2026.04.22.Szerző: zenga.hu #lakáspiac #3szazalek

Átlépte a kétmilliós szintet az újlakások négyzetméterára Budapesten

Átlépte a kétmilliós szintet az újlakások négyzetméterára Budapesten

Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forintot, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős.


Újabb mérföldkőhöz érkezett a budapesti újlakás-piac: az Otthon Centrum adatai szerint az átlagos kínálati négyzetméterár negyedéves összevetésben 1,6 százalékkal, éves szinten pedig 9,9 százalékkal emelkedett. A piac ráadásul nem lassul, amit az is bizonyít, hogy jelenleg 373 beruházás keretében mintegy 31,5 ezer lakás épül, ami ötéves csúcsot jelent - idézi Soóki-Tóth Gábort az Otthon Centrum közleménye. A cég elemzési vezetője arra is kitért, hogy az árak emelkedése a teljes fővárost érinti, de a kerületek közötti különbségek egyre markánsabbá válnak.

elado-teglalakas-budapest-iii-kerulet-117642689-t6.webp A III. kerületben, a Dunához közel, 5 hektáros területen épül a Waterfront City, amit sétány köt majd össze a Fő térrel. A lakások a Kaszap István parkra néznek.

A legdrágább továbbra is a belváros és a budai hegyvidék. Az V. kerületben az új lakások átlagos kínálati ára elérte a 3,74 millió forintot négyzetméterenként, a II. kerületben 3,7 millió, míg a XII. kerületben 3,57 millió forint az átlag. Az I. kerület szintén átlépte a 3 milliós határt, ezzel a fővárosi prémium szegmens egyértelműen elkülönül az ingatlanpiac többi részétől.

Az áremelkedés azonban már messze nem csak a luxuslokációkat érinti. A belvárosi és budai kerületek többségében is 2 millió forint fölötti ár az irányadó. A VI. kerületben 2,5 millió, a VII. kerületben 2,45 millió forint az átlagos négyzetméterár, míg a III., XI. és XIII. kerületekben egyaránt 2,1 millió forint körül alakul az árszint.

Kétmillió forint alatti átlagos négyzetméterár már csak ritkán fordul elő a főváros frekventált részein: Budán egyedül a XXII. kerület maradt e szint alatt, míg a pesti belsőbb városrészek közül a VIII. és IX. kerületben kínálnak még ilyen árszinten új lakásokat. A külső pesti kerületek egyelőre mérsékeltebb áron érhetők el, de itt is egyértelmű az emelkedő trend. Az árak jellemzően 1,1 és 1,8 millió forint között alakulnak. A legalacsonyabb átlagár a XVI. kerületben mérhető, 1,1 millió forinttal, míg a XIV. kerület már 1,79 millió forintos átlaggal gyorsan közelít a 2 milliós lélektani határhoz.

elado-teglalakas-budapest-xiii-kerulet-117643745-t6.webp A Cosmo Residence a XIII. kerületben, az Újlipótvárosban kínál 230, változatos méretű lakást.

Az adatokból egyértelműen látszik, hogy a kétmillió forintos négyzetméterár mára referenciaponttá vált a budapesti újlakás-piacon - szögezte le Soóki-Tóth Gábor, aki arról is beszámolt, hogy a kínálat bővülése egyelőre nem képes érdemben mérsékelni az árakat. A jelenleg futó 373 projektben épülő 31,5 ezer lakás ötéves rekordot írt felül, mindezt úgy, hogy további mintegy 4200 lakás értékesítése még el sem kezdődött. Csak az elmúlt negyedévben 45 új beruházás kivitelezése indult el, több mint 2800 lakással, amelyek többsége már megjelent a kínálatban.

A fejlesztések területileg továbbra is erősen koncentráltak. A XIII. kerület toronymagasan vezet 76 projekttel és mintegy 10,1 ezer lakással, ami önmagában is kiemelkedő volumen. A második helyen a XI. kerület áll 49 projekttel és 6600 lakással, míg a XIV. kerület projektszámban, a IX. kerület pedig lakásszámban tartozik az élmezőnybe.

A jelenlegi adatok alapján egyértelmű, hogy a kínálat bővülése önmagában nem elegendő az árak megfékezésére. Az építési költségek, a telekárak és a finanszírozási környezet együttesen olyan nyomást jelentenek, ami felfelé hajtja az árakat - hangsúlyozta a szakember, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy egyértelmű trend rajzolódik ki, amely szerint a kínálat növekedésével párhuzamosan az árak is emelkednek, így a 2 millió forintos szint már nem plafon, hanem kiindulópont a fővárosi újlakás-piacon.

