2024.06.22.Szerző: fá #dekor #építkezés

Ronda vagy egyedi? Ezekről a házakról nehéz ezt eldönteni

Ronda vagy egyedi? Ezekről a házakról nehéz ezt eldönteni

Olyan építészeti megoldásokat mutatunk ebben a cikkben, amiknél az esztétikum a praktikum kárára teljesedik ki, és már túl izgalmasok is ahhoz, hogy jól lehessen bennük élni. Persze vannak, akik megpróbálták.


Az emberek jelentős része valamikor huszonéves korában rájön, hogy nem feltétlenül kell mindenben egyedinek lennie. Néha elég egy sima fehér póló és a rikító haj sem létszükséglet a mindennapokban, ahogy például egy otthon esetében sem ártalmas, ha nem tér el a megszokottól. Ugyanakkor léteznek azok a legkevésbé sem hétköznapi emberek, akik megélik az álmaikat, és olyan otthonra törekszenek, amit garantáltan lefotóznak a környéken sétálók. Az persze egy másik kérdés, hogy egyáltalán jó ötlet-e vagy szép-e a végeredmény. Az alábbiakra is egy biztosan jellemző, hogy nehezen felejthetők.

Az Egyesült Államokban található Prescottban jogosan teheti fel a kérdést a járókelő: ez meg mi?! Világítótorony, repülő? Egyik sem, ez egy ház, amiből bizonyára fantasztikus kilátás nyílik mindenre.

falcon_nest.jpg

A glorietai sivatagi épület talán rakéták kilövésére is alkalmas, de ami sokkal fontosabb, hogy kifejezetten jól beleolvad a tájba.

desert_sculpture_house.jpg

Mexikó legfelkapottabb nyaralóhelyén, Cancúnban talán arra építettek, hogy ha már úgyis csak pár hetet szokás itt tölteni, akkor az legyen emlékezetes, egy nagyon fura épületben. A hol buborék-, hol termésszerű épületmegoldásokon mindenesetre biztosan sokat kellett töprengetni a medence partján.

seashell_house.jpg

Rotterdamban amúgy is találhatók érdekes épületek, de ezek a kockaházak közülük is ki tudnak emelkedni azzal, hogy folyamatosan azt az érzést keltik, mintha a járókelőkre akarnának dőlni.

cubehouse.jpg

Igen, mi is szeretjük a Mad Max-filmeket és egyéb disztópiákat, de azért ez Mexikóban található darab talán túlzottan is megidézi azt az univerzumot, összekötve valami nagyon furcsa rajzfilmmel. earthship_taos.jpg

Igen, a kutyarajongásnak nincsenek határai. Ez a ház például egy kutya tervrajza alapján készült az Egyesült Államokban. És igen, tulajdonképpen még macskásként is laknánk benne.

dog_bark_park.jpg

Vannak, akik repülőgépeket tetováltatnak magukra, és vannak, akik repülőgépben laknak. Ez utóbbira itt is egy példa Franciaországból. airplane_house.jpg

Bár ennyire radikálisan formabontó ingatlanból kevés van Magyarországon, azért ajánlunk pár különleges eladó épületet. Mivel nyár van, a Balatont jártuk körbe.

Az alábbi ház kifejezetten rusztikus szépséget kölcsönöz a tájnak Balatonföldváron. elado-csaladi-haz-balatonfoldvar-102018928-t6.webp

Hagyományos darab Balatonlellén, mégis vonzza a tekintetet. 129 millió forintért megvehető. elado-csaladi-haz-balatonlelle-82207894-t6.webp

Keszthelyen mintha olyan sok térkő lett volna, hogy a falra is maradt belőle. elado-csaladi-haz-keszthely-102957383-t6.webp

