2025.05.10.Szerző: zenga.hu #eladólakás #építkezés

Évtizedes rekordokat döntött a magyar lakásépítés az év elején

Évtizedes rekordokat döntött a magyar lakásépítés az év elején

Az idei első negyedévében 2,7 százalékkal kevesebb volt az elkészült lakások száma, mint tavaly, de az építési engedélyek száma bizakodásra adhat okot az ingatlanpiacon, írja közleményében az OTP Ingatlanpont.


A hivatalos adatok szerint 2025 első három hónapjában 2704 új lakás épült, ami 2,7 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben a periódusban, ugyanakkor 5651 új építési engedélyt adtak ki Magyarországon, ami pedig 25 százalékkal meghaladja azt az időszakot. „A friss statisztika első fele talán szomorúságra adhat okot, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a lakáspiac tehetetlensége miatt a használatba vett lakások száma sokkal lassabban, akár egy-két éves csúszással követi a trendeket. A kilátások szempontjából fontosabb az építési engedélyek alakulása, ami viszont kedvező jeleket mutatott, noha a tavalyi alacsony számról nem volt nehéz pozitív irányba mozdulni” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

elado-uj-epitesu-projekt-budapest-xiii-kerulet-98734109-t6.webp A XIII. kerületi újépítésű projektek közül kiemelkedik ez a bájos, Jász utcai beruházás, ahol saját teraszos, kertes lakásokat hirdetnek egy 18 lakásos társasházban.

Budapesten az első három hónapban 843 lakást adtak át, ami 7,4 százalékos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Utoljára hét évvel ezelőtt, 2018-ban indította ennél gyengébben az évet a budapesti lakáspiac ebben a mutatóban. A megyei jogú városokban ennél is nagyobb volt a zuhanás: a mindössze 415 átadott lakás 33 százalékos csökkenés 2024 elejéhez képest. Legutóbb tíz éve, 2015-ben adtak át a mostaninál kevesebb lakást az év első három hónapjában. A budapesti és nagyvárosi zuhanást részben kompenzálta a többi város 29 százalékos növekedése, illetve a községi új állomány minimális, 2 százalékos bővülése.

Azt is érdemes megvizsgálni, hány lakás épült értékesítési céllal, mivel jellemzően ezek a több lakásos, nagyobb projekteket jelentik. Országosan három hónap alatt 1759 ilyen lakást azonosított a KSH, ez 6 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül Budapesten 18 százalékos, a megyei jogú városokban pedig 37 százalékos visszaesés volt, így a fővárosban 2018 óta nem látott negatív rekordot láttunk ebben a mutatóban is.

Fontosnak nevezi a közlemény, hogy ilyen csekély volumennél akár egyetlen nagy, több száz lakásos projekt átadása látványosan kilengetheti a mutatót. Még így is, az elkészült lakások 83 százaléka értékesítési céllal épült Budapesten, bár ez az arány szintén hét éve nem volt ilyen alacsony az év elején. Ezzel szemben a megyei jogú városokat és Budapestet leszámítva a többi városban 61 százalék volt ez az arány, ami az elmúlt húsz évben csak egyszer, 2021 harmadik negyedévében volt ennél magasabb.

elado-teglalakas-keszthely-helikonliget-103948205-t6.webp Ez a 4 szobás téglalakás Keszthelyen, a Lake Resort lakóparkban található, ahol magas minőségű, okosotthon megoldással kialakított lakások várják új tulajdonosaikat.

Hasonló volt a helyzet a községekben is, ahol történelmi csúcsra, 46 százalékra emelkedett az értékesítési céllal épített lakások aránya. „Ezekben a számokban egyrészt benne lehet a budapesti agglomeráció erős vonzereje, másrészt akár a falusi CSOK hatása is megjelenhet bennük” – vélekedik Valkó Dávid.

Hiába alakult gyengén az átadott lakások száma az év elején, mégis bizakodónak tűnnek a piaci szereplők, erre utal, hogy országosan 25 százalékkal emelkedett az építési engedélyek száma egy év alatt, utoljára 2022 elején, a Zöld Otthon Program hatására láttunk a mostani 5651-nél több építési engedélyt az első negyedévben. Az átadott lakásoknál említettük, hogy Budapest és a megyei jogú városok maradtak le, az építési engedélyekben viszont épp a főváros húzta a piacot. Budapesten 2674 engedélyt adtak ki, ami 190 százalékkal több, mint 2024 első három hónapjában volt, vagyis majdnem megháromszorozódott a szám egy év alatt. Utoljára 2020-ban indult ennél erősebben az év a budapesti lakáspiacon az építési engedélyeket tekintve. A megyei jogú városokban ezzel szemben 17 százalékos, a többi városban 25 százalékos, míg a községekben 7 százalékos visszaesést regisztrált a KSH.

Az OTP összesítése szerint az év első négy hónapjában a fővárosban 3839 új lakás értékesítése indult el összesen 75 új projekt keretében, egy éve ugyanez a szám 1705 volt 49 projektben. Ráadásul a tavalyi 7 után most az év eleje óta 15 olyan új projektet azonosítottak a fővárosban, amelyek 50 lakásnál nagyobbak.

elado-uj-epitesu-projekt-budapest-ix-kerulet-92255239-t6.webp A City Pearl az utóbbi évek egyik legizgalmasabb fővárosi projektje, ami város a városban típusú közeget alakít ki a volt közvágóhíd helyén.

