2023.10.30.Szerző: fá #építkezés #fenntarthatóság

Minden, amit lomtalanítás előtt tudnod kell

Minden, amit lomtalanítás előtt tudnod kell

Mit tehetsz ki és mit nem? Hol tudsz utánajárni, mikor lesz? Mi legyen azzal a szeméttel, amit nem tehetsz ki? Segítünk.


Magyarország egyik legfurcsább hagyománya a lomtalanítás. Az idelátogató külföldiek legnagyobb megdöbbenésére, ilyenkor teljesen ingyen elszállítják azokat a lomjainkat is az utcáról, amiket nem tudunk csak úgy kidobni a kukába és már el sem tudnánk adni. Lehetőség van megszabadulni a régi bútoroktól, szekrényektől vagy sportszerektől.

Külön öröm, hogy arra sétálva, lomtalanításkor fellelhetünk olyan dolgokat, amik nekünk értékesnek számítanak, és nem kell érte fizetni. Azt persze érdemes figyelembe venni, hogy az antikosoktól kezdve a vasazókig sokan készülnek a lomtalanításokra, és a legértékesebb dolgokat halomba gyűjtve akár egész éjszaka megőrzik az utcán.

Fontos, hogy még lomtalanítás idején sem szállítanak el mindent a kukásautóval. Például sütőolajat, oldószert, akkumulátort és az elektromos hulladékot továbbra is csak az erre kijelölt gyűjtőponton szabad leadni, ide értve a régi tévéket is.

elado-csaladi-haz-helvecia-97387387-k6.webp Kiváló ajánlatnak tűnik ez a Kecskemét közelében található, nagyon jó állapotú ház.

Az ország településeinek egy részén évente több alkalommal is tartanak ilyen akciót, de Budapesten, kerületenként, általában csak egyszer. Annak időpontjáról pedig az önkormányzat tájékoztatja levélben a helyieket, illetve érdemes a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. honlapját ellenőrizni, ahol jó előre megtudhatjuk a kijelölt napokat.

A lomtalanítás napja előtti este 6 után a megjelölt időpontig lehet kipakolni az utcára a lomokat. Vigyázz, mert ha a megadott időpont előtt vagy után tennél ki bármit is, már érkezhet is a szabálysértési büntetés, ami 150 ezer forintig is felmehet.

Fontos, hogy a lomokat ne úgy rakd ki, ahova pottyan: nem szabad sem a gyalogos, sem az autós közlekedést akadályozni, ugyanakkor olyan helyre van szükség, ahova a szemét elszállítását végző jármű közel állhat.

Nem kihelyezhető dolgok: a már említett vegyszerek mellett nem szabad kitenni építési és bontási törmeléket, gumiabroncsot, vegyes háztartási hulladékot, ipari, mezőgazdasági, szolgáltatási tevékenység következtében keletkezett hulladékot, textilt, zöldhulladékot (ág, nyesedék, lomb, fű), szénport, hamut, földet, elkülönítetten gyűjtött üveg-, papír-, műanyag és fémhulladékot, gépjárműroncsot sem.

Érdemes megjegyezni, hogy ha lemaradsz a nagy napról, akkor is van esély a hulladék eltüntetésére: Budapesten három hulladékudvar működik, amik az év bármelyik pontján beveszik a lomot, de előzetesen be kell jelentkezni. Egy alkalommal maximum 150 kilogramm holmit vihetünk, évente 1200 kilót, a szolgáltatás eddig a limitig ingyenes.

Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy valójában nem minden szemét, ami nekünk nem kell: a megunt, de nem túlhordott ruháknak örülni fognak a rászorulókkal foglalkozó szervezetek.

elado-csaladi-haz-kosd-90700007-t6.webp Ez a kosdi, acélszerkezetes, új építésű ház direkt úgy készül, hogy ne keletkezzen por, veszélyes hulladék, talajszennyeződés.

A már említett felújítás, építkezés után maradt törmelék elszállítására konténert javaslunk rendelni. A díjszabásról a helyi hulladékgazdálkodóktól lehet érdeklődni. Így elkerülhetők a konfliktusok a szomszédokkal például, és környezetet sem pusztítjuk magunk körül azzal, hogy a patak partjára öntjük a sittet.