Hogy miképpen változhat a lakáspiac a választások után, arról egy korábbi cikkünkben írtunk.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 176 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Beleállt az ingatlanosokba Nyáry Krisztián, kiborult a szakma
2026.06.09. #eladólakás #lakáspiac
Beleállt az ingatlanosokba Nyáry Krisztián, kiborult a szakma
Nyáry Krisztián nem különösebben rajong az ingatlanos szakmáért. Ezt onnan lehet tudni, hogy az irodalmár árulja a XIII. kerületi lakását, és a hirdetést úgy tette ki, hogy szinte az összes klisét az ingatlanosokról bele lehet érteni. Sőt, ő maga szólítja fel az oldalának a követőit, hogy kerüljék meg az általa megbízott ingatlanost, és akkor mindenki jól jár. Az ingatlanosok szerint ez az eljárás nem korrekt.
Indiában már embert bérelnek a cipekedéshez – nálunk inkább közel költöznek a buszhoz
2026.06.08. #eladóház #lakáspiac
Indiában már embert bérelnek a cipekedéshez – nálunk inkább közel költöznek a buszhoz
Az utóbbi időben egy új szolgáltatás jelent meg Indiában, Delhiben, ahol a buszmegállóban és sorban álláshoz poggyászt tartó szakembereket, vásárláshoz cipekedőembereket lehet bérelni. Egy ilyen szolgáltatás feltehetően nagy érdeklődésre tartana számot Magyarországon is az olyan helyeken, ahol messzire kell utazni a nagybevásárláshoz. Most olyan vidékekről válogatunk eladó házakat, ahol a közelben van buszmegálló, és ahonnan könnyen elérhető a célpont.
Szabadstrand és saját nyaraló? Megnéztük, hol maradt még ilyen a Balatonnál
2026.06.06. #lakáspiac #vízpart
Szabadstrand és saját nyaraló? Megnéztük, hol maradt még ilyen a Balatonnál
Belekukkantunk a balatoni régió strandfelhozatalába, és a még megmaradt szabadstrandok környékén kerestünk bájos, vagy éppen olcsónak számító eladó ingatlanokat.
Ezek a megyék voltak 2026 eddigi legnagyobb nyertesei és vesztesei a hazai lakáspiacon
2026.06.05. #eladólakás #lakáspiac
Ezek a megyék voltak 2026 eddigi legnagyobb nyertesei és vesztesei a hazai lakáspiacon
A kimondottan gyenge április után enyhe erősödést hozott a május az ingatlanpiacon. A zenga.hu elemzése szerint májusban 5 százalékkal nőtt az ingatlanérdeklődések száma az előző hónaphoz képest, ami a korábbi trendek alapján arra utal, hogy júniusban az adásvételek száma is kis mértékben emelkedhet. Az év első öt hónapjának adatai mögött azonban jelentős területi különbségek vannak. Miközben több, hagyományosan olcsóbb megye látványos keresletnövekedést produkált, addig Budapesten és más drágább térségekben érezhetően visszaesett a kereslet.
Leginkább az alkuk növekedésén látszik az ingatlanpiac változása a belső kerületekben
2026.06.02. #eladólakás #lakáspiac
Leginkább az alkuk növekedésén látszik az ingatlanpiac változása a belső kerületekben
Óvatosak a vásárlók a budapesti belvárosi ingatlanpiacon. Habár az új kormány megalakulása után élénkülni kezdett a kereslet, a vevők egy része és a befektetők továbbra is kivárnak. A szakértő szerint a túlárazott lakások így hónapokig a piacon ragadhatnak, miközben egyre nőnek az alkuk.
A lakáspiac különcei? Ahol a ferde fal nem hiba, hanem karakter
2026.06.02. #eladólakás #lakáspiac
A lakáspiac különcei? Ahol a ferde fal nem hiba, hanem karakter
A lakáskeresőket két táborra osztják a tetőtéri lakások. Van, aki a ferde falakat, a tetősíkablakokat és a szokatlan alaprajzokat látja bennük, mások éppen ezek miatt keresik őket. Egy jól megtervezett tetőtér olyan karaktert kölcsönözhet az ingatlannak, amelyet nehéz reprodukálni egy átlagos társasházi lakásban. A cikkben olyan tetőtéri lakásokat gyűjtöttünk össze Cegléden, amelyek jól mutatják, mennyire sokféle formában jelenik meg ez az ingatlantípus.
A magas árak miatt már az Otthon Start sem tudja élénkíteni a lakáspiaci forgalmat
2026.06.01. #3szazalek #lakáspiac
A magas árak miatt már az Otthon Start sem tudja élénkíteni a lakáspiaci forgalmat
Májusban 8892 lakóingatlant adtak-vettek az országban. A vásárláshoz felvett lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege elérte a 253 milliárd forintot.
Miközben új kedvencek törnek fel Marbella mellett, a stílus itthon szárba szökkent
2026.05.28. #eladólakás #lakáspiac
Miközben új kedvencek törnek fel Marbella mellett, a stílus itthon szárba szökkent
A Costa del Sol ingatlanpiacán az elmúlt időszak egyik látványos változása, hogy a kereslet már nem csak Marbella köré koncentrálódik, hanem a korábban kevésbé reflektorfényben lévő településeken is egyre erősebben jelenik meg. Bár a térséget sokan továbbra is elsősorban Marbellával azonosítják, a Duna House tapasztalatai szerint a vásárlók érdeklődése ma már jóval nagyobb partszakaszon oszlik meg.
Nőtt az alku, Budapesten megállt az áremelkedés – Elindult a Zenga Ingatlan Radar
2026.05.28. #eladóház #lakáspiac #eladólakás
Nőtt az alku, Budapesten megállt az áremelkedés – Elindult a Zenga Ingatlan Radar
Budapesten az elmúlt hónapokban megtorpant a lakásárak korábbi látványos emelkedése, a négyzetméterárak valamivel 1,5 millió forint felett stabilizálódtak. Közben az éves árnövekedési ütem nemcsak a fővárosban, hanem országosan is lassuló trendet mutat. A piacot jelenleg visszafogottabb kereslet, folyamatosan bővülő kínálat és továbbra is magas árszintek jellemzik, az Otthon Start program hatására pedig nőtt a fiatalok hitelfelvételi hajlandósága – derül ki a zenga.hu, az OTP Ingatlanpont és az OTP Bank szakmai közreműködésével készített Zenga Ingatlan Radar kiadványból.