2026.03.05.Szerző: zenga.hu #lakáspiac #3szazalek

Budapesten kívül is van élet – Hol épülhetnek meg az első Otthon Start-ra tervezett lakások?

Budapesten kívül is van élet – Hol épülhetnek meg az első Otthon Start-ra tervezett lakások?

A 2025 őszén indult Otthon Start programnak a kedvezményes hitellehetőség mellett van még egy eleme, amiről talán kevesebb szó esik: nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszt kaphatnak azok az új, minimum 250 lakásos fejlesztések, melyeknél vállalják, hogy a lakások legalább 70 százaléka megfelel az Otthon Start feltételeinek. Ez pedig jelentős adminisztratív könnyítést is jelent amellett, hogy marketing szempontból sem elhanyagolható. Eddig közel kéttucat olyan fejlesztést jelentettek be, melyekre kérik ezt a könnyítést, egy részüknél már el is fogadták. Az már most látszik, hogy a program hatására nem csak Budapesten, hanem a vidéki nagyvárosokban is komoly fejlesztések indulhatnak, melyek növelik a piaci kínálatot – elemzi a program hatásait az OTP Ingatlanpont.


Az Otthon Start programról legtöbbször a kedvezményes 3%-os hitel kapcsán lehet olvasni, ezzel a kormány dedikált célja a fiatalok első lakáshoz jutásának segítése. Azonban a programnak van egy másik lába is, mellyel az elérhető újlakás-kínálatot szeretnék növelni: a kormány döntött arról, hogy azok a legalább 250 lakásos projektek, melyek minimum 70 százalékban megfelelnek az Otthon Start feltételeinek, nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások lehetnek.

elado-tarsashazi-lakas-budapest-xxiii-kerulet-soroksar-ujtelep-121001457-t6 (1).webp A XXIII. kerületben, kertvárosi környezetben készül ennek a különleges, modern lakóépületnek az első üteme 30 lakással, Otthon Startra méretezve.

A fenti státuszhoz az kell, hogy az épülő lakások 70 százalékánál ne legyen a maximálisan megállapított 1,5 millió forint felett a négyzetméterár, a teljes vételár pedig ne haladja meg a 100 millió forintot. Az ezzel kapcsolatos kérelmet az Otthon Start Programirodához kell benyújtania a fejlesztőnek, ezeket egyenként bírálják el.

De miért érdemes egy fejlesztőnek kérni a nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszt? A legfontosabb, hogy ezzel egy sor adminisztratív terhet megspórolhat, illetve felgyorsíthatja a különböző eljárásokat, engedélyezéseket. Így többek között gyorsabban kaphat építési engedélyt, felgyorsíthatók a környezetvédelmi és természetvédelmi eljárások, a területrendezés vagy a földmérés. Ezzel pedig komoly hónapokat lehet megspórolni a kivitelezés során, vagyis gyorsabban és olcsóbban készülhet el a beruházás. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy a projektre rákerül a virtuális „Otthon Start” pecsét, ami a megnövekedett kereslet mellett akár komoly marketingértékkel is bírhat a fejlesztő számára.

elado-teglalakas-mosonmagyarovar-120670656-t6.webp Az osztrák határhoz közel, Mosonmagyaróvár belvárosi részén, a Tímár utcában megvalósuló projekt jövőre készül el.

Jelenleg 12 beruházás esetében már elfogadták a kérelmet, így azok kiemelt beruházássá váltak, további 11 esetében pedig megkezdődött a társadalmi egyeztetés, így szűk fél év alatt már majdnem kéttucat ilyen projekt esetében indult el az eljárás, ami jól jelzi a beruházói igényeket. Ez önmagában közel hatezer új lakás építését foglalja magában, hiszen minden projektben legalább 250 új lakásnak kell szerepelnie.

A vonatkozó rendelet mellékletéből az is kiderül, hol valósulhatnak meg ezek a fejlesztések. A legnagyobb meglepetés talán az, hogy a 250 lakás megépítése vidéki viszonylatban soknak számít, ennek ellenére nem csak a fővárosban indultak el ezek a beruházások. Az elsők között kapott például kiemelt státuszt egy veszprémi fejlesztés, mely kisvárosias lakóövezetben van. A területen már évek óta lakópark építését tervezi a tulajdonos, a helyi építési szabályzatot ennek érdekében már 2024-ben módosították. Az akkori tervek szerint 240 lakás került volna kialakításra a területen, ezt nem lehetett különösebben nehéz a 250-es határ fölé emelni, hogy megfeleljenek a követelményeknek.

