Úgy szégyellték, hogy inkább megváltoztatták a falu nevét is a magyarok
Büdösfánál szívesebben költözne az ember egy olyan településre, amit például Rózsafának hívnak. Ugye? Pedig ugyanarról a településről van szó, csak közben eltelt valamivel több mint száz év. Azóta a pozitív gondolkodás mindent elárasztott, de a cikkben bemutatott településeken élők ősei voltak ennek a gondolkodásnak az úttörői: akik nem bírták tovább a szégyent, és új nevet adtak a falujuknak.
Vannak települések, amiknek a neve az évszázadok alatt vicces vagy éppen vulgáris jelentést kap, és erre a mai napig remek példákat találni. Vannak azonban olyanok, akik nem hagyják a faluk becsületét csorbulni, és inkább megváltoztatják a településük nevét. Így tettek annak idején Kirva falu elöljárói is. A döntés oka az erős áthallás, az i és az u könnyű felcserélése, ami az őrületbe kergethette az ottaniakat. Jobb a béke alapon azóta a teljesen semleges Máriahalomként ismerhetjük ezt a Pilisben megbúvó sváb falut.
Tinnye és Perbál között varázslatos vidéken fekszik Máriahalom. A budapesti agglomeráció határán túl itt igazi vidéki hangulatban telnek a mindennapok. A település egyik csendes mellékutcájában hirdetnek egy 388 négyzetméteres telket, rajta 83 négyzetméteres házzal. A vegyes falazatú épület szerkezetileg stabil, lakható állapotban van, de felújítást igényel.
Az épület földszintjén két szoba, közlekedő, konyha, fürdőszoba és WC, kamra, kazánház található. A tetőtérben van még egy szoba előtérrel. A fűtés gázkazánnal és vegyes tüzelésű kazánnal is megoldott, a meleg vizet villanybojler szolgáltatja. A telek éke egy 41 négyzetméteres fedett terasz. Az udvaron van még egy garázs.
Szintén Máriahalmon hirdetnek egy elragadó, ám alapos felújításra szoruló parasztházat. Szívfacsaró látni az állapotát, de nagy elhatározással bájos otthon alakítható lenne belőle.
A vegyes falazatú parasztház a település központjában található, 1878-ban épült. Hasznos alapterülete 120 négyzetméter, a hozzá tartozó körbekerített telek pedig 305 négyzetméteres. A tetőszerkezet stabil, áram van az ingatlanban.
Ha már a cikkben további eseteket is említettünk, megnéztük, hogy a kemma.hu cikkében közölt, a nevük megváltoztatását kérő településeken milyen eladó ingatlanok vannak. Sajnos sem egy egykori Majom (Mezőtelkes), sem Kisbarom ingatlanpiaca nem kínál elérhető házat. Találtunk viszont eladó házat a régi Büdösfán, aminek ma Rózsafa a neve.
Rózsafa Pécstől 30 kilométerre fekszik, ahol ezt a félkészen felújított 90 négyzetméteres házat hirdetik egy hatalmas, 4196 négyzetméteres sík telken. A ház földszintes tégla építésű, minden helyisége tágas, napfényes. A házhoz jó állapotú melléképületek csatlakoznak, lehetőséget adva gazdálkodásra, állattartásra. A házban víz, villany van, a településen viszont nincs se gáz, se csatornaszolgáltatás.
A múlt század elején a zalavégedieknek is elegük lett, és a településüket Zalavégre keresztelték át. Zala vármegye ma az egyik legnépszerűbb célpontja az ingatlankeresőknek.
Zalavég Zalaegerszegtől mindössze 23 kilométerre fekszik, és itt vált eldóvá egy 2038 négyzetméteres telken álló többszintes ház. A 144 négyzetméteres családi 1996-ban épült ház beton alappal és beton födémmel, statikailag nagyon jó állapotú, rendszeresen karbantartott.
A ház környezetét színpompás virágok alkotják, a kertben gyümölcsfák és szántóföld is található. Mindezt a Balatontól karnyújtásnyira.
További eladó ingatlanok Zalavégen.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 169 960 ingatlanhirdetés között
