2023.05.03. #luxusingatlan #építkezés

Programajánló: Szenvedélyes építkezésnézelődőknek friss lakóparki gyűjtés

Programajánló: Szenvedélyes építkezésnézelődőknek friss lakóparki gyűjtés

Előfordult már veled olyan, hogy csak úgy megálltál egy épülő Lakópark vagy egyéb építkezés mellett, és nézni kezdted az ott zajló munkákat? Ha igen, ezzel nem vagy egyedül, olyannyira, hogy a jelenség már nevet is kapott. A hátratett kézzel, a kerítés mellől figyelő, jobbára idős férfiak szinte elválaszthatatlan kellékei egy-egy építkezésnek. Lehetnek olyanok ők, akik csak hobbiból, elbámészkodva kerültek oda, és olyanok is, akik új házra vagy lakásra vágynak.


A következő gyűjtésben ezért olyan városi, tehát a nézelődés szerelmeseinek egy rövid sétával is elérhető lakóparki beruházásokat válogattunk össze, amelyek lokációjukban és a beruházás különböző stádiumában nyújtanak élményt, unokával együtt pedig programnak sem utolsó.

Földmunka-nézegetés

A Duna Arénától nem messze, a XIII. kerületben, a Lomb utca-Petneházy utca-Teve utca és Fáy utca által körülhatárolt tömbben épül ez a 9 emeletes új lakópark, amit a környék majdani központi motívumának képzelnek el. Ha a projekt elkészül, kicsi, 30 négyzetméteres, egyszobás lakásoktól kezdve a családosoknak is elegendő 140 négyzetméteres, négyszobás lakásokig lehet majd lakást vásárolni.

A környék szinte a belvárosnak számít, közel van Újlipótváros, és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető. Jelenleg még földmunkálatok zajlanak, hatalmas markolók, gépek, por. Kiváló látványosságnak ígérkezik már ebben a fázisban is.

elado-uj-epitesu-projekt-budapest-xiii-kerulet-90381778-t6.jpg

Az új lakópark építésénél a fenntarthatósági szempontokra is figyelnek, modern gépészeti megoldásokkal, a homlokzat felmelegedésének mérséklésével a forró nyári időszakban. A hőmegtartást korszerű nyílászárókkal, beépített rejtett redőnyökkel és 20 cm vastag fal szigeteléssel biztosítják. Az emeleti lakások tájolása Kelet-Dél-Nyugat, minden lakás bevilágítása, tájolása optimális, északi tájolású lakás nincs a lakóépületben. A belső udvarban zöldfelület, belsőkert is készül.

Archeológusmunka-nézegetés

Az előző építkezéshez képest, ha lehet, még izgalmasabb munkálatok zajlanak a Marina-parton, a 374 lakásos River Life lakóparknál, ahol jelenleg még archeológusok még dolgoznak. Ha minden a tervek szerint zajlik, akkor az itteni lakásokat már nyártól, legkésőbb ősszel kerül meg lehet vásárolni, jelenleg még rendkívül látványos munkafázisnál járnak, archeológusok simítják, ecsetelik a földet, hogy feltárják a rég elfeledett kincseket, építési emlékeket.

shutterstock_1947548128 (1).jpg

Amikor egy egész városrész épül

A IX. kerületben, a Lónyay utcában épül a River Passage 9 emeletes, 124 lakásos társasháza. Az épülethez további 2 garázsszint is tartozik. A környék amúgy is hemzseg a munkálatoktól, a szomszédos épületek jelentős részét felújítják, és a közeli üres telkeken is elkezdődtek a munkálatok, az eredeti tervek szerint majd a Corvinus Egyetem új uszodája és sportközpontja épül meg ott.

elado-uj-epitesu-projekt-budapest-ix-kerulet-76641872-t6.jpg

Dél-Pest, metróhoz se messze

Aki egy építkezés utolsó fázisára kíváncsi, az Budapesten a XIX. kerületében még két hónapig szemlélődhet egy új ingatlan építésének a finiséhez érkezve. A környék könnyen megközelíthető, közel a Kőbánya-Kispesti metróállomás és Köki terminál is.

A 19 lakásos társasház utcafrontján üzlethelyiségeket alakítanak majd ki, és az ingatlanoknál figyeltek arra is, hogy a lehető alacsony rezsi mellett alternatív módokon is megoldott legyen a fűtés és a hűtés, a társasház házközponti fűtési rendszerrel és levegő-levegő hőcserélővel épült megó. A lakásokat kulcsrakészen adják majd át.

elado-uj-epitesu-projekt-budapest-xix-kerulet-90824173-t6.jpg

Hol nézelődhetsz még az országban? Irány a Balaton!

Ne vagyunk ennyire fővárosközpontúak, ezért azokra is gondoltunk, akik a Balatonon nyaralnak, és szívesen ácsorognának egy mozgalmasabb helyszínen. Keszthelyen például a volt Zala kemping területén épül előbb egy öt, majd a második ütemben egy hét házból álló, 288 lakásos lakópark. A lakásokat már a nyáron, kulcsrakészen lehet átvenni. A hatalmas telken ősfás környezetben, gondozott parkok, játszó- és sport kertek, tanösvények, piknik/grillezéshez kialakított helyek, privát medencék és saját stég készül az ott lakóknak, akik 29-151 négyzetméteres apartmanokból, és penthouse-okból tudnak majd választani.

elado-uj-epitesu-projekt-keszthely-91328915-t6.jpg

És nem is kell úgy érezniük magukat a sorompó mögött élőknek, hogy mindentől távolra kerültek, mert az épületek aljában kereskedelmi és szolgáltatóegységeket alakítanak ki.