Már jóváhagytak egy szegedi fejlesztést is, a csongrádi vármegyeszékhelyen az önkormányzat jelölt ki rozsdaövezeti akcióterületet, ahol nagy léptékű fejlesztés kezdődik. A lakóparkban akár tízemeletes épületeket is felhúzhatnak, miközben a zöldfelület aránya legalább 50% lesz a fejlesztő ígérete szerint. A Kálvária sgt. – Móravárosi krt. – Szabadkai út – vasútvonal által határolt területen a COVID előtt még szálloda- és irodafejlesztést terveztek, most azonban lakópark épülhet. A lakásokra pedig minden bizonnyal lesz kereslet is, hiszen a városban az idén indul el a termelés a kínai BYD első európai autógyárában, mely jelentős létszámú munkaerőt vonzhat a városba.

elado-teglalakas-budapest-xix-kerulet-124346188-t6.webp A BAM living kispesti fejlesztésében átgondolt, biztonságos és kényelmes életteret kínál és nemzetközi minősítésre tör.

Sínen van már egy debreceni Otthon Start-fejlesztés is, ahol szintén a frissen betelepülő gyárak biztosíthatják ehhez a keresletet. A CATL és a BMW két nagyon jelentős beruházást fejezhet be hamarosan a hajdúsági városban, de mellette az ő beszállítóik is pörgetik a debreceni munkaerőpiacot. A Vámospércsi út, Veres Péter utca és Berzsenyi út által határolt szakaszon összesen akár 60 ezer négyzetméteres ingatlanfejlesztés valósulhat meg egy eddig üresen álló telken.

A már jóváhagyott beruházások között Budapesten kívül van még egy budaörsi 270 lakásos fejlesztés, melynek érdekessége, hogy tavaly novemberben a város önkormányzata tiltakozott a nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánítás ellen. Az érintett terület ugyanis jelenleg különleges sport övezetnek minősül, aminek beépítése elvileg ellentétes a város érdekeivel. Szerintük a beruházás megvalósításához nem áll rendelkezésre a megfelelő infrastruktúra, nincs elegendő parkolóhely a várhatóan megjelenő több száz autó számára.

elado-teglalakas-budapest-xiv-kerulet-113108510-t6.webp Zugló egyik legjobb adottságú lakóprojektjében egy mindössze 15 lakásos, magas műszaki tartalmú ingatlan készül, ami már most is kedvezményes hitelre is alkalmas.

A fentieken túl eddig budapesti beruházások kapták meg a kiemelt státuszt, közülük a legtöbb a XI. kerületben van, mely eddig is az újlakás-építés egyik kulcsterülete volt a fővárosban. Most a Fehérvári úton, a Savoya Park bevásárlóközpont mellett és a Szerémi úton is egyenként több száz lakásos fejlesztések indulhatnak el. Ezeken felül a XV. kerületben egy, a XVIII. kerületben két fejlesztés kapta meg a hozzájárulást, míg a szintén eddig is közkedvelt XIII. kerületben 470 lakás épülhet ennek keretében. A listán található még egy IX. kerületi beruházás is, melynek érdekessége, hogy egy már évek óta félbehagyott lakóház befejezésére irányul.

A kiemelt beruházások száma hamarosan közel meg is duplázódhat, mivel februárban további 11 fejlesztés esetében jelentették be, hogy elindul a társadalmi egyeztetés. Ezek egy debrecenit és egy budaörsit leszámítva a fővárosban vannak. Az eddig említett kerületek mellett jelentős fejlesztések indulhatnak a III., IV., a XIV. és a XIX. kerületekben, illetve újabb XI. kerületi területek kaphatnak kiemelt státuszt.

A kormány évek óta igyekszik élénkíteni a kínálatot az újlakás-piacon, hogy ezzel is megfékezze az áremelkedést, ennek újabb eleme a beruházások kiemeltté nyilvánítása” – mondta Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője kiemelte, hogy a fenti projektek között vannak olyanok, melyek már értékesítés alatt állnak, így lokális hatásuk a lakásárakra akár már jelenleg is megmutatkozhat.

