2024.03.29.Szerző: OTP Otthon #ingatlaneladás #ingatlanárak

Mesés szerencse vagy más áll ezeknek 30 millió forint alatti házaknak a megvásárlása mögött?

Mesés szerencse vagy más áll ezeknek 30 millió forint alatti házaknak a megvásárlása mögött?

Mi kapható ma vidéken 30 millió forintos keretösszegből? A Duna House elemzésében sorra vették a vármegyéket, és kiderült, ekkora összegből a legnagyobb ingatlant Békéscsabán lehet vásárolni. De melyik nagyvárosunk a csúcstartó? A cikkből kiderül.


Tovább emelkedett az ingatlanok ára annak ellenére, hogy az elmúlt évben jelentősen visszaesett a lakáseladások száma. A Duna House szerint országosan, átlagosan 8 százalékkal nőttek az árak 2022-höz képest, és egy átlagos vásárló valamivel több mint 40,2 millió forintot fizetett egy otthonért. Az ingatlanközvetítő eladásai alapján országos szinten 2024-ben viszont csaknem 3 millió forinttal, átlagosan 42,9 millió forintra nőtt az otthonteremtés költsége. A négyzetméterenkénti átlag 10 százalékkal lett több, 569 ezer forintra ugrott az aktívabb piacon – mondta Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

A közlemény szerint jó hír, hogy a négyzetméterárak átlaga alapján 30 millió forintért bármelyik vármegyeszékhelyen ingatlant lehet vásárolni.

elado-egyeb-lakas-bekescsaba-100755636-t6.webp Igényesen felújított, mesés környezetben található lakás Békéscsabán, 30 millió forint alatti összegért.

A legjobb kondíciókkal 30 millió forintos összegből az idén Békéscsabán lehet ingatlant vásárolni, a legnagyobb alapterületű, 103 négyzetméteres használt lakást. A dobogó második helyezettje Miskolc lett, ahol a tavalyinál 6 négyzetméterrel kisebb, 80 négyzetméteres lakás kapható ugyanazért az összegért. Szolnok és Tatabánya szinte azonos 64-65 négyzetméteres lakásokkal várja az otthonteremtőket, olvasható az elemzésben.

Nyíregyházán, Szegeden és Szombathelyen 56-57 négyzetméteres ingatlan vehető 30 millió forintból. „A közelmúltban bejelentett BYD beruházás, a gazdasági helyzet javulása, a csökkenő hitelkamatok, valamint a megújult állami támogatások együttes hatása érezhető Csongrád-Csanád vármegye székelyének ingatlanpiacán, ahol a tavalyinál egy teljes szobával kisebb élettérrel rendelkező ingatlanra elegendő csupán a meghatározott keret” – mondta Benedikt Károly.

elado-teglalakas-szeged-rokus-100777723-t6.webp Ebben a szegedi téglalakásban mindig a tengerparton érezheted magad, és nem is kell 30 millió forintnál többet fizetni érte.

A 30 millió forint a legkevésbé Debrecenben elég, ahol a tavalyinál 7 négyzetméterrel szerényebb körülményeket biztosító, 38 négyzetméteres használt lakás vehető 30 millió forintból. Veszprémben, Székesfehérváron és Pécsen az ingatlanközvetítő munkatársainak közreműködésével történt eladások alapján átlagosan 49 négyzetméteres lakásokat vettek. Győrben, Kecskeméten és Zalaegerszegen 2 négyzetméterrel nagyobb, 51-52 m2-es lakások is kaphatók ennyiből.

A családi házak tekintetében országszerte változatos képet mutatnak az adatok, a vizsgált vármegyeszékhelyek között fele-fele arányban nőttek, illetve csökkentek az átlagos négyzetméterárak. Az idei év első két hónapjában a tavalyinál nagyobb kertes házakat lehetett vásárolni Miskolcon, Nyíregyházán, Kaposváron, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Zalaegerszegen. A csúcstartó Miskolc, ahol akár egy 150 négyzetméteres családi házra is elegendő lehet a 30 millió forintos büdzsé.

elado-csaladi-haz-miskolc-pereces-100060768-t6.webp Akár ilyen kilátásban is részed lehet, és mindezt egy 165 négyzetméteres házból Miskolcon.

