!
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 169 660 ingatlanhirdetés között
