2026.05.21.Szerző: zenga.hu #lakáspiac #3szazalek

Már nem aranybánya a lakáskiadás, de jó választással még mindig megérheti

Már nem aranybánya a lakáskiadás, de jó választással még mindig megérheti

Tíz éve nem látott szintre csökkentek az egyéves előretekintő lakásbérbeadási hozamok Magyarországon 2025-ben, Budapesten az év végén 4,3%-on, vidéken pedig 6,2%-on állt az érték – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Megtakarítási jelentéséből. Ez azt jelenti, hogy a fővárosban már az állampapíroknál kisebb hozamot lehet elérni a bérbeadással, miközben a 2010-es évek közepén még 10 százalék feletti értékek is voltak. Persze így sem kell félteni a lakástulajdonosokat, hiszen az Európa-rekorder áremelkedés bőven kompenzálta őket a hozamok csökkenése miatt, ráadásul a kontinensen a mostani bérbeadási hozamszintek számítanak „normálisnak” – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.


Az elmúlt tíz év legalacsonyabb szintjére csökkent a lakáspiacon az elérhető bérbeadási hozam, így ma már az állampapíroknál alacsonyabb megtérülést lehet elérni a befektetési célú ingatlanvásárlással, ha szigorúan csak a bérbeadást vizsgáljuk. A jegybank Megtakarítási Jelentése kiemeli, hogy az ingatlanbefektetés nem tekinthető klasszikus pénzügyi megtakarításnak, mivel az ingatlan adásvétel önmagában nem jelent finanszírozási forrást a gazdaság többi szektora számára. Ráadásul a pénzügyi befektetésekkel ellentétben a lakások esetében nincs egységes piac, nem likvid az eszköz (időigényes az értékesítése), a tranzakciók mérete pedig a legtöbb háztartás vagyonához mérve óriási, vagyis magas a belépési korlát. Ráadásul a lakáspiaci befektetésnek vannak sajátos költségei, például a kiadással kapcsolatos ráfordítások vagy az esetleges értékvesztés.

kiado-teglalakas-budapest-xii-kerulet-kutvolgy-114509370-t6.webp A XII. kerületben, Kútvölgy mellékutcájában, a Csipke úton található, első emeleti, háromszobás lakás környékén számos óvoda, iskola, bevásárlóközpont, egészségügyi intézmény, valamint tágas kiterjedt zöldterületek, játszóterek találhatóak.

Ugyan a bérbeadási hozam az elmúlt tíz évben nagyjából folyamatosan csökkent, de nem kell félteni a lakástulajdonosokat, hiszen az európai összehasonlításban is kiemelkedő értéknövekedés (áremelkedés) bőven kompenzálja őket. Vagyis amellett, hogy a kiadott lakás folyamatos havi bevételt termelt, az értéke is emelkedett, ami nincs benne a bérbeadási hozamban. „A csökkenő hozamot nagyrészt éppen az okozta, hogy az albérleti díjak nem emelkedtek olyan mértékben, mint a lakásárak” – emelte ki Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az MNB egyéves előretekintő bérbeadási hozamot számol, az adatok szerint ez Budapesten – adózás után – 4,3%, a vidéki városokban pedig 6,2% volt 2025 végén, szemben a tíz évvel korábbi 8, illetve 12 százalékos elérhető éves hozamszinttel. A főváros és a vidék közti különbség oka részben a magasabb budapesti négyzetméterár, amit messze nem tudott ellensúlyozni a bérleti díjak növekedése.

kiado-teglalakas-budapest-ii-kerulet-126793724-t6.webp Ötszobás lakás egy villa első emeletén, II. kerületében a csendes Modori utcában kiadó. A 161 négyzetmézeres nagy teraszos lakás duplakomfortos.