A Zengán ezen az önálló oldalon kizárólag újépítésű projekteket tudsz keresni.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 173 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Évek óta nem láttunk ilyet a lakáspiacon: egy megye kivételével mindenhol visszaestek az árak
2026.06.12. #lakáspiac #lakásárak
Évek óta nem láttunk ilyet a lakáspiacon: egy megye kivételével mindenhol visszaestek az árak
Évek óta nem történt olyan a lakáspiacon, mint idén májusban, amikor a hirdetési átlagárak nominálisan is csökkenni kezdtek. A zenga.hu adatai szerint országosan 2,3 százalékkal alacsonyabb volt a meghirdetett ingatlanok átlagára májusban, mint áprilisban, ami az éves drágulási ütemet is jelentősen lassította. A folyamat szinte az egész országot érintette, egyetlen megye kivételével mindenhol csökkentek az árak havi összevetésben – derül ki a Zenga Ingatlan Radar legfrissebb, júniusi számából.
Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők
2026.06.12. #lakáspiac #3szazalek
Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők
Bár a Duna House szerint május sem hozott látványos áttörést a hazai ingatlanpiacon, de a kereslet a tavaszi mélypont után fordulni látszik: az Ingatlanpiaci Barométer szerint a márciusi–áprilisi visszaesésből 5 ponttal, 74-re kapaszkodott vissza. A tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat.
Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát
2026.06.11. #lakáspiac #vízpart
Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát
Elkeserítő hírek érkeznek a Velencei-tó vízállásáról, egyelőre az új kormányra vár a feladat, hogy valamilyen módon megoldja Magyarország harmadik legnagyobb természetes tavának vízpótlását. A tó környékének ingatlanpiacán viszont egyelőre nem érződik ennek hatása, az elmúlt évek intenzív áremelkedése után továbbra is van vásárlói érdeklődés, lassan a lélektani egymillió forintot súrolja az alsó ársáv is négyzetméterenként – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.
Újjászületik a csodavárosrész a budai elitnegyedben
2026.06.11. #budapest #lakáspiac
Újjászületik a csodavárosrész a budai elitnegyedben
A XII. kerületi önkormányzat jobbat nem is tehetne Zugligettel, hogy felújíttatja a Libegő mellett, Natura 2000 természetvédelmi területen kialakított egykori kempinget, és újranyitja Zugligetben az 58-as villamos egykori végállomását, ahol a jövőben feltehetően egy jót lehet majd enni. A környékért mindenképpen megéri kirándulni, amit az ott eladósorba került házak bizonyítanak.
Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is
2026.06.10. #lakáspiac #gazdaság
Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is
A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett, és egyes részpiacokon már a vevők kerültek kedvezőbb helyzetbe.
Beleállt az ingatlanosokba Nyáry Krisztián, kiborult a szakma
2026.06.09. #eladólakás #lakáspiac
Beleállt az ingatlanosokba Nyáry Krisztián, kiborult a szakma
Nyáry Krisztián nem különösebben rajong az ingatlanos szakmáért. Ezt onnan lehet tudni, hogy az irodalmár árulja a XIII. kerületi lakását, és a hirdetést úgy tette ki, hogy szinte az összes klisét az ingatlanosokról bele lehet érteni. Sőt, ő maga szólítja fel az oldalának a követőit, hogy kerüljék meg az általa megbízott ingatlanost, és akkor mindenki jól jár. Az ingatlanosok szerint ez az eljárás nem korrekt.
Indiában már embert bérelnek a cipekedéshez – nálunk inkább közel költöznek a buszhoz
2026.06.08. #eladóház #lakáspiac
Indiában már embert bérelnek a cipekedéshez – nálunk inkább közel költöznek a buszhoz
Az utóbbi időben egy új szolgáltatás jelent meg Indiában, Delhiben, ahol a buszmegállóban és sorban álláshoz poggyászt tartó szakembereket, vásárláshoz cipekedőembereket lehet bérelni. Egy ilyen szolgáltatás feltehetően nagy érdeklődésre tartana számot Magyarországon is az olyan helyeken, ahol messzire kell utazni a nagybevásárláshoz. Most olyan vidékekről válogatunk eladó házakat, ahol a közelben van buszmegálló, és ahonnan könnyen elérhető a célpont.
Szabadstrand és saját nyaraló? Megnéztük, hol maradt még ilyen a Balatonnál
2026.06.06. #lakáspiac #vízpart
Szabadstrand és saját nyaraló? Megnéztük, hol maradt még ilyen a Balatonnál
Belekukkantunk a balatoni régió strandfelhozatalába, és a még megmaradt szabadstrandok környékén kerestünk bájos, vagy éppen olcsónak számító eladó ingatlanokat.
Ezek a megyék voltak 2026 eddigi legnagyobb nyertesei és vesztesei a hazai lakáspiacon
2026.06.05. #eladólakás #lakáspiac
Ezek a megyék voltak 2026 eddigi legnagyobb nyertesei és vesztesei a hazai lakáspiacon
A kimondottan gyenge április után enyhe erősödést hozott a május az ingatlanpiacon. A zenga.hu elemzése szerint májusban 5 százalékkal nőtt az ingatlanérdeklődések száma az előző hónaphoz képest, ami a korábbi trendek alapján arra utal, hogy júniusban az adásvételek száma is kis mértékben emelkedhet. Az év első öt hónapjának adatai mögött azonban jelentős területi különbségek vannak. Miközben több, hagyományosan olcsóbb megye látványos keresletnövekedést produkált, addig Budapesten és más drágább térségekben érezhetően visszaesett a kereslet.