2026.04.07.Szerző: Támogatott tartalom #3szazalek #lakáspiac

Új szereplőjeként a budapesti lakáspiacnak szinte berobbant a fiataloknál az Aerogate Homes

Új szereplőjeként a budapesti lakáspiacnak szinte berobbant a fiataloknál az Aerogate Homes

Az Aerogate Homes már a kezdetektől nem szokványos fejlesztésként pozícionálta magát, hanem olyan kiemelt beruházásként, amely a városi lakhatás új szintjét célozza meg. Ezt a törekvést szakmai elismerések is igazolják, legutóbb a projekt Az Év Tervezett Lakóparkja pályázaton az Otthon Start Program különdíj kategóriában dobogós helyezést ért el, továbbá a piaci visszajelzések is pozitívak, amire bizonyíték, hogy az első ütem lakásainak 70 százaléka már gazdára talált. Működő koncepció valós kereslettel.


Új szakaszba lépett a IX. és a XIX. kerület határán, közvetlenül a Határ úti metrómegálló mellett készülő Aerogate Homes projekt. Elindult a második ütem értékesítése, amelynek egyik erőssége, hogy itt már 49 millió forinttól is lehet új lakást vásárolni. Budapest belső kerületeiben ez szinte páratlan lehetőség, így most újabb 180 lakással bővül a pesti újlakáspiac, amelyek közül több mint 120 kedvezményes Otthon Start Programra is alkalmas. Ez a kedvező négyzetméterár a fiatalok előtt eddig csak ritkán megnyíló lehetőségeket teremt, továbbá szélesebb körnek teszi lehetővé a projektet, amit a szakma külön is értékelt, amikor az Év Lakóparkja pályázaton az Otthon Start Program különdíj kategóriában dobogós helyezést szavazott meg neki a szakmai zsűri.

a9ad6876-6013-48e5-9bc7-75bea09c400f.jpg

Az Aerogate Homes azonban nem kizárólag a kecsegtető finanszírozási lehetőségekkel igyekszik megszólítani a vevőket. A fejlesztés azon az átfogó szemléleten alapul, amely a modern városi élet sokrétű igényeire reagál. Ebből következően az egyik legfontosabb szempontnak, a könnyen elérhető közlekedési kapcsolatoknak maradéktalanul eleget tesz. Az Aerogate Homes elhelyezkedése egészen kivételes, hiszen az egyik legforgalmasabb metróvonal megállója mellett épül, de megáll itt a villamos és az autóbusz is, továbbá közvetlenül elérhető a gyorsforgalmi út, ami együttesen garanciát jelent arra, hogy innen a város bármely pontja könnyen és gyorsan elérhető legyen.

A sűrű infrastruktúra ugyanakkor nem vágja el a fejlesztést a környezetétől: a zöldfelületek, a szolgáltatások és a munkahelyek olyan kiegyensúlyozott közeget teremtenek, ahol a városi dinamika és az otthoni tempó kiegészítik egymást. Ezt a kettősséget az Aerogate Homes tudatosan beépíti a projektjébe.

Az építészeti és műszaki megoldások hosszú távú gondolkodást tükröznek, az Ybl-díjas Tervező Bordás Péter vezette Bord Tervezőirodának köszönhetően. Az Aerogate Homes tervezése során a korszerűség és a tartósság volt az elsődleges szempont.

f491e401-358f-4c88-9f9c-c53448806b3c.jpg

A letisztult, modern formavilág, a gondosan kiválasztott minőségi anyagok és az innovatív műszaki tartalom mind azt szolgálják, hogy a lakások évekkel később is versenyképesek maradjanak. A kivitelezésért az EB Hungary Invest Kft. felel, amely több jelentős lakóprojekten jelenleg is dolgozik, így biztos tapasztalatot és hátteret ad a megvalósításhoz.

A fejlesztés egyik hangsúlyos elemét alkotják a kialakítandó közösségi terek. Ezek a beltéri és kültéri közösségi zónák, a pihenőkertek, üzletek, co-working területek minden négyzetméternek képesek funkciót adni, ahol az ott élők egymással találkozhatnak, így valódi közösséggé formálják a negyedet. Az Aerogate Homes tehát nem is egyszerűen csak lakásokat kínál, hanem egy élhető, együttműködésre és kapcsolódásra épülő környezetet nyújt az ideköltözőknek.

A fejlesztés már meglévő városi szövetbe képes beágyazódni, így a lakások értékét növeli a környéken már kiépült magas szintű infrastruktúra, az oktatási intézmények, az egészségügyi szolgáltatások, kereskedelmi egységek és a szabadidős lehetőségek. Ez a komplexitás lehetővé teszi, hogy az Aerogate Homes mindennapjai ne kompromisszumokról, hanem gördülékeny működésről szóljanak.

14c43be2-569f-4759-a8da-82c6c9b043d5.jpg

Az Aerogate Homes éppen ezekben a hetekben bizonyítja létjogosultságát, amikor az első ütem jó háromnegyede elkelt, a második ütem pedig elindult egy szélesebb kör számára hozzáférhető finanszírozási lehetőséggel, ami elérhető valósággá tette az új lakásokat a fiataloknak is.