Borítókép: Pixabay


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 185 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Hol keresel?
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Padlásból lakás: ezeken múlik, hogy jól sikerül-e a tetőtér-beépítés
2026.10.24. #építkezés #tippektrükkök
Padlásból lakás: ezeken múlik, hogy jól sikerül-e a tetőtér-beépítés
Egy padlás utólagos beépítése majdnem ugyanannyi tervezést kíván, mintha a nulláról kezdenél építkezni. Meg kell felelni az építési és tűzvédelmi szabályoknak, ki kell deríteni, mit bír el a födém és a tetőszerkezet, és sokszor a meglévő épületen is át kell alakítani valamit ahhoz, hogy a használaton kívüli padlásból az lehessen, amit elképzeltél. Közben folyamatosan mérlegelni kell, mi valósítható meg és mi nem. Ebben a cikkben végigvesszük, milyen szempontokra figyelj, és mutatunk három budapesti lakást, amelyet tetőtérben alakítottak ki.
Van, amikor a ház szinte mellékes, és a telek az igazi érték
2026.10.04. #építkezés #ingatlanbefektetés
Van, amikor a ház szinte mellékes, és a telek az igazi érték
Egy érdekes válfaja az ingatlankeresésnek, amelynél az épület első látásra nem különösebben izgalmas, de a telekméret, beépíthetőség, megoszthatóság, utcakapcsolat vagy elhelyezkedés miatt az ingatlan mégis könnyen eladja magát. Lehet az egy bontandó ház, egy vidéki nagy telek, Balaton környéki régi nyaraló, vagy olyan ingatlan, ahol két szomszédos telek összevonható. Ilyen, amikor egy kicsit szakértőbb szemmel nézzük a hirdetéseket.
Így lett szavuk a Dunántúl egyik legszebb városában az ott élőknek
2026.09.28. #építkezés #gazdaság
Így lett szavuk a Dunántúl egyik legszebb városában az ott élőknek
Egyes vidéki települések felemelkedésének korát éljük, és miközben a fővárosban az újépítésű lakások piaca stagnál, ezekben a vidéki nagyvárosokban virágzik a szektor. Veszprémben is több újépítésű projekt kapott figyelmet, ugyanakkor a kínálat hangsúlyosan csak ott tud sikeres lenni, ahol találkozik a projekt a helyiek elképzelésével is. A helyi önkormányzat a lakossági tiltakozás miatt változtatási tilalmat rendelt el Aranyos-völgy több területére, így ott nem indulhat lakóparki fejlesztés. De milyen a választék ezen kívül?
Hatéves mélypontra csökkent a kontármunka átlagos kárösszege
2026.09.17. #felújítás #építkezés
Hatéves mélypontra csökkent a kontármunka átlagos kárösszege
Hat éve nem volt ilyen alacsony a kontármunka miatt elszenvedett átlagos kár összege Magyarországon: a 2025-ös 842 ezer forintról 2026 augusztusára 688 ezer forintra csökkent. A kontármunka ugyanakkor nem lett ritkább: továbbra is minden hetedik magyar találkozott már kontárkárral az elmúlt egy évben – derül ki a Mapei Kft. 2026. augusztusi Építőipari Bizalmi Index kutatásából.
A mesterek munkájának 73 százalékát megkérdőjelezik a ChatGPT-re hivatkozva
2026.08.11. #építkezés #építőanyag
A mesterek munkájának 73 százalékát megkérdőjelezik a ChatGPT-re hivatkozva
Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
Kelenföldön már jól látszik, milyenné formálódik Budapest új arculata
2026.07.17. #újépítésű #építkezés
Kelenföldön már jól látszik, milyenné formálódik Budapest új arculata
Budapest történetében nem először fordul elő, hogy egy városrész teljesen új szerepet kapjon. Az egykori ipari területeken éppen ez történik. Az úgynevezett rozsdaövezetek helyén ma már modern lakó- és irodanegyedek emelkednek, és emberek ezrei költöznek oda, ahol néhány évtizede még gyárak működtek. A következő ilyen nagy átalakulás egyik helyszíne Kelenföld.
Így épül-szépül Budapest ott, ahol a lakosok úgy érzik, nem is szépül
2026.07.14. #budapest #építkezés
Így épül-szépül Budapest ott, ahol a lakosok úgy érzik, nem is szépül
Elhárult az akadály a Villányi úton, a templom melletti egykori MSZMP-s pártiskola eltűntése elől, hogy a helyére egy lakóparkot építsenek. A lakók egy része viszont tiltakozott a néhol túlméretesnek ítélt beruházás ellen. A XI. kerületi önkormányzat hozzájárulását adta a 140 lakásos, három tömbből álló lakóparknak. A környéket az eladósorba került ingatlanokon keresztül nézheted most meg.
Új korszak jöhet a legcsodásabb Balaton-közeli városban, már most is bőven van miből válogatni
2026.06.28. #újépítésű #építkezés
Új korszak jöhet a legcsodásabb Balaton-közeli városban, már most is bőven van miből válogatni
Veszprém az ország egyik legélhetőbb városa, tökéletes lokációban, csodálatos természeti környezetben. Most új lakóparkot terveznek, amelyről a lakosság is kifejtheti a véleményét, de addig is mutatunk pár már elérhető újépítésű és remek állapotú eladó lakást a településről.
Harmadával bővülhet az új lakások száma idén
2026.06.26. #építkezés #újépítésű
Harmadával bővülhet az új lakások száma idén
Idén az év egészében az új lakások száma 30 százalékkal 15 700-ra nőhet – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökségi ülésén szerdán Budapesten.