De Kaposváron és Szolnokon is bőven 100 négyzetméter feletti otthonokra tehetnek szert a vásárlók a megadott összegből. A vidéki vármegyeszékhelyek közül a családi házak tekintetében Veszprém számít a legdrágábbnak, itt 30 millió forint mindössze egy 35 négyzetméter nagyságú házra elegendő, ami a tavalyinál 21 négyzetméterrel szerényebb alapterületet jelent, olvasható a Duna House elemzésében.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 169 969 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Már az alku előtt is hajlandók engedni a hirdetési árból az eladók
2025.07.01. #ingatlanárak #ingatlanpiac
Már az alku előtt is hajlandók engedni a hirdetési árból az eladók
Harmadával drágább ma egy budapesti panellakás, mint 2024-ben ugyanekkor - derül ki a zenga.hu hirdetési portál adataiból. A magas ingatlanárak és a lassuló kereslet miatt nagyobb mértékben csökkentettek azok az eladók, akik változtattak a hirdetési áraikon.
Olyan előremutató ingatlanberuházás indul, amire még nem volt példa a belvárosban
2025.06.14. #ingatlanvásárlás #ingatlanárak
Olyan előremutató ingatlanberuházás indul, amire még nem volt példa a belvárosban
Az élénk keresletre válaszul az idén több mint ezer lakás értékesítését indította el a Cordia, amit hamarosan további több száz otthon követ majd. Ezen belül a cégcsoport – a hazai piacon úttörő módon – egy eredetileg irodaháznak szánt épületet egy kétszáz lakásos lakóházzá alakít át a Corvin Sétány szomszédságában.
A jövedelmekhez képest már nem Budapesten a legdrágábbak a lakások
2025.06.11. #ingatlanárak #ingatlanpiac
A jövedelmekhez képest már nem Budapesten a legdrágábbak a lakások
Többet elmond a lakásárak alakulásáról, ha az aktuális árszinteket a jövedelmekhez képest nézzük. Ez határozza ugyanis meg, hogy az adott térségben élők mennyit tudnak lakhatásra költeni és mekkora terhet jelent számukra a lakásvásárlás. Az MNB legfrissebb Lakáspiaci Jelentése megnézte, a jövedelmekhez képest hol a legdrágább és hol a legolcsóbb ma lakást venni.
Elkezdtek eltűnni a piacról a fiatal lakásvásárlók
2025.06.10. #ingatlanárak #ingatlanvásárlás
Elkezdtek eltűnni a piacról a fiatal lakásvásárlók
Csökkent a fiatalabb korosztályok jelenléte a budapesti ingatlanpiacon, miközben visszaesett a kisebb ingatlanokba történő költözések és a generációs különválás céljából történő vásárlások aránya is – derül ki a Duna House friss elemzéséből. Bár ezek a hatások Budapesten markánsabban jelentkeznek, vidéken is hasonló tendenciák rajzolódnak ki. A hazai ingatlanpiacon a korábban fiatalok által mozgatott, dinamikusabb szegmensek aktivitása ebből fakadóan mérséklődött.
Vízparti nyaralót vennél? Mutatjuk, milyet és mennyiért kapsz a Balatonnál és a Velencei-tónál
2025.06.10. #ingatlanárak #ingatlanvásárlás
Vízparti nyaralót vennél? Mutatjuk, milyet és mennyiért kapsz a Balatonnál és a Velencei-tónál
A nyaralók iránti kereslet idén is élénk a Velencei-tó és a Balaton ingatlanpiacán. A Balatonnál továbbra is bőséges kínálat jellemzi a piacot, a Velencei-tónál a kereslet hullámzása is rányomja bélyegét az ingatlanpiacra. Szakértők szerint azonban most egy jó időzítéssel akár milliókat is lehet nyerni egy nyaralóvásárláson.
Mikor állhat helyre a gyengébb lakáspiaci kereslet? - Így alakulnak a keresések és az árak
2025.06.03. #eladólakás #ingatlanárak #ingatlanhirdetés
Mikor állhat helyre a gyengébb lakáspiaci kereslet? - Így alakulnak a keresések és az árak
A hirtelen megugrott árak is szerepet játszottak abban, hogy a magyar lakáspiacon 2025 tavaszán nagyot csökkent a kereslet. Elsősorban a nézelődők tűntek el a piacról, a vásárlást komolyan tervezők száma kisebb visszaesést mutat. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hogy a csökkenő kereslet látható-e már az árak alakulásában is, és a tavaszi hónapokban hol, milyen négyzetméterárakon hirdették meg a lakóingatlanokat a tulajdonosok.
Tényleg irreálisan drágák a magyar lakások? Itt a válasz!
2025.05.29. #eladólakás #ingatlanárak #ingatlanvásárlás
Tényleg irreálisan drágák a magyar lakások? Itt a válasz!
2025 első negyedévében fennmaradt a magyar lakáspiac utóbbi években tapasztalt pezsgése, miközben az árak gyorsuló ütemben növekszenek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Lakáspiaci Jelentése kimutatta, hogy nemcsak érzésre drágák a hazai lakások, hanem valóban túlértékeltek, ennek mértéke csak fokozódott az utóbbi időszakban – adta hírül az OTP Ingatlanpont.
Itt robbantak be igazán a lakásárak – Meddig tarthat a száguldás?
2025.05.24. #ingatlanpiac #ingatlanárak
Itt robbantak be igazán a lakásárak – Meddig tarthat a száguldás?
A 2015 óta eltelt tíz évben éves átlagban közel 15 százalékos lakásár-emelkedés volt mérhető Magyarországon. Az elmúlt fél évben viszont az erős kereslet hatására ennél is nagyobb emelkedést láthattunk a hirdetési árakban, ami mögött elsősorban a befektetési célú vásárlások erősödése állt. A zenga.hu kínálati adatai megerősítik, hogy a mostani fellendülés rendkívül hirtelen történt, bizonyos megyékben 6 hónap is elég volt a 15 százalékos drágulás eléréséhez. A befektetői kereslet mérséklődésével a fő kérdés, hogy meddig tart ki a lendület, és merre mehetnek tovább a lakásárak az előttünk álló évben.
Itt tudsz most a legnagyobbat alkudni az eladó lakások árából
2025.05.22. #eladólakás #ingatlanárak #ingatlanvásárlás
Itt tudsz most a legnagyobbat alkudni az eladó lakások árából
Az elmúlt évben jelentős áremelkedés ment végbe a hazai lakáspiacon, és úgy tűnik, a magasabb árak ellenére is megvan a kereslet az eladó lakások iránt, mivel az átlagos alku mértéke nem nőtt érdemben, sőt egyes lakástípusoknál még csökkenni is tudott – derül ki a legfrissebb Duna House Barométer számaiból.