2024.06.25.Szerző: OTP Otthon #ingatlanárak #gazdaság

Vágynak saját lakásra a fiatalok, de azt gondolják, hogy sosem lesz rá elég pénzük

Vágynak saját lakásra a fiatalok, de azt gondolják, hogy sosem lesz rá elég pénzük

Minden harmadik 25-34 év közötti fiatal borúlátó a tekintetben, hogy képes lesz-e az életben kifizetni egy lakást – derült ki az OTP Otthon és az OTP Bank megbízásából, a közelmúltban készült kutatásból. Mindez nem is csoda, az ingatlankereső portál több mint 160 ezres hirdetési adatbázisa szerint Budapesten átlagosan 1,1 millió forintos négyzetméteráron hirdetik a használt lakásokat és a fővárost nem beleszámítva is, országosan négyzetméterenként 726 ezer forintba kerül egy garzonlakás.


A lakosság fele vett már az életében ingatlant, 8 százalékuk viszont egyáltalán nem vágyik sajátra, főleg az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező, vidéki városokban élők – derült ki az 1000 fős Pulzus kutatásból.

Az ingatlannal nem rendelkezők 42 százaléka ugyan vágyna saját lakásra, ám kizártnak tartja, hogy azt valaha meg tudná fizetni. A lemondás most is a 35 év felettiek körében jellemző igazán, de a szülői házat elhagyni kívánó korosztály sem bizakodó. Minden harmadik 25-34 éves borúlátó a tekintetben, hogy képes lesz-e az életben kifizetni egy lakást. Főként a Budapesten (42%) és vármegyeszékhelyeken (47%) élő fiatalok nyilatkoztak így.

Érdekes ugyanakkor, hogy két év alatt több lett az éppen csak felnőtt korba lépő ingatlanvásárlók aránya. Míg 2022-ben a megkérdezett 18-24 év közötti fiatalok 10 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vett már lakást vagy házat, addig 2024-ben 16 százalékuk. “Azok, akiknek még nincs saját ingatlanjuk, leginkább az önerő hiányát és a magas hitelkamatokat jelölték meg nehezítő tényezőként, de az árban megfelelő ingatlan megtalálása is sokaknak probléma” – mondta Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezetője hozzátéve, hogy a zenga.hu ingatlankereső portál segítségével egyre többen találják meg a számukra megfelelő lakást.

elado-teglalakas-debrecen-102773843-t6.webp Ez a 2006-os építésű, hat éve felújított debreceni lakás a Segner téren, az első emeleten található, 52 négyzetméteres. Remek szolgáltatások találhatók a közvetlen környezetében szaunától edzőteremig.

A legfiatalabb korosztálynál jellemzően az önerő biztosítása jelenti a legnagyobb gondot. A 18-24 éves korosztályban 56 százalék, de a 25-34 évesek körében is 50 százalék jelölte meg ezt a nehézséget. A magas hitelkamatok és ingatlanárak tovább nehezítik a helyzetet. A KSH adatai szerint a 20-29 évesek havi átlagos bruttó fizetése 498 387 forint. A hitelfelvételhez szükség van minimum 10 százalékos önerőre, ami Budapesten egy belvárosi egyszobás ingatlan esetében átlagosan 4,3 millió forintot jelent. Ha ezt sikerült családi segítséggel, vagy önerőből kifizetni, akkor még havonta 221 ezer forintos havi törlesztőrészlettel kell számolni 20 éves futamidő esetén.

Az Eurostat adatai szerint ma Magyarországon 17 évet kell dolgozni egy átlagos 75 nm-es budapesti használt lakásért, Olaszországban ugyanez az idő 10-11 év. Igaz, az első lakást vásárlók, és főleg a fiatalok nem ilyen nagy ingatlanban gondolkodnak általában, hanem kisebb garzonlakásokban. „A kisebb alapterületű lakások egy négyzetméterre vetítve ugyanakkor drágábbak, mint a nagyobb ingatlanok, és óriási a különbség a budapesti és a vidéki egyetemi városokban található garzonlakások árai között” – tette hozzá Lipták Zsuzsa.