„Az építési engedélyek számának alakulásából az látszik, hogy a piaci szereplők nem akarnak kimaradni a 2025-ben nagyobb fokozatba váltó fellendülésből, ezért mindenki teljes gőzzel dolgozik, akár olyan projektek is előkerültek most, melyek évek óta a fiókokban porosodtak” – mondta az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 181 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

A mesterek munkájának 73 százalékát megkérdőjelezik a ChatGPT-re hivatkozva
2026.08.11. #építkezés #építőanyag
A mesterek munkájának 73 százalékát megkérdőjelezik a ChatGPT-re hivatkozva
Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
Kelenföldön már jól látszik, milyenné formálódik Budapest új arculata
2026.07.17. #újépítésű #építkezés
Kelenföldön már jól látszik, milyenné formálódik Budapest új arculata
Budapest történetében nem először fordul elő, hogy egy városrész teljesen új szerepet kapjon. Az egykori ipari területeken éppen ez történik. Az úgynevezett rozsdaövezetek helyén ma már modern lakó- és irodanegyedek emelkednek, és emberek ezrei költöznek oda, ahol néhány évtizede még gyárak működtek. A következő ilyen nagy átalakulás egyik helyszíne Kelenföld.
Így épül-szépül Budapest ott, ahol a lakosok úgy érzik, nem is szépül
2026.07.14. #budapest #építkezés
Így épül-szépül Budapest ott, ahol a lakosok úgy érzik, nem is szépül
Elhárult az akadály a Villányi úton, a templom melletti egykori MSZMP-s pártiskola eltűntése elől, hogy a helyére egy lakóparkot építsenek. A lakók egy része viszont tiltakozott a néhol túlméretesnek ítélt beruházás ellen. A XI. kerületi önkormányzat hozzájárulását adta a 140 lakásos, három tömbből álló lakóparknak. A környéket az eladósorba került ingatlanokon keresztül nézheted most meg.
Új korszak jöhet a legcsodásabb Balaton-közeli városban, már most is bőven van miből válogatni
2026.06.28. #újépítésű #építkezés
Új korszak jöhet a legcsodásabb Balaton-közeli városban, már most is bőven van miből válogatni
Veszprém az ország egyik legélhetőbb városa, tökéletes lokációban, csodálatos természeti környezetben. Most új lakóparkot terveznek, amelyről a lakosság is kifejtheti a véleményét, de addig is mutatunk pár már elérhető újépítésű és remek állapotú eladó lakást a településről.
Harmadával bővülhet az új lakások száma idén
2026.06.26. #építkezés #újépítésű
Harmadával bővülhet az új lakások száma idén
Idén az év egészében az új lakások száma 30 százalékkal 15 700-ra nőhet – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökségi ülésén szerdán Budapesten.
Ez a kistelepülés most a telekvásárlók legnagyobb kedvence – Berobbantak a budapesti telekárak
2026.06.24. #építkezés #újépítésű
Ez a kistelepülés most a telekvásárlók legnagyobb kedvence – Berobbantak a budapesti telekárak
Miközben az ingatlanpiacon a lakásárak szolgáltatják a legforróbb témát, az építési telkek piacán is jelentős átrendeződés zajlik. Budapest közelében van egy térség, amely az utóbbi években rendkívül népszerűvé vált a kiköltözők körében, sőt, a befektetők is egyre nagyobb számban keresik az itt található telkeket. De vajon a főváros agglomerációjában vagy a Balaton partján kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni egy építési telekért? Hogyan alakultak a telekárak a lakásárakhoz képest, és hol találhatók ma Magyarország legdrágább, illetve legolcsóbb építési telkei? A zenga.hu legfrissebb elemzése többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ.
A tetőtér-beépítés legnagyobb problémája sokszor maga a lépcső
2026.06.17. #építkezés #építőanyag
A tetőtér-beépítés legnagyobb problémája sokszor maga a lépcső
A magyar családi házak tetőtere az az örök lehetőség, aminek a valamikori beépítésére számtalan terv fogalmazódik meg a fejekben. A gyakorlatban a felújítás viszont sokszor már a lépcsőnél elakad. A hagyományos kivitelezés ugyanis porral jár, elhúzódik és így nehezen összeegyeztethető a családi mindennapokkal. Erre kínál egyszerűbb megoldást az Ytong előregyártott lépcsőeleme, amely zsaluzás és hosszas helyszíni építés nélkül oldja meg a tetőtér megközelítését. Mi áll a háttérben?
Az agglomeráció egyik legkapósabb települése elérte a határait
2026.06.03. #családiház #építkezés
Az agglomeráció egyik legkapósabb települése elérte a határait
Az, hogy a budapesti agglomeráció megtelt, már régóta nemcsak ütős szlogen, hanem szó szerint értendő. De van, aki így se adta fel, és amikor már tényleg nincs hova több embert költöztetni és elfogytak a telkek, megjelentek azok, akik egy telken belül kezdtek több házat, lakást kialakítani. Ezt burjánzás Budakalászon már sem a közművek, sem pedig az ott élők nem tolerálják tovább. Megnézheted Budakalászt az eladó ingatlanokon keresztül, mivel az újabb építésű ingatlanok mostantól egy darabig biztos csak szűkösen lesznek elérhetőek.
Azt mondják, az alaprajz hatással van a mentális állapotunkra - De mi igaz ebből?
2026.05.12. #építkezés #családiház
Azt mondják, az alaprajz hatással van a mentális állapotunkra - De mi igaz ebből?
A következő cikkben a lakberendezésről lesz szó, ami a legtöbbünknek szimplán esztétikai kérdésnek számít. Ugyanakkor még az olyan minimális változtatás is, mint például egy ágy áthelyezése sokat számít. Egy világosabb, nyitottabb tér kialakítása sokkal jobb hangulatot teremt. De mi van ezek hátterében, és miként hat a mentális állapotunkra?