2025.09.13.Szerző: zenga.hu #3szazalek #otthonstart

Ingatlanok a főváros árnyékában – Pilisvörösvár legvonzóbb családi házai

Ingatlanok a főváros árnyékában – Pilisvörösvár legvonzóbb családi házai

A Budapestre bevezető utak közül az egyik legszebb arcát mutatja a vidéknek a 10-es út, ami Dorog felől érkezik a III. kerületbe, és reggelente, valamint délután azokkal a szerencsésekkel van tele, akiknek a Pilisben van otthonuk, és onnan ingáznak be a fővárosba. Az északra vezető út mentén egymást érő egykori sváb települések a fővárosi agglomeráció legvonzóbb falvai, kisvárosai közé tartoznak. Ebben a sorban Budapesthez eső legközelebbi község Pilisvörösvár, aminek ingatlanárai a budapestivel vetekednek. De ott is találni fix, 3 százalékos hitelre alkalmas családi házakat, mi most ezekből válogattunk néhányat.


Pilisvörösvár egyik központi utcájában áll az alábbi, elragadóan bájos egyszintes ház. A 180 négyzetméteres otthon egy 541 négyzetméteres telken épült, és van rajta még egy 50 négyzetméteres garázs is.

A ház valójában kettő, ahol két nappali, négy hálószoba, két fürdő és két konyha is található, és a két ház egybenyitható. Az ingatlan felújítása elkezdődött. A közelben található óvoda, iskola, és a vasútállomás is öt perc sétával elérhető.

elado-csaladi-haz-pilisvorosvar-117490828-k6.webp

A város központjában, egy csendes utcában hirdetik az alábbi kétlakásos családi házat. Az 1974-ben épült háznak az emeleti lakását 1996-ban alakították ki. A két, külön bejárató lakás nagyjából hasonló elosztással, 3 hálószobával, nappalival, konyhával és egy egy fürdőszobával rendelkezik, társasházként vették nyilvántartásba, így mindkét ingatlanra vonatkozik a kedvezményes rezsi, ebből kifolyólag remek ár-érték arányban lehet megvásárolni.

A hosszú telek végében két garázs is rendelkezésre áll, az egyik ráadásul szerelőaknával rendelkezik. Ideális lehet családoknak vagy akár befektetőknek kiadásra. Közelben étterem, buszmegálló, bolt, pékség, különböző üzletek.

elado-csaladi-haz-pilisvorosvar-90709004-t6.webp

Ez a hegyekkel körülölelt település jobbnál jobb településrészekkel, rendelkezik, ebből az egyik szép, rendezett környéken hirdetik az alábbi 100 négyzetméter alapterületű, kétszintes családi házat. Az 567 négyzetméteres telken egy 80 négyzetméteres melléképület is található.

Az 1980-ban épült ház jó állapotú, masszív szerkezetű, két külön bejárattal, két külön lakrésszel rendelkezik, ráadásul az épület tetőtere is beépíthető. A melléképületnek van egy irodának alkalmas része, mosdóval, és egy 3 állásos garázs aknával.

