2026.04.17.Szerző: Futó Péter #eladóház #lakáspiac

Ezek lesznek idén a slágertelepülések: hol, mennyiért vehetünk nyaralót 2026-ban?

Ezek lesznek idén a slágertelepülések: hol, mennyiért vehetünk nyaralót 2026-ban?

Ahogy megérkezik a jó idő, egyre többen kezdenek el játszani a gondolattal, milyen lenne egy saját nyaraló a vízparton. A legtöbbek fejében ilyenkor automatikusan a Balaton képe ugrik be, de Magyarország ennél jóval több lehetőséget kínál azoknak, akik vízparti kikapcsolódásra vágynak. A zenga.hu adatai alapján megnéztük, mely vízparti települések voltak a legkeresettebbek 2025-ben és 2026 eddigi részében, és azt is, hol, mennyibe kerül ma egy ilyen álom.


Az utóbbi években látványosan nőtt a vízparti települések népszerűsége. Miközben az ország népessége csökken, ezek a helyek sok esetben épp ellenkező pályán mozognak, egyre többen költöznek ide, vagy vásárolnak második otthont – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

A zenga.hu ismertebb és néhány kevésbé ismert vízparthoz kötődő települést vizsgált meg, melyek közül hét városnak a 10 ezer főt is eléri a népessége: Siófok, Keszthely, Balatonfüred, Gárdony, Ráckeve, Tiszafüred és Balatonalmádi. A nagyobb települések természetesen több érdeklődőt vonzanak az ingatlanpiacon is, ezért a települések népszerűségének meghatározása népességarányosan, egy kitüntetett értékhez viszonyítva történt meg.

Melyek voltak 2025 kedvencei?

2025-ben a legnépszerűbb vízparti település Fonyód volt, amit Balatonfenyves, Siófok és Balatonlelle követett. A top 10-be azonban nemcsak balatoni helyek fértek be, az ötödik helyet a Velencei-tó melletti Gárdony, a kilencediket Velence, a tizediket pedig a Tisza-tavi Poroszló szerezte meg, és a Duna-parti Ráckeve is csak egy hajszállal maradt le az élmezőnytől. 1_vízparti kereslet 2025.png

A lista középmezőnyében található a Bodrog és a Tisza összefolyásánál található Tokaj, valamint a közeli Rakamaz. A lista végén pedig két Győr-Moson-Sopron vármegyei település, Dunasziget és Dunakiliti áll, melyek kevésbé ismertek a vízpartot kedvelők körében.

Mit látunk idén?

Tavalyhoz képest a sorrendben volt némi átrendeződés, de a Balaton-part - különösen a déli part - 2026-ban is tarol. Balatonlelle, Siófok, Balatonakarattya, Balatonfenyves és Fonyód tartozik a legkeresettebb települések közé. A top 10 második felébe viszont ezúttal is befért Velence és Gárdony, valamint a Tokaj melletti Rakamaz is – tette hozzá Futó Péter. 2_vízparti kereslet 2026.png

Ki kell emelni, hogy mivel a vizsgált települések népességszáma jellemzően alacsony, így akár egyetlen nagyobb ingatlanfejlesztés is képes befolyásolni a kínálatot, ami a keresletre is hatással lehet.

Mennyibe kerül 2026-ban egy vízközeli ingatlan?

A víz közelsége mindig is értéknövelő tényező volt a lakóingatlan-piacon, és a számokból ez ma is egyértelműen látszik. A ledrágább vízparti településünk nem meglepő módon Tihany, ahol az átlagos hirdetési négyzetméterár eléri a 2 millió forintot, a tényleges átlagár pedig a 240 milliót. Ezt Balatonfüred követi 1,8 milliós négyzetméterárakkal és 160 milliós átlagárral. A legnépesebb vízparti város Siófok 1,35 milliós négyzetméterára 114 milliós átlagos ingatlanárakkal párosul. 3_vízparti átlagárak 2026.png

Vannak természetesen ennél olcsóbb települések is. Velencén 990 ezer, Gárdonyban 950 ezer forint az átlagos fajlagos ár, míg Balatonedericsen már 900 ezer, Zánkán pedig 830 ezer forintos négyzetméteráron is lehet válogatni.

A Balaton közvetlen közelében ennél nem nagyon van olcsóbb település, de például Ráckevén 770 ezer, Tiszafüreden 600 ezer, Tokajban pedig 530 ezer forint is elegendő egy partközeli ingatlan négyzetméterére, a Tisza-tó közelében pedig 300-400 ezer forintos négyzetméteráron is van kínálat, jóllehet a korszerű vagy új építésű ingatlanokat ott is drágábban kínálják – mondta Futó Péter.