Ezen kívül még számos Balatonkörnyéki lakópark nyújthat az építkezések idejére, illetve a lakások megvásárlása esetén pedig akár örök élményt.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 185 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Hol keresel?
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Padlásból lakás: ezeken múlik, hogy jól sikerül-e a tetőtér-beépítés
2026.10.24. #építkezés #tippektrükkök
Padlásból lakás: ezeken múlik, hogy jól sikerül-e a tetőtér-beépítés
Egy padlás utólagos beépítése majdnem ugyanannyi tervezést kíván, mintha a nulláról kezdenél építkezni. Meg kell felelni az építési és tűzvédelmi szabályoknak, ki kell deríteni, mit bír el a födém és a tetőszerkezet, és sokszor a meglévő épületen is át kell alakítani valamit ahhoz, hogy a használaton kívüli padlásból az lehessen, amit elképzeltél. Közben folyamatosan mérlegelni kell, mi valósítható meg és mi nem. Ebben a cikkben végigvesszük, milyen szempontokra figyelj, és mutatunk három budapesti lakást, amelyet tetőtérben alakítottak ki.
Van, amikor a ház szinte mellékes, és a telek az igazi érték
2026.10.04. #építkezés #ingatlanbefektetés
Van, amikor a ház szinte mellékes, és a telek az igazi érték
Egy érdekes válfaja az ingatlankeresésnek, amelynél az épület első látásra nem különösebben izgalmas, de a telekméret, beépíthetőség, megoszthatóság, utcakapcsolat vagy elhelyezkedés miatt az ingatlan mégis könnyen eladja magát. Lehet az egy bontandó ház, egy vidéki nagy telek, Balaton környéki régi nyaraló, vagy olyan ingatlan, ahol két szomszédos telek összevonható. Ilyen, amikor egy kicsit szakértőbb szemmel nézzük a hirdetéseket.
Így lett szavuk a Dunántúl egyik legszebb városában az ott élőknek
2026.09.28. #építkezés #gazdaság
Így lett szavuk a Dunántúl egyik legszebb városában az ott élőknek
Egyes vidéki települések felemelkedésének korát éljük, és miközben a fővárosban az újépítésű lakások piaca stagnál, ezekben a vidéki nagyvárosokban virágzik a szektor. Veszprémben is több újépítésű projekt kapott figyelmet, ugyanakkor a kínálat hangsúlyosan csak ott tud sikeres lenni, ahol találkozik a projekt a helyiek elképzelésével is. A helyi önkormányzat a lakossági tiltakozás miatt változtatási tilalmat rendelt el Aranyos-völgy több területére, így ott nem indulhat lakóparki fejlesztés. De milyen a választék ezen kívül?
Hatéves mélypontra csökkent a kontármunka átlagos kárösszege
2026.09.17. #felújítás #építkezés
Hatéves mélypontra csökkent a kontármunka átlagos kárösszege
Hat éve nem volt ilyen alacsony a kontármunka miatt elszenvedett átlagos kár összege Magyarországon: a 2025-ös 842 ezer forintról 2026 augusztusára 688 ezer forintra csökkent. A kontármunka ugyanakkor nem lett ritkább: továbbra is minden hetedik magyar találkozott már kontárkárral az elmúlt egy évben – derül ki a Mapei Kft. 2026. augusztusi Építőipari Bizalmi Index kutatásából.
A mesterek munkájának 73 százalékát megkérdőjelezik a ChatGPT-re hivatkozva
2026.08.11. #építkezés #építőanyag
A mesterek munkájának 73 százalékát megkérdőjelezik a ChatGPT-re hivatkozva
Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
Kelenföldön már jól látszik, milyenné formálódik Budapest új arculata
2026.07.17. #újépítésű #építkezés
Kelenföldön már jól látszik, milyenné formálódik Budapest új arculata
Budapest történetében nem először fordul elő, hogy egy városrész teljesen új szerepet kapjon. Az egykori ipari területeken éppen ez történik. Az úgynevezett rozsdaövezetek helyén ma már modern lakó- és irodanegyedek emelkednek, és emberek ezrei költöznek oda, ahol néhány évtizede még gyárak működtek. A következő ilyen nagy átalakulás egyik helyszíne Kelenföld.
Így épül-szépül Budapest ott, ahol a lakosok úgy érzik, nem is szépül
2026.07.14. #budapest #építkezés
Így épül-szépül Budapest ott, ahol a lakosok úgy érzik, nem is szépül
Elhárult az akadály a Villányi úton, a templom melletti egykori MSZMP-s pártiskola eltűntése elől, hogy a helyére egy lakóparkot építsenek. A lakók egy része viszont tiltakozott a néhol túlméretesnek ítélt beruházás ellen. A XI. kerületi önkormányzat hozzájárulását adta a 140 lakásos, három tömbből álló lakóparknak. A környéket az eladósorba került ingatlanokon keresztül nézheted most meg.
Új korszak jöhet a legcsodásabb Balaton-közeli városban, már most is bőven van miből válogatni
2026.06.28. #újépítésű #építkezés
Új korszak jöhet a legcsodásabb Balaton-közeli városban, már most is bőven van miből válogatni
Veszprém az ország egyik legélhetőbb városa, tökéletes lokációban, csodálatos természeti környezetben. Most új lakóparkot terveznek, amelyről a lakosság is kifejtheti a véleményét, de addig is mutatunk pár már elérhető újépítésű és remek állapotú eladó lakást a településről.
Harmadával bővülhet az új lakások száma idén
2026.06.26. #építkezés #újépítésű
Harmadával bővülhet az új lakások száma idén
Idén az év egészében az új lakások száma 30 százalékkal 15 700-ra nőhet – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökségi ülésén szerdán Budapesten.