Ráadásul a közeljövőben sem számíthatunk a bérleti hozam jelentős emelkedésére, az elmúlt hónapok tapasztalatai inkább arra figyelmeztetnek, hogy akár csökkenhetnek is a bérleti díjak. A tavaly ősszel indult Otthon Start hitelprogram hatására ugyanis többen vásárolnak saját lakást a kedvezményes kamatozású hitelnek és az alacsony önerőnek köszönhetően, ami szűkíti a keresletet az albérletpiacon. A KSH és az Ingatlan.com lakbérindexe szeptembertől három hónapon keresztül csökkent, illetve stagnált országosan, majd minimális áremelkedés volt tapasztalható, de a legfrissebb, áprilisi számok reálértéken ismét 0,2%-os csökkenést mutattak az előző hónaphoz képest. Budapesten pedig az augusztus óta eltelt nyolc hónapból négyben csökkentek az átlagos albérletárak havi alapon. Éves szinten a fővárosban áprilisban már 5% alatt volt a drágulás, aminél alacsonyabbra 2021 szeptembere óta nem volt példa.

A csökkenő-stagnáló bérleti díjak a folyamatos áremelkedéssel párosulva tovább mérséklik az elérhető bérleti hozamot. Bár az idén az elmúlt évekhez képest visszafogottabb lakásár-drágulásra van kilátás, de közben a bérleti díjak sem fognak érdemben emelkedni” – vetítette előre Valkó Dávid. Így az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint önmagában kiadásra várhatóan egyre kevésbé éri majd meg lakást vásárolni, de ma már a befektetők nagy része nem is csak ezzel, hanem az értéknövekedéssel is számol.

kiado-teglalakas-zalaegerszeg-belvaros-127396408-k6.webp Zalaegerszegen egy igényes, 72 négyzetméteres, felújított erkélyes lakást hirdetnek a Kossuth utcában.

Ebben a helyzetben pedig az elemző szerint a korábban megszokottnál igényesebbek lehetnek a potenciális bérlők, hiszen a kereslet szűkülésével nagyobb kínálatból válogathatnak. Ez megjelenhet egyrészt az alkupozíciójuk javulásában, másrészt a bérbeadási folyamat elhúzódásában, harmadrészt pedig egyre erősebbek lehetnek az olyan tényezők, mint az ingatlan lokációja, energiahatékonysága, felszereltsége, bútorozottsága, vagy a környéken elérhető parkolási lehetőségek megléte és ára. Valószínűleg egy jó helyen lévő, felújított, alacsony energiafogyasztású lakást továbbra is rövid időn belül ki lehet majd adni, ezzel szemben a közlekedési csomópontoktól távol eső, elavult lakások esetében árengedményre is kényszerülhetnek a tulajdonosok, ha nem akarnak hónapokat várni a bérlőre.

