2024.03.12.Szerző: OTP Otthon #ingatlanpiac #ingatlanárak

Baranya vármegye az árcsökkentők fellegvára az ingatlantulajdonosok között

Baranya vármegye az árcsökkentők fellegvára az ingatlantulajdonosok között

Majdnem minden harmadik eladásra szánt ingatlannak (29,2 százalék) csökkentették az árát Magyarországon az otpotthon.hu adatai alapján. Az árcsökkentés átlagosan 10,5 százalékos volt ezeknél. Baranya vármegyében az ingatlanhirdetőknek sokkal nagyobb százaléka - a házaknál 39,2, a lakásoknál 34,6 - csökkentett árat, mint bárhol az országban. 2024 januárjában a harmadik legtöbb hirdetést ebben a vármegyében adták fel az országban.


Baranyában 2023-ban összesen 16 797 ingatlanhirdetést adtak fel a zenga.hu ingatlankeresőn, amivel – Budapesten és Pest vármegyén kívül – a második legnagyobb ingatlanpiacnak számított a vármegyék rangsorában, közvetlenül Hajdú-Bihar után, megelőzve Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár Bereg megyét.

2024-ben azonban a vármegyében feladott hirdetések száma alapján a „vidéki” vármegyék között Baranya átvette a vezető pozíciót, miután Pest vármegye után januárban itt adták fel a legtöbb ingatlanhirdetést.

Árváltozás 2023-ban és 2024-ben

Magyarországon - Budapestet leszámítva - 2023-ban átlagosan 467,5 ezer forint volt a családi házak négyzetméterára, míg a lakásokért 682,7 ezer forintot kértek négyzetméterenként. Baranyában ugyanebben az időszakban négyzetméterenként átlagosan 396 ezer forintért hirdetették meg a családi házakat megvételre, míg a lakásoknál 577,6 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, a Baranyában ingatlant vásárolni szándékozók tehát az országos átlagnál közel 15-17 százalékkal kedvezőbb árakkal találkozhattak, mint általában máshol.

Képernyőkép 2024-03-08 152159.png Forrás: zenga.hu

A 2023-as esztendőben a családi házak négyzetméterára a januári átlagos 379 ezer forintról december végére 446 ezer forintra emelkedett, ami 18 százalékos év közi áremelkedésnek felel meg. 2024-ben azonban bekövetkezhet egy általános árcsökkentési hullám, hiszen a vármegyében máris áreséssel kezdődött az év. Az eddig feladott hirdetések szerint a családi házaknál a 410,1 ezer forintos átlagos négyzetméterár 8 százalékos csökkenésnek felel meg december óta.

A lakások négyzetméterára mindenhol magasabb, mint a házaké, Baranyában 2023 januárjában, átlagosan 584,4 ezer forint volt a lakások négyzetmétere, ami – a márciusi rekordon, a 623 ezer forinton és a szeptemberi 537,4 ezer forintos mélypontot jelentő átlagáron át - decemberre 590,6 ezer forinton nyugodott meg, tehát januártól decemberig csak minimális emelkedés volt megfigyelhető ebben az ingatlantípusban.

Az idei árakban egyelőre némi mérséklődést láthatunk, hiszen a 2024 januárjában meghirdetett családi házak négyzetméterára a decemberi 590,6 ezer forinthoz képest 585 ezer forint átlagosan.

Az egész országhoz képest Baranyában csökkentették a legtöbben az árakat

Az egész országban tavaly Baranyában csökkentették a legtöbben a hirdetési árat, a meghirdetett házak majdnem 40 százalékában lejjebb vitték az eredetileg meghirdetett árat, és a lakásoknál is a 32,2 százalékban csökkentettek árat a tulajdonosok. A gyakori hirdetési ár csökkentés már a négyzetméterárakban is megmutatkozik, hiszen 2024 januárjában mérséklődtek Baranyában az ingatlanárak.

A megyében egyébként mindössze a hirdetések 3 százalékában lehetett áremelést tapasztalni. A háztulajdonosok 58,8 százaléka egyáltalán nem emelt és nem is csökkentett árat, a lakástulajdonosoknál ez az arány valamivel magasabb, 64,6 százalék.

