2025.01.21.Szerző: Bohus Péter #építkezés #ingatlanpiac

Ezek a legolcsóbb telkek Pesten, nem a mini-Dubaj

Ezek a legolcsóbb telkek Pesten, nem a mini-Dubaj

Az év eddig legnagyobb ingatlanüzletének tűnik a Rákosrendezői pályaudvar és környékének értékesítése. A hatalmas kiterjedésű terület rekultivációja csak most kezdődik meg. Hogy milyen telkeket találni Zuglóban és a környéken, továbbá hogy milyen telekárakkal lehet Budapesten találkozni, azt a cikkben elmondjuk.


A Rákosrendezői pályaudvar és környékének nagyjából 850 hektáros területe évtizedek óta csúf foltja a fővárosnak, de, ha minden jól megy, a következő években jelentős átalakuláson megy majd keresztül. A terület rendbetétele az új külföldi tulajdonosra vár, aki a területen ingatlanokat és szolgáltatásokat épít majd, miközben az állam azt vállalta, hogy megújítja a környék infrastruktúráját.

A bonyolult konstrukció végén a magyar államot 50,9 milliárd forint illeti majd a 850 hektáros területért, ami 60 ezer forintos telek négyzetméterárnak felel meg. Ez Zuglóban nem számít drágának, sőt. A zenga.hu adatai szerint 2024-ben, a XIV. kerületben 210-290 ezer forint közötti négyzetméteráron hirdették a telkeket, ami közel azonos a budapesti átlaggal.

elado-udulotelek-budapest-xxi-kerulet-csepel-rozsadomb-109599695-k6.webp

De a telekárak elsősorban attól függnek, hogy hol találhatók. Ebben a cikkben megkerestük a legolcsóbb telekárat nyújtó fővárosi kerületeket. Így jutottunk el ehhez a 640 négyzetméteres üdülőtelekhez, ami Csepelen található, a Dunától pár lépésre. 6172 forintos négyzetméteráron, 3,95 millió forintért hirdetik.

Ami az egyik oldalról kifejezett előny, az a másik oldalról felróható hátránya a területnek, hiszen a Boglárka sor Budapest egyik utolsó zöldterülete, hatalmas fejlődési potenciállal. Így horgász nyaralónak, hobbikertnek, pihenni vágyóknak tökéletes, de amíg fúrt kút van a telken, áram nincs.

elado-kulteruleti-telek-budapest-iii-kerulet-bekasmegyer-ofalu-108373747-t6.webp

Egy hatalmas, 3654 négyzetméteres telket hirdetnek a III. kerületben, és bár külterület, de a telekméret és a belterülethez való közelsége miatt indokoltnak tűnik a 36,5 millió forintos eladási ár. A telek aszfaltozott úton megközelíthető, sőt, valójában két egymás melletti, jó adottságú, szép fekvésű telekről van szó, együttesen 27 méter széles utcafronttal. Az egyiken egy 35 négyzetméteres faház áll, árambekötéssel.

A telek mérete, elhelyezkedése miatt befektetésnek is elképzelhető, mivel a telkek egyesíthetők, vagy több kisebb részre is oszthatók.

Kerestünk egy, a rákosrendezői adásvétel kondícióihoz hasonló területet. Az alábbi, 31,6 hektáros terület a XV. kerületben található.