Ha nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk a bérbeadással elérhető hozamot, akkor jelenleg az átlagosnak mondható Budapesten, vagyis akár azt is mondhatjuk, hogy mostanra „került a helyére” a magyar főváros. A Global Property Guide ingatlanpiaci szaklap gyűjtése alapján az európai fővárosok közül jelenleg a moldovai Kisinyovban érhető el a legmagasabb, 8% feletti éves bruttó bérbeadási hozam, azt követi Dublin 7,7%-kal. Érdekesség, hogy a dobogó harmadik fokán Kijev áll, az ukrán fővárosban az ötödik éve tartó háborús helyzetben 7,5%-os éves hozamot lehet elérni. A kelet-közép-európai régióban Bukarestben 6%-os, Varsóban 5,9%-os, Prágában pedig mindössze 3,4%-os éves hozam érhető el, így ebben a körben már nem lóg ki a 4,6%-os magyar érték, ami nagyjából megegyezik a pozsonyi és a zágrábi hozamszinttel.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 174 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk
2026.05.19. #3szazalek #lakáspiac
Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk
Az Otthon Start program tartja életben az ingatlanpiacot a Balla ingatlan szerint, ami ugyanakkor eltűnő lendületről és túlárazottságról ír közleményében. Változás legkorábban csak őszre várható a szakértő szerint.
Van, aki már az árak csökkenésére számít, és vannak a kivételes lehetőségek
2026.05.14. #családiház #lakáspiac
Van, aki már az árak csökkenésére számít, és vannak a kivételes lehetőségek
Lassuló kereslet, növekvő kínálat és erősödő alkupozíció jellemzi jelenleg az ingatlanpiacot. Az Otthon Start Program által felfűtött árrobbanás kifulladt, így a következő hónapokban az eddig túlárazott ingatlanoknál akár árcsökkenésre is sor kerülhet.
Még mindig drágulnak a lakások, de már nem egyformán
2026.05.13. #lakáspiac
Még mindig drágulnak a lakások, de már nem egyformán
Áprilisban mérséklődött a hazai lakáspiac márciusban mért aktivitása, a forgalom azonban stabil maradt. A hitelpiac továbbra is erős lendületben tartja a keresletet – a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege közel 79%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Az árdinamika országosan lassul, ugyanakkor egyre élesebbek a regionális és szegmensbeli különbségek: Nyugat-Magyarországon a panellakások négyzetméterára közel 30%-kal nőtt egy év alatt, Budapesten pedig 11–15%-kal emelkedtek a téglalakások ára. Budán eközben tovább nőtt a magas értékű tranzakciók aránya, vidéken pedig az Otthon Start Program hatására tartósan magas az első lakásvásárlók jelenléte.
Új irány jöhet az ingatlanfejlesztésekben - átláthatóbb építkezések, emberközpontúbb lakóparkok
2026.05.11. #3szazalek #lakáspiac
Új irány jöhet az ingatlanfejlesztésekben - átláthatóbb építkezések, emberközpontúbb lakóparkok
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter parlamenti bizottsági meghallgatásán ingatlankérdések is szóba kerültek. De minden arról szólt, hogyan lehetne a lakókörnyezetünk kellemesebb.
Két világváros, két módszer, ahogy a lakhatási válsággal küzdenek
2026.05.08. #lakáspiac #fenntarthatóság
Két világváros, két módszer, ahogy a lakhatási válsággal küzdenek
Angliában egyre többen adják el a korábban kiadásra hasznosított lakásaikat a bérlőket védő törvények erősítése miatt. Budapesten pedig a józsefvárosi bérlakásprogram ért újabb szakaszához.
Megdöbbenés és rekorddöntés: nagyot ugrott az Otthon Start-hitelezés is
2026.05.07. #lakáspiac #3szazalek
Megdöbbenés és rekorddöntés: nagyot ugrott az Otthon Start-hitelezés is
Történelmi rekord volument ért el márciusban az Otthon Start Program: eddig 1161 milliárd forintnyi, csaknem 35 ezer szerződést jelent. Ez a lakáshitelpiac 72%-a.
Optimista növekedésre van kilátás az újlakáspiacon
2026.05.06. #lakáspiac #építkezés
Optimista növekedésre van kilátás az újlakáspiacon
Az év első három hónapjában 2821 új lakás épült Magyarországon, és ez 4,3 százalékkal több, mint 2025 elején, tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal. Jelentősen (61%) nőtt viszont a kiadott építési engedélyek és az építendő lakások száma.
A fővárosnak ezen a részén már annyiba kerül a panel, mint egy téglalakás
2026.05.06. #lakáspiac #3szazalek
A fővárosnak ezen a részén már annyiba kerül a panel, mint egy téglalakás
A csepeli ingatlanpiacon mára eltűnt az árkülönbség a panellakások és a téglaépítésűek között, a négyzetméterárak gyakorlatilag összeértek. A kereslet azonban március óta visszaesett, a vevők kivárnak, az eladók pedig ragaszkodnak a korábbi árakhoz.
Hivatalosan is megerősítették, hogy Európában Magyarországon nőttek legnagyobbat az árak
2026.05.05. #lakáspiac #3szazalek
Hivatalosan is megerősítették, hogy Európában Magyarországon nőttek legnagyobbat az árak
Az előző évi 131 ezres tranzakciószám 2025-re tovább emelkedett, a KSH lakásárindexe szerint tavaly a lakáspiaci eladások eddig regisztrált száma megközelítette a 136 ezret, végleges értéke pedig várhatóan 140 ezer fölött alakul majd. A lakásárak az év utolsó negyedévében 2,4%-kal drágultak a megelőző negyedévhez és 21%-kal az előző év azonos negyedévéhez képest.