elado-csaladi-haz-pilisvorosvar-99995078-t6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 174 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Márciusban még vett egy nagy levegőt az ingatlanpiac
2026.04.14. #otthonstart #családiház
Márciusban még vett egy nagy levegőt az ingatlanpiac
Kettős kép rajzolódik ki a hazai ingatlanpiacon a 2026 első negyedévére vonatkozó tranzakciós adatok alapján. Bár a kereslet visszafogott maradt, a tranzakciószámok és az árak újbóli emelkedése már élénkülést jelez. A piac ezzel maga mögött hagyta a 2025 végén látott korrekciót, ugyanakkor az új egyensúly még nem alakult ki teljesen.
Kritikus ponthoz ér a tó, ami eltűnhet – apadás és ingatlanboom a horizonton
2026.04.14. #fenntarthatóság #otthonstart
Kritikus ponthoz ér a tó, ami eltűnhet – apadás és ingatlanboom a horizonton
Nyíregyháza egyik kedvenc üdülőövezete a Leveleki-tó és környéke, ami horgászoknak, kikapcsolódásra vágyóknak és még a vízi sportok követőinek is tartogat lehetőséget. A klímaváltozással jár aszályok időszakában azonban a tó folyamatos apadásban van. Megnéztünk néhány ingatlant a környéken, ami a jövőben még erős alapot adhat az odaköltözésre.
Korábbi ipari környezet újabban kulturális szkillekkel – adj egy esélyt az egykori indusztriális közegnek
2026.04.12. #eladólakás #otthonstart
Korábbi ipari környezet újabban kulturális szkillekkel – adj egy esélyt az egykori indusztriális közegnek
Ha kilépünk a toplistás városok bűvköréből, akkor azonnal tudunk mondani egy meglepően erős alternatívát, Várpalotát. Ez a Balatontól nem messze fekvő város főleg a családalapítás előtt álló, vékonyabb pénztárcájú pároknak lehet meggondolandó, ugyanis bár a település nem éppen egy klasszikus insta-kompatibilis tornyocskás kisváros, sokkal inkább egy működő infrastruktúrát, javuló életminőséget kínáló modern város, ahol még nem elrugaszkodottak az árak.
Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál
2026.04.08. #családiház #otthonstart
Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál
Az ingatlanvásárlásnál a lokáció kulcsszerepe megkérdőjelezhetetlen, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a vevők döntéseit gyakran mégis felülírják az árak. Bár a legtöbben ragaszkodnak az eredetileg kiszemelt környékhez, sokszor mégis kompromisszumokra kényszerülnek. De hogyan érdemes helyszínt választani, és mire kell figyelni?
Bővülő lakáseladás és erős hitelezés jellemezte a februárt
2026.03.02. #otthonstart #lakáshitel
Bővülő lakáseladás és erős hitelezés jellemezte a februárt
Országosan 8 769 lakóingatlan cserélt gazdát az idén februárban, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérhette a 250 milliárd forintot.
Továbbra is a fiatalok és az első lakásvásárlók az ingatlanpiac főszereplői
2026.02.16. #otthonstart #eladólakás
Továbbra is a fiatalok és az első lakásvásárlók az ingatlanpiac főszereplői
A Duna House legfrissebb adatai szerint 2026 elején is tartott a tavaly ősszel felerősödött trend: a piacon továbbra is a fiatal, első lakásukat keresők dominálnak, miközben a befektetés céllal vásárlók aktivitása még nem tért vissza a korábbi szintekre.
Teljesen privát kis birodalmak Budapest határában
2026.02.15. #eladóház #otthonstart
Teljesen privát kis birodalmak Budapest határában
A budapesti agglomerációit végiglátogatva, van egy település, amiről nehéz eldönteni, hogy Budapest része-e még, vagy már különálló város. Üllőről lesz szó, ahol viharos gyorsasággal fiatalodik meg a lakóépületek átlagéletkora. Mutatjuk.
Helyreállt a rend az ingatlanpiacon: erős hitelezéssel indult az év
2026.02.12. #otthonstart #hírek
Helyreállt a rend az ingatlanpiacon: erős hitelezéssel indult az év
A Duna House becslése szerint januárban összesen 7 662 ingatlan talált gazdára, és arra következtet a cég, hogy idén a tavalyihoz hasonlóan alakulhatnak a tranzakciószámok, 110–130 ezer közötti adásvétellel. És hogyan vonatkoztatható ez a szakértői elemzés a konkrét ingatlanpiacra? Mutatjuk.
Korábban jön a pénz, mint a kulcs - Új korszak a lakáshitelezésben
2026.02.10. #lakáshitel #otthonstart
Korábban jön a pénz, mint a kulcs - Új korszak a lakáshitelezésben
Átalakítaná a kormány a lakáshitelezés eddigi logikáját. Egy friss rendelettervezet szerint az Otthon Start és a csok plusz támogatott hitelek már nemcsak a kulcsátadás után, hanem akár a tervezőasztalnál is elindulhatnának. A változás új jogi konstrukcióra, szakaszos kifizetésre és szigorú banki kontrollra épül, és alapjaiban rajzolhatja át a magyar lakáspiac működését.