Az zenga.hu ingatlankereső portál adatbázisa szerint legdrágábban Budapesten lehet egy 35-40 nm-es lakást megvásárolni: ezeket átlagosan 1,13 millió forintos négyzetméteráron hirdetik. Legolcsóbban a XXI. kerületben érhetőek el ezek a tipikusan 1-1,5 szobás ingatlanok (átlagosan 787 ezer Ft/m2), míg legdrágábban a belvárosban, az V. kerületben (1,7 millió Ft/m2).

Képernyőkép 2024-06-25 112315.png

Egy 35-40 négyzetméteres ingatlan átlagos négyzetméterárának alakulása (forrás: zenga.hu)

Az egyetemvárosokat és a vármegyeszékhelyeket vizsgálva azt mondhatjuk, hogy Miskolc a legolcsóbb, ahol 554 ezres négyzetméteráron már lehet venni kisebb lakást. A legdrágább vidéki nagyvárosok közé Debrecen (981 Ft/m2) és Győr (878 Ft/m2) tartozik.

elado-csaladi-haz-debrecen-biczo-istvan-kert-101766142-t6.webp 30 millió forint alatti összegért hirdetik ezt a két éve felújított, debreceni 2+1 szobás lakást a Biczó István kertben, amihez 700 négyzetméteres telken található.

A képet némileg árnyalhatja, hogy számos lehetőség áll rendelkezésre, amelynek segítségével, néhány év alatt egy kezdő önerő összegyűlhet. Ilyen lehet például a lakás-takarékpénztári megtakarítás. A gyermekkel rendelkező vagy gyermeket vállaló fiatal házaspárok az elérhető állami támogatásoknak vagy kamattámogatott kölcsönöknek köszönhetően bátrabban vághatnak bele a lakásvásárlásba. Ha pedig egészségpénztári megtakarítással is rendelkeznek, akkor az ott összegyűlt megtakarítást és adóvisszatérítést a hitel havi törlesztésére is fordíthatják. Azért, hogy eligazodjunk a pénzügyi megoldásokban, hogy megtaláljuk a számunkra elérhető legkedvezőbb megoldásokat, érdemes minél fiatalabb korban szakértő segítségét kérni.