elado-ipari-telek-budapest-xv-kerulet-rakospalota-102348532-t6.webp

Az 5,3 millió euróért hirdetett telek Rákospalotán, a Városkapu utcában található, a Metró áruházzal szemben. Kiváló adottságai vannak tehát, aszfaltos útról nyílik, kamionnal is megközelíthető, három helyrajzi számon található, 40 százalékos beépíthetőséggel: alakja optimális, utcafrontja 100 méter, mélysége 316,11 méter. Mindez 66,4 ezer forintos négyzetméterárat jelent.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 182 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Hol keresel?
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Padlásból lakás: ezeken múlik, hogy jól sikerül-e a tetőtér-beépítés
2026.10.24. #építkezés #tippektrükkök
Padlásból lakás: ezeken múlik, hogy jól sikerül-e a tetőtér-beépítés
Egy padlás utólagos beépítése majdnem ugyanannyi tervezést kíván, mintha a nulláról kezdenél építkezni. Meg kell felelni az építési és tűzvédelmi szabályoknak, ki kell deríteni, mit bír el a födém és a tetőszerkezet, és sokszor a meglévő épületen is át kell alakítani valamit ahhoz, hogy a használaton kívüli padlásból az lehessen, amit elképzeltél. Közben folyamatosan mérlegelni kell, mi valósítható meg és mi nem. Ebben a cikkben végigvesszük, milyen szempontokra figyelj, és mutatunk három budapesti lakást, amelyet tetőtérben alakítottak ki.
Van, amikor a ház szinte mellékes, és a telek az igazi érték
2026.10.04. #építkezés #ingatlanbefektetés
Van, amikor a ház szinte mellékes, és a telek az igazi érték
Egy érdekes válfaja az ingatlankeresésnek, amelynél az épület első látásra nem különösebben izgalmas, de a telekméret, beépíthetőség, megoszthatóság, utcakapcsolat vagy elhelyezkedés miatt az ingatlan mégis könnyen eladja magát. Lehet az egy bontandó ház, egy vidéki nagy telek, Balaton környéki régi nyaraló, vagy olyan ingatlan, ahol két szomszédos telek összevonható. Ilyen, amikor egy kicsit szakértőbb szemmel nézzük a hirdetéseket.
Így lett szavuk a Dunántúl egyik legszebb városában az ott élőknek
2026.09.28. #építkezés #gazdaság
Így lett szavuk a Dunántúl egyik legszebb városában az ott élőknek
Egyes vidéki települések felemelkedésének korát éljük, és miközben a fővárosban az újépítésű lakások piaca stagnál, ezekben a vidéki nagyvárosokban virágzik a szektor. Veszprémben is több újépítésű projekt kapott figyelmet, ugyanakkor a kínálat hangsúlyosan csak ott tud sikeres lenni, ahol találkozik a projekt a helyiek elképzelésével is. A helyi önkormányzat a lakossági tiltakozás miatt változtatási tilalmat rendelt el Aranyos-völgy több területére, így ott nem indulhat lakóparki fejlesztés. De milyen a választék ezen kívül?
Hatéves mélypontra csökkent a kontármunka átlagos kárösszege
2026.09.17. #felújítás #építkezés
Hatéves mélypontra csökkent a kontármunka átlagos kárösszege
Hat éve nem volt ilyen alacsony a kontármunka miatt elszenvedett átlagos kár összege Magyarországon: a 2025-ös 842 ezer forintról 2026 augusztusára 688 ezer forintra csökkent. A kontármunka ugyanakkor nem lett ritkább: továbbra is minden hetedik magyar találkozott már kontárkárral az elmúlt egy évben – derül ki a Mapei Kft. 2026. augusztusi Építőipari Bizalmi Index kutatásából.
A mesterek munkájának 73 százalékát megkérdőjelezik a ChatGPT-re hivatkozva
2026.08.11. #építkezés #építőanyag
A mesterek munkájának 73 százalékát megkérdőjelezik a ChatGPT-re hivatkozva
Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
Kelenföldön már jól látszik, milyenné formálódik Budapest új arculata
2026.07.17. #újépítésű #építkezés
Kelenföldön már jól látszik, milyenné formálódik Budapest új arculata
Budapest történetében nem először fordul elő, hogy egy városrész teljesen új szerepet kapjon. Az egykori ipari területeken éppen ez történik. Az úgynevezett rozsdaövezetek helyén ma már modern lakó- és irodanegyedek emelkednek, és emberek ezrei költöznek oda, ahol néhány évtizede még gyárak működtek. A következő ilyen nagy átalakulás egyik helyszíne Kelenföld.
Így épül-szépül Budapest ott, ahol a lakosok úgy érzik, nem is szépül
2026.07.14. #budapest #építkezés
Így épül-szépül Budapest ott, ahol a lakosok úgy érzik, nem is szépül
Elhárult az akadály a Villányi úton, a templom melletti egykori MSZMP-s pártiskola eltűntése elől, hogy a helyére egy lakóparkot építsenek. A lakók egy része viszont tiltakozott a néhol túlméretesnek ítélt beruházás ellen. A XI. kerületi önkormányzat hozzájárulását adta a 140 lakásos, három tömbből álló lakóparknak. A környéket az eladósorba került ingatlanokon keresztül nézheted most meg.
Új korszak jöhet a legcsodásabb Balaton-közeli városban, már most is bőven van miből válogatni
2026.06.28. #újépítésű #építkezés
Új korszak jöhet a legcsodásabb Balaton-közeli városban, már most is bőven van miből válogatni
Veszprém az ország egyik legélhetőbb városa, tökéletes lokációban, csodálatos természeti környezetben. Most új lakóparkot terveznek, amelyről a lakosság is kifejtheti a véleményét, de addig is mutatunk pár már elérhető újépítésű és remek állapotú eladó lakást a településről.
Harmadával bővülhet az új lakások száma idén
2026.06.26. #építkezés #újépítésű
Harmadával bővülhet az új lakások száma idén
Idén az év egészében az új lakások száma 30 százalékkal 15 700-ra nőhet – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökségi ülésén szerdán Budapesten.