Címlapkép: Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 173 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát
2026.06.11. #lakáspiac #vízpart
Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát
Elkeserítő hírek érkeznek a Velencei-tó vízállásáról, egyelőre az új kormányra vár a feladat, hogy valamilyen módon megoldja Magyarország harmadik legnagyobb természetes tavának vízpótlását. A tó környékének ingatlanpiacán viszont egyelőre nem érződik ennek hatása, az elmúlt évek intenzív áremelkedése után továbbra is van vásárlói érdeklődés, lassan a lélektani egymillió forintot súrolja az alsó ársáv is négyzetméterenként – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.
Újjászületik a csodavárosrész a budai elitnegyedben
2026.06.11. #budapest #lakáspiac
Újjászületik a csodavárosrész a budai elitnegyedben
A XII. kerületi önkormányzat jobbat nem is tehetne Zugligettel, hogy felújíttatja a Libegő mellett, Natura 2000 természetvédelmi területen kialakított egykori kempinget, és újranyitja Zugligetben az 58-as villamos egykori végállomását, ahol a jövőben feltehetően egy jót lehet majd enni. A környékért mindenképpen megéri kirándulni, amit az ott eladósorba került házak bizonyítanak.
Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is
2026.06.10. #lakáspiac #gazdaság
Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is
A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett, és egyes részpiacokon már a vevők kerültek kedvezőbb helyzetbe.
Beleállt az ingatlanosokba Nyáry Krisztián, kiborult a szakma
2026.06.09. #eladólakás #lakáspiac
Beleállt az ingatlanosokba Nyáry Krisztián, kiborult a szakma
Nyáry Krisztián nem különösebben rajong az ingatlanos szakmáért. Ezt onnan lehet tudni, hogy az irodalmár árulja a XIII. kerületi lakását, és a hirdetést úgy tette ki, hogy szinte az összes klisét az ingatlanosokról bele lehet érteni. Sőt, ő maga szólítja fel az oldalának a követőit, hogy kerüljék meg az általa megbízott ingatlanost, és akkor mindenki jól jár. Az ingatlanosok szerint ez az eljárás nem korrekt.
Indiában már embert bérelnek a cipekedéshez – nálunk inkább közel költöznek a buszhoz
2026.06.08. #eladóház #lakáspiac
Indiában már embert bérelnek a cipekedéshez – nálunk inkább közel költöznek a buszhoz
Az utóbbi időben egy új szolgáltatás jelent meg Indiában, Delhiben, ahol a buszmegállóban és sorban álláshoz poggyászt tartó szakembereket, vásárláshoz cipekedőembereket lehet bérelni. Egy ilyen szolgáltatás feltehetően nagy érdeklődésre tartana számot Magyarországon is az olyan helyeken, ahol messzire kell utazni a nagybevásárláshoz. Most olyan vidékekről válogatunk eladó házakat, ahol a közelben van buszmegálló, és ahonnan könnyen elérhető a célpont.
Szabadstrand és saját nyaraló? Megnéztük, hol maradt még ilyen a Balatonnál
2026.06.06. #lakáspiac #vízpart
Szabadstrand és saját nyaraló? Megnéztük, hol maradt még ilyen a Balatonnál
Belekukkantunk a balatoni régió strandfelhozatalába, és a még megmaradt szabadstrandok környékén kerestünk bájos, vagy éppen olcsónak számító eladó ingatlanokat.
Ezek a megyék voltak 2026 eddigi legnagyobb nyertesei és vesztesei a hazai lakáspiacon
2026.06.05. #eladólakás #lakáspiac
Ezek a megyék voltak 2026 eddigi legnagyobb nyertesei és vesztesei a hazai lakáspiacon
A kimondottan gyenge április után enyhe erősödést hozott a május az ingatlanpiacon. A zenga.hu elemzése szerint májusban 5 százalékkal nőtt az ingatlanérdeklődések száma az előző hónaphoz képest, ami a korábbi trendek alapján arra utal, hogy júniusban az adásvételek száma is kis mértékben emelkedhet. Az év első öt hónapjának adatai mögött azonban jelentős területi különbségek vannak. Miközben több, hagyományosan olcsóbb megye látványos keresletnövekedést produkált, addig Budapesten és más drágább térségekben érezhetően visszaesett a kereslet.
Leginkább az alkuk növekedésén látszik az ingatlanpiac változása a belső kerületekben
2026.06.02. #eladólakás #lakáspiac
Leginkább az alkuk növekedésén látszik az ingatlanpiac változása a belső kerületekben
Óvatosak a vásárlók a budapesti belvárosi ingatlanpiacon. Habár az új kormány megalakulása után élénkülni kezdett a kereslet, a vevők egy része és a befektetők továbbra is kivárnak. A szakértő szerint a túlárazott lakások így hónapokig a piacon ragadhatnak, miközben egyre nőnek az alkuk.
A lakáspiac különcei? Ahol a ferde fal nem hiba, hanem karakter
2026.06.02. #eladólakás #lakáspiac
A lakáspiac különcei? Ahol a ferde fal nem hiba, hanem karakter
A lakáskeresőket két táborra osztják a tetőtéri lakások. Van, aki a ferde falakat, a tetősíkablakokat és a szokatlan alaprajzokat látja bennük, mások éppen ezek miatt keresik őket. Egy jól megtervezett tetőtér olyan karaktert kölcsönözhet az ingatlannak, amelyet nehéz reprodukálni egy átlagos társasházi lakásban. A cikkben olyan tetőtéri lakásokat gyűjtöttünk össze Cegléden, amelyek jól mutatják, mennyire sokféle formában jelenik meg ez az ingatlantípus.