Borítókép: Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 182 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Eladják a szív alakú tavat és a hozzá tartozó birtokot az osztrák határ mellett
2026.08.07. #családiház #gazdaság
Eladják a szív alakú tavat és a hozzá tartozó birtokot az osztrák határ mellett
Viszonylag kevés olyan ingatlan található a piacon, ahol a kivételes természeti adottságra jelentős fejlesztési lehetőségek épülhetnek, ráadásul mindezt egy potenciálisan erős környezetben, Ausztria szomszédságában. Soprontól mindössze néhány kilométerre, Harkán, most egy ilyen különleges birtok vár új tulajdonosára.
Ezeket a tájakat mentik most meg a kiszáradástól
2026.08.06. #gazdaság #vízpart
Ezeket a tájakat mentik most meg a kiszáradástól
Országszerte megkezdődik a leginkább veszélyeztetett területek vízmegtartó és vízgazdálkodási rendszereinek tervezése. A beruházás a szigetközi, az észak-nyírségi, a hajdúhátsági, a homokhátsági területeket érint, valamint a Keleti-főcsatorna térségében alakítanak ki megfigyelési, irányítástechnikai és energiaellátási lehetőségeket. Az cél a kiszáradással fenyegetett tájegységek vízháztartásának javítása.
Milliárdokért árulják őket: ezek Magyarország legkülönlegesebb birtokai
2026.07.19. #ingatlanbefektetés #gazdaság
Milliárdokért árulják őket: ezek Magyarország legkülönlegesebb birtokai
A milliárdos értékű ingatlanvásárlások egyik izgalmas terepe a mezőgazdasági jellegű ingatlanok adásvétele. Egy gazdaság vagy egy borászat megvásárlása azonban jóval több szimplán egy ingatlan megszerzésénél: egyszerre jelent történelmi értéket, működő vállalkozást, turisztikai lehetőséget és olyan márkát, amelyet évtizedek alatt építettek fel. Ebben a cikkben egymilliárd forint hirdetett birtokokat, borászatokat válogattunk be, és egy elképesztő halastó-rendszert is bemutatunk.
Mi történik az alföldi várossal, ha a világ egyik legnagyobb gyára épül fel benne?
2026.07.15. #gazdaság #eladólakás
Mi történik az alföldi várossal, ha a világ egyik legnagyobb gyára épül fel benne?
Közel egy tucat Mercedes-gyár található a világon, de akkora, mint amit most Kecskeméten átadtak, csak egy van, az is Kínában. A kecskeméti Mercedes tehát a világ második legnagyobb összeszerelőüzeme. Egy ekkora üzem nagy számban új munkaerőt vonz majd a városba, ami felpezsdítheti a helyi és a környékbeli ingatlanpiacot. Ebben a cikkben jó állapotú, kényelmes otthonokat válogattunk össze Kecskemétről.
Hány évesen veszik meg az európaiak az első lakásukat?
2026.06.25. #lakáspiac #gazdaság
Hány évesen veszik meg az európaiak az első lakásukat?
Az Európai Unióban alig több mint a háztartások kétharmada él saját tulajdonú ingatlanban. Az első ingatlanvásárlók életkora pedig átlagosan 31,3 év: de mennyi Magyarországon? Az alábbi cikkben első lakásnak alkalmas, illetve meglepő áron kínált ingatlanokba futhatsz bele.
Ugyanúgy megdrágult a termőföldpiac, mint a lakáspiac
2026.06.22. #lakáspiac #gazdaság
Ugyanúgy megdrágult a termőföldpiac, mint a lakáspiac
Tavaly 14%-kal kevesebb tranzakció keretében 16,5%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2024-ben, miközben az évtizedes áremelkedés is alig több, mint 1%-ra lassult a termőföldpiacon. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2025-re összességében négyszeresére növelte árát, ami megegyezik a lakáspiaci drágulás ütemével. Jelenleg mind a keresleti, mind a kínálati oldalon több tényező is fékezi a piac működését – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.
Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is
2026.06.10. #lakáspiac #gazdaság
Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is
A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett, és egyes részpiacokon már a vevők kerültek kedvezőbb helyzetbe.
Már csak két hétig lehet pályázni az OTP Bank társasházi támogatására
2026.05.18. #gazdaság #felújítás
Már csak két hétig lehet pályázni az OTP Bank társasházi támogatására
Május 31-én zárul le az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata. A 18 éve futó program idén megújult feltételekkel és megemelt, 50 millió forintos keretösszeggel támogatja a lakóközösségeket abban, hogy élhetőbbé, fenntarthatóbbá és biztonságosabbá tegyék környezetüket.
Rekordközeli szintre ugrottak az építési engedélyek – most jön a nehezebb rész
2026.05.15. #gazdaság #3szazalek
Rekordközeli szintre ugrottak az építési engedélyek – most jön a nehezebb rész
Közel került a négyéves csúcshoz a kiadott új építési engedélyek száma 2026 első negyedévében, és az OTP Ingatlanpont elemzése szerint ha ebben az ütemben folytatódik a felfutás, akkor 2018 óta nem látott nagyságrendet érhet el. Elég új lakás lesz a piacon, de a nagyobb kérdés inkább az, lesz-e ezekre fizetőképes kereslet. Van egy mankó, ami ebben segíthet.