A cikket az Aerogate Homes támogatta.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 173 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát
2026.06.11. #lakáspiac #vízpart
Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát
Elkeserítő hírek érkeznek a Velencei-tó vízállásáról, egyelőre az új kormányra vár a feladat, hogy valamilyen módon megoldja Magyarország harmadik legnagyobb természetes tavának vízpótlását. A tó környékének ingatlanpiacán viszont egyelőre nem érződik ennek hatása, az elmúlt évek intenzív áremelkedése után továbbra is van vásárlói érdeklődés, lassan a lélektani egymillió forintot súrolja az alsó ársáv is négyzetméterenként – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.
Újjászületik a csodavárosrész a budai elitnegyedben
2026.06.11. #budapest #lakáspiac
Újjászületik a csodavárosrész a budai elitnegyedben
A XII. kerületi önkormányzat jobbat nem is tehetne Zugligettel, hogy felújíttatja a Libegő mellett, Natura 2000 természetvédelmi területen kialakított egykori kempinget, és újranyitja Zugligetben az 58-as villamos egykori végállomását, ahol a jövőben feltehetően egy jót lehet majd enni. A környékért mindenképpen megéri kirándulni, amit az ott eladósorba került házak bizonyítanak.
Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is
2026.06.10. #lakáspiac #gazdaság
Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is
A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett, és egyes részpiacokon már a vevők kerültek kedvezőbb helyzetbe.
Beleállt az ingatlanosokba Nyáry Krisztián, kiborult a szakma
2026.06.09. #eladólakás #lakáspiac
Beleállt az ingatlanosokba Nyáry Krisztián, kiborult a szakma
Nyáry Krisztián nem különösebben rajong az ingatlanos szakmáért. Ezt onnan lehet tudni, hogy az irodalmár árulja a XIII. kerületi lakását, és a hirdetést úgy tette ki, hogy szinte az összes klisét az ingatlanosokról bele lehet érteni. Sőt, ő maga szólítja fel az oldalának a követőit, hogy kerüljék meg az általa megbízott ingatlanost, és akkor mindenki jól jár. Az ingatlanosok szerint ez az eljárás nem korrekt.
Indiában már embert bérelnek a cipekedéshez – nálunk inkább közel költöznek a buszhoz
2026.06.08. #eladóház #lakáspiac
Indiában már embert bérelnek a cipekedéshez – nálunk inkább közel költöznek a buszhoz
Az utóbbi időben egy új szolgáltatás jelent meg Indiában, Delhiben, ahol a buszmegállóban és sorban álláshoz poggyászt tartó szakembereket, vásárláshoz cipekedőembereket lehet bérelni. Egy ilyen szolgáltatás feltehetően nagy érdeklődésre tartana számot Magyarországon is az olyan helyeken, ahol messzire kell utazni a nagybevásárláshoz. Most olyan vidékekről válogatunk eladó házakat, ahol a közelben van buszmegálló, és ahonnan könnyen elérhető a célpont.
Szabadstrand és saját nyaraló? Megnéztük, hol maradt még ilyen a Balatonnál
2026.06.06. #lakáspiac #vízpart
Szabadstrand és saját nyaraló? Megnéztük, hol maradt még ilyen a Balatonnál
Belekukkantunk a balatoni régió strandfelhozatalába, és a még megmaradt szabadstrandok környékén kerestünk bájos, vagy éppen olcsónak számító eladó ingatlanokat.
Ezek a megyék voltak 2026 eddigi legnagyobb nyertesei és vesztesei a hazai lakáspiacon
2026.06.05. #eladólakás #lakáspiac
Ezek a megyék voltak 2026 eddigi legnagyobb nyertesei és vesztesei a hazai lakáspiacon
A kimondottan gyenge április után enyhe erősödést hozott a május az ingatlanpiacon. A zenga.hu elemzése szerint májusban 5 százalékkal nőtt az ingatlanérdeklődések száma az előző hónaphoz képest, ami a korábbi trendek alapján arra utal, hogy júniusban az adásvételek száma is kis mértékben emelkedhet. Az év első öt hónapjának adatai mögött azonban jelentős területi különbségek vannak. Miközben több, hagyományosan olcsóbb megye látványos keresletnövekedést produkált, addig Budapesten és más drágább térségekben érezhetően visszaesett a kereslet.
Leginkább az alkuk növekedésén látszik az ingatlanpiac változása a belső kerületekben
2026.06.02. #eladólakás #lakáspiac
Leginkább az alkuk növekedésén látszik az ingatlanpiac változása a belső kerületekben
Óvatosak a vásárlók a budapesti belvárosi ingatlanpiacon. Habár az új kormány megalakulása után élénkülni kezdett a kereslet, a vevők egy része és a befektetők továbbra is kivárnak. A szakértő szerint a túlárazott lakások így hónapokig a piacon ragadhatnak, miközben egyre nőnek az alkuk.
A lakáspiac különcei? Ahol a ferde fal nem hiba, hanem karakter
2026.06.02. #eladólakás #lakáspiac
A lakáspiac különcei? Ahol a ferde fal nem hiba, hanem karakter
A lakáskeresőket két táborra osztják a tetőtéri lakások. Van, aki a ferde falakat, a tetősíkablakokat és a szokatlan alaprajzokat látja bennük, mások éppen ezek miatt keresik őket. Egy jól megtervezett tetőtér olyan karaktert kölcsönözhet az ingatlannak, amelyet nehéz reprodukálni egy átlagos társasházi lakásban. A cikkben olyan tetőtéri lakásokat gyűjtöttünk össze Cegléden, amelyek jól mutatják, mennyire sokféle formában jelenik meg ez az ingatlantípus.