Képek forrása: Zillow Digs, Airbnb


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 177 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Azt mondják, az alaprajz hatással van a mentális állapotunkra - De mi igaz ebből?
2026.05.12. #építkezés #családiház
Azt mondják, az alaprajz hatással van a mentális állapotunkra - De mi igaz ebből?
A következő cikkben a lakberendezésről lesz szó, ami a legtöbbünknek szimplán esztétikai kérdésnek számít. Ugyanakkor még az olyan minimális változtatás is, mint például egy ágy áthelyezése sokat számít. Egy világosabb, nyitottabb tér kialakítása sokkal jobb hangulatot teremt. De mi van ezek hátterében, és miként hat a mentális állapotunkra?
A kertesház udvarába építhetek 8 méteres dinoszauruszt?
2026.05.11. #dekor #építkezés
A kertesház udvarába építhetek 8 méteres dinoszauruszt?
Előbb utóbb mindenkit utolér a sorsa, és elmerenghet azon, hogy miképpen lehet egy dinoszauruszt befogadni a lakásba. A szerencsésebbeknek elég plüss formájában, de vannak olyanok, akik komoly kihívásként értelmezik a lehetőséget, és alaposan eltervezik, hogy hogyan férhet be egy életnagyságú dinó a kertbe. Számukra a cikkben tartogatunk néhány meglepetést.
Történelmi környezetben születik újjá a belvárosi tömb - Megújul a Dohány utcai épületegyüttes
2026.05.11. #építkezés #budapest
Történelmi környezetben születik újjá a belvárosi tömb - Megújul a Dohány utcai épületegyüttes
A beruházás Budapest egyik legsűrűbb és legaktívabb részében valósul meg, ahol a turizmus, a vendéglátás és a kulturális élet egyaránt erősen jelen van.
Optimista növekedésre van kilátás az újlakáspiacon
2026.05.06. #lakáspiac #építkezés
Optimista növekedésre van kilátás az újlakáspiacon
Az év első három hónapjában 2821 új lakás épült Magyarországon, és ez 4,3 százalékkal több, mint 2025 elején, tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal. Jelentősen (61%) nőtt viszont a kiadott építési engedélyek és az építendő lakások száma.
Vége a mérsékelt áraknak? Érdemes most lépnie annak, aki építkezni akar
2026.04.18. #építkezés #ingatlanpiac
Vége a mérsékelt áraknak? Érdemes most lépnie annak, aki építkezni akar
Az elmúlt év ingatlanár növekedésével szemben az építkezési telkek ára alig nőtt. Ehhez képest a kereslet valósággal felrobbant, és egy év alatt harmadával nőtt a vásárlási kedv. Megfigyelők szerint most a jó adottságú, közművesített ingatlanokért hatalmas verseny alakult ki, így azoknak, akik építkezni, vagy befektetni szeretnének, gyorsan döntést kell hozniuk. A cikkben egy telekválogatást mutatunk, hátha megleled az igazit.
A befejezetlen palota Kecskemét legkülönösebb lehetősége
2026.04.09. #luxusingatlan #építkezés
A befejezetlen palota Kecskemét legkülönösebb lehetősége
Kecskeméten eladósorba került ez a cifra palota. A látványterveken túl viszont a valóság kicsit nyersebb, az épület falai pedig még vakolat nélküliek. De ahogy egyszer valaki kitalálta, hogy megépíti ezt a kastélyt, és nekibuzdult, most is jöhet valaki, aki elég motivációval és pénzzel rendelkezik, és befejezheti ezt a különös projektet.
Hogyan használd ki ideálisan a lépcső alatti holt teret?
2026.04.05. #építkezés #barkácsolás
Hogyan használd ki ideálisan a lépcső alatti holt teret?
Gondolom, neked sem a lépcső alatti senkiföldje kedvenc részed a lakásban, az a bizonyos háromszög alakú zug, amit sokan a használt tárgyak gyűjtőhelyének, esetleg porszívó-parkolónak használnak. Pedig egy kis játékossággal fűszerezve számos jó ötletnek kínál teret. Szakemberek tippjeiből válogattunk, hogy ők mire használják az otthoni lépcső alatti teret.
Visszakapják a gyalogosok a sétálót a Dunánál, aki hálás az év körforgalmának javasolhatja
2026.04.02. #budapest #építkezés
Visszakapják a gyalogosok a sétálót a Dunánál, aki hálás az év körforgalmának javasolhatja
Megoldódik a XIII. kerületben a Marina part közelében a közlekedési anomália, miután várhatóan április közepén átadják a forgalomnak az új körforgalmi csomópontot a Cserhalom utca, a Turóc utca, a Hajókovács utca és a Mura utca kereszteződésében. Ha igazán jól sikerül, akár az év körforgalma válhat belőle, legalábbis, ami a praktikumot illeti. A közelben válogattunk eladó lakásokat.
Itt a nyertes pályázata a Rákosrendezői területnek - így alakítja majd át a szomszédos kerületeket
2026.03.31. #építkezés #budapest
Itt a nyertes pályázata a Rákosrendezői területnek - így alakítja majd át a szomszédos kerületeket
A zsűri eredményt hirdetett a Rákosrendező mesterterv - urbanisztikai és közterület-fejlesztési tervpályázatán, ami alapján elindulhat majd a zuglói terület rendbetétele. Miután a kormány visszalépett a dubai befektetővel kötendő szerződésből, a főváros vállalta a terület rekultivációját és beépítését. Mutatjuk a nyertes tervet.