Az árat módosítók körében az árcsökkentés átlagosan 9,9 százalékos volt.

Képernyőkép 2024-03-08 152208.png

“Az zenga.hu adatai szerint a lakáshirdetések hosszának függvényében hajlandóak a lakástulajdonosok árat csökkenteni” - mondta Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezetője. “A lélektani határ a fél év, általában ezután mérséklik az eredeti hirdetési árat.” A megyén belül hol adják fel a legtöbb ingatlanhirdetést?

A legtöbb lakáshirdetést Pécsen adták fel, amit Komló, majd Mohács, Kozármisleny, Harkány, Siklós követett 2023-ban. Ehhez képest 2024 januárjában Pécs, Komló Mohács mögé Siklós ingatlanpiaca jött fel.

Érdekes adatok a vármegye ingatlankínálatából

elado-csaladi-haz-manfa-97486343-t6 (1).webp

Baranya vármegyében a lakáscélú ingatlanok közül jelenleg egy 30 hektáron elterülő mánfai birtok a legdrágább, amit 520 millió forintért hirdet a tulajdonosa.

A legértékesebb ingatlan azonban egy pécsi, négyszobás téglalakás a Mecsek oldalon, amelynek négyzetméterára 1 792 391 forintra jön ki, és 164,9 millió forintért árulja a tulajdonosa. A legdrágábban eladásra kínált, nem magán célra épült ingatlan Pécs belvárosában található. A négy csillagos szállodáért 1,1 milliárd forintot szeretne kapni a tulajdonosa, illetve egy 7727 négyzetméteres belvárosi telket is 1,1 milliárd fölötti árkategóriában hirdetnek.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 169 969 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Már az alku előtt is hajlandók engedni a hirdetési árból az eladók
2025.07.01. #ingatlanárak #ingatlanpiac
Már az alku előtt is hajlandók engedni a hirdetési árból az eladók
Harmadával drágább ma egy budapesti panellakás, mint 2024-ben ugyanekkor - derül ki a zenga.hu hirdetési portál adataiból. A magas ingatlanárak és a lassuló kereslet miatt nagyobb mértékben csökkentettek azok az eladók, akik változtattak a hirdetési áraikon.
Olyan előremutató ingatlanberuházás indul, amire még nem volt példa a belvárosban
2025.06.14. #ingatlanvásárlás #ingatlanárak
Olyan előremutató ingatlanberuházás indul, amire még nem volt példa a belvárosban
Az élénk keresletre válaszul az idén több mint ezer lakás értékesítését indította el a Cordia, amit hamarosan további több száz otthon követ majd. Ezen belül a cégcsoport – a hazai piacon úttörő módon – egy eredetileg irodaháznak szánt épületet egy kétszáz lakásos lakóházzá alakít át a Corvin Sétány szomszédságában.
A jövedelmekhez képest már nem Budapesten a legdrágábbak a lakások
2025.06.11. #ingatlanárak #ingatlanpiac
A jövedelmekhez képest már nem Budapesten a legdrágábbak a lakások
Többet elmond a lakásárak alakulásáról, ha az aktuális árszinteket a jövedelmekhez képest nézzük. Ez határozza ugyanis meg, hogy az adott térségben élők mennyit tudnak lakhatásra költeni és mekkora terhet jelent számukra a lakásvásárlás. Az MNB legfrissebb Lakáspiaci Jelentése megnézte, a jövedelmekhez képest hol a legdrágább és hol a legolcsóbb ma lakást venni.
Elkezdtek eltűnni a piacról a fiatal lakásvásárlók
2025.06.10. #ingatlanárak #ingatlanvásárlás
Elkezdtek eltűnni a piacról a fiatal lakásvásárlók
Csökkent a fiatalabb korosztályok jelenléte a budapesti ingatlanpiacon, miközben visszaesett a kisebb ingatlanokba történő költözések és a generációs különválás céljából történő vásárlások aránya is – derül ki a Duna House friss elemzéséből. Bár ezek a hatások Budapesten markánsabban jelentkeznek, vidéken is hasonló tendenciák rajzolódnak ki. A hazai ingatlanpiacon a korábban fiatalok által mozgatott, dinamikusabb szegmensek aktivitása ebből fakadóan mérséklődött.
Vízparti nyaralót vennél? Mutatjuk, milyet és mennyiért kapsz a Balatonnál és a Velencei-tónál
2025.06.10. #ingatlanárak #ingatlanvásárlás
Vízparti nyaralót vennél? Mutatjuk, milyet és mennyiért kapsz a Balatonnál és a Velencei-tónál
A nyaralók iránti kereslet idén is élénk a Velencei-tó és a Balaton ingatlanpiacán. A Balatonnál továbbra is bőséges kínálat jellemzi a piacot, a Velencei-tónál a kereslet hullámzása is rányomja bélyegét az ingatlanpiacra. Szakértők szerint azonban most egy jó időzítéssel akár milliókat is lehet nyerni egy nyaralóvásárláson.
Mikor állhat helyre a gyengébb lakáspiaci kereslet? - Így alakulnak a keresések és az árak
2025.06.03. #eladólakás #ingatlanárak #ingatlanhirdetés
Mikor állhat helyre a gyengébb lakáspiaci kereslet? - Így alakulnak a keresések és az árak
A hirtelen megugrott árak is szerepet játszottak abban, hogy a magyar lakáspiacon 2025 tavaszán nagyot csökkent a kereslet. Elsősorban a nézelődők tűntek el a piacról, a vásárlást komolyan tervezők száma kisebb visszaesést mutat. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hogy a csökkenő kereslet látható-e már az árak alakulásában is, és a tavaszi hónapokban hol, milyen négyzetméterárakon hirdették meg a lakóingatlanokat a tulajdonosok.
Tényleg irreálisan drágák a magyar lakások? Itt a válasz!
2025.05.29. #eladólakás #ingatlanárak #ingatlanvásárlás
Tényleg irreálisan drágák a magyar lakások? Itt a válasz!
2025 első negyedévében fennmaradt a magyar lakáspiac utóbbi években tapasztalt pezsgése, miközben az árak gyorsuló ütemben növekszenek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Lakáspiaci Jelentése kimutatta, hogy nemcsak érzésre drágák a hazai lakások, hanem valóban túlértékeltek, ennek mértéke csak fokozódott az utóbbi időszakban – adta hírül az OTP Ingatlanpont.
Itt robbantak be igazán a lakásárak – Meddig tarthat a száguldás?
2025.05.24. #ingatlanpiac #ingatlanárak
Itt robbantak be igazán a lakásárak – Meddig tarthat a száguldás?
A 2015 óta eltelt tíz évben éves átlagban közel 15 százalékos lakásár-emelkedés volt mérhető Magyarországon. Az elmúlt fél évben viszont az erős kereslet hatására ennél is nagyobb emelkedést láthattunk a hirdetési árakban, ami mögött elsősorban a befektetési célú vásárlások erősödése állt. A zenga.hu kínálati adatai megerősítik, hogy a mostani fellendülés rendkívül hirtelen történt, bizonyos megyékben 6 hónap is elég volt a 15 százalékos drágulás eléréséhez. A befektetői kereslet mérséklődésével a fő kérdés, hogy meddig tart ki a lendület, és merre mehetnek tovább a lakásárak az előttünk álló évben.
Itt tudsz most a legnagyobbat alkudni az eladó lakások árából
2025.05.22. #eladólakás #ingatlanárak #ingatlanvásárlás
Itt tudsz most a legnagyobbat alkudni az eladó lakások árából
Az elmúlt évben jelentős áremelkedés ment végbe a hazai lakáspiacon, és úgy tűnik, a magasabb árak ellenére is megvan a kereslet az eladó lakások iránt, mivel az átlagos alku mértéke nem nőtt érdemben, sőt egyes lakástípusoknál még csökkenni is tudott – derül ki a legfrissebb Duna House Barométer számaiból.