Privát Balaton-partért nagyobb ház - és kié a közvetlen vízpart a világban?

A part a népé, most már tényleg

Legközelebbi tengerparti szomszédunknál, Horvátországban, ahová minden évben magyarok százezrei utaznak strandolni, sokaknak pedig saját ingatlana is van, régóta zajlott a vita a plázsok használatáról. Annak ellenére, hogy az ország alkotmánya kimondja, a tengerpart közkincs, a közelmúltig tisztázatlan volt, hol, ki és milyen alapon szedhet pénzt a nyaralóktól, szedhet-e egyáltalán, ahogy azt a kérdést is újból elő kellett venni, hová építhetők új ingatlanok.

A részletszabályok hiánya miatt a horvát parlament az idén törvényt hozott, amely kimondja, senki nem kérhet belépőt a tengerparti fürdőhelyek használatáért. Azt is egyértelművé tették, hogy a kávézók, éttermek, a tengerparti árusok vagy a napernyő- és nyugágyközkölcsönzők csak önkormányzati engedéllyel működhetnek.

A strandok gazdasági hasznosításra kiírt koncessziók nyerteseinek, bárhová is kapták az engedélyt, biztosítaniuk kell, hogy a tengerhez mindenki szabadon hozzáférjen. A közhasználat garantálása alól csak a kikötők, a tengermenti üzemek, így a hajógyárak és sólepárlók kaptak felmentést. Változás az is, hogy a szállodáknak, ha vízparti teraszokat működtetnek, szintén koncessziós díjat kell fizetniük.

A horvát törvényhozás egyúttal megerősítette, hogy közvetlenül a tengerparton, vagyis a dagály idején mért vízvonaltól számított hat méteren belül tilos építkezni. Értelemszerűen a kikötőkre, valamint a történelmi épületekre nem vonatkozik a szabály.

Átszövi a korrupció

Hasonló kérdések várnak tisztázásra az Adria túlsó oldalán, Olaszországban is. A római kormány még tavaly közölte, érvényt akar szerezni a tengerparti strandok szabad használatát kimondó törvénynek, egyúttal nyilvánossá tenné a fürdőhelyek koncessziós pályázatait. Az indok, hogy a természet adta tengervíz mellé pluszszolgáltatásokat nyújtó fürdőhelyek magánüzemeltetői a törvényt megszegve gyakran csak a fizetővendégeiket engedik a hullámokig, sőt előfordul, hogy még azt is megtiltják, hogy valaki csak úgy átsétáljon a területen. Ezen kívül egyre magasabb bérleti díjakat kérnek a mediterrán partokon nélkülözhetetlen napernyőkért és napozóágyakért, miközben a koncessziók kiadását átszövi a korrupció, a vállalkozók sok helyen ismeretségi alapon, vitatható módon jutnak hozzá a rendkívül olcsó engedélyekhez.

Mivel több ezer üzemeltetőt érint a terv, akik a tengerpartok több mint felén gazdálkodnak, hatalmas volt a tiltakozás. A nagyrészt családi vállalkozások főleg attól félnek, hogy a nyilvános pályáztatások során, amelyeken külföldi, uniós jelentkezők is indulhatnának, elvesztenék régóta élvezett, és automatikusan megújított jogaikat.

A Giorgia Meloni vezette újabb olasz kormány ezért – a fogyasztóvédelmi és civil csoportok, valamint az EU tiltakozása ellenére is – úgy döntött, elhalasztja az eredetileg év végi hatályba lépéssel tervezett reformot.

A szegényeknek is a gazdagság érzetét adja

Dúl a küzdelem Brazíliában is, ahol a világhírű, de a kevésbé ismert strandok is többet jelentenek egyszerű fürdőhelyeknél, az egész évben élvezhető tengerpartok a mindennapi élet kiemelt színterei. A templom és a tenger mindenkié – mondják az egyenlőség hívei, de nemrég változni látszott a helyzet.

A tavaly még Jair Bolsonaro elnök vezette kormányzat tervet készített a brazil partok egy részének privatizálására, a hivatalos cél a turizmus fejlesztése volt. Az akkori jobboldali politikai vezetés szerint az elhanyagolt, és tulajdonképpen senkihez sem tartozó fövenyes területek szolgáltatásainak színvonalát csak magántőke bevonásával lehetett volna növelni, amihez viszont privatizálni kell.

A törvényhozásnak benyújtott javaslat az ország strandjainak 10 százalékát – nagyjából 800 kilométernyi partszakaszt – adott volna a tenger menti városokban a szállodák és más magánfejlesztők kizárólagos használatára. A terv ellen civilek, szakmai szervezetek és ellenzéki politikusok is tiltakoztak. Az egyik félelmük az volt, hogy a partokon induló magánberuházásokra lazább környezetvédelmi szabályok vonatkoznak majd, így megnövekedhet a szennyezés, károsodhatnak a helyi tengeri ökoszisztémák.

Újabb meg újabb hatalmas építkezésektől, további végeláthatatlan szállodasoroktól féltek, A kritikusok másik kifogása az volt, hogy már a strandok akár egy részének a privatizációja is sértené a tengerhasználatra vonatkozó, az országban régóta érvényesülő demokratikus elveket.

A vitát, úgy tűnik, egy időre eldöntötte, hogy Bolsonaro tavaly elvesztette az elnökválasztást, és a helyébe lépő Luiz Inácio Lula da Silva kezdetektől ellenezte a strandok magánosítását. A baloldali politikus még államfőjelöltként hülyeségnek nevezte az ötletet, szerinte ugyanis a tengerpart az egyetlen közjó, amely a szegényeknek is a gazdagság érzetét adja.

Minőség és korlátok vidéken, minőség és szabadság a nagyvárosban

A természetes partok nagy részét közkincsként meghatározó hivatalos elvek még kevésbé érvényesülnek a szárazföldek határolta Ausztriában. Bár az osztrák vízjogi törvény a közvizek használatának szabadságról szól, nem szabályozza a hozzáférést. Karintiában ugyan tavaly törvényt hoztak, hogy lehetőség szerint úgy kell használni a tavakat, hogy azokhoz a nyilvános hozzáférés biztosított legyen, de ennek eddig ellentmond a gyakorlat.

Az osztrák tópartok nagy része magántulajdonban van, vagyis ezeken a helyeken nem sétálhat le bárki a vízhez csak úgy. Villák, nyaralók, szállodák, fizetős fürdő- és vízisport központok szegélyezik őket.

Az általában festői szépségű vizek mellett alig akad szabadstrand, például az osztrák riviéraként is emlegetett Wörthi-tó mellett a területek 82 százaléka privát, míg az Ossiachi- vagy az Atter-tó esetében ez az arány 76 százalék. A Wörthi-tó partjainak mindössze 9 százaléka látogatható, a köztulajdonú maradék pedig a földrajzi adottságok miatt megközelíthetetlen.

Szlovéniában, egyébként épp a közeli Wörthi-tó esete miatt is, 2021-ben népszavazást tartottak, amelyen a nagy többség úgy döntött, korlátot kell szabni a tavak menti privatizációnak.

Nem könnyű csak úgy csobbanni Ausztria legnagyobb felületű természetes vizében, a Fertőben sem. A bécsiek tengerénél a kiterjedt nádasok miatt kevés a fürdőzésre alkalmas szakasz, a strandolós helyeken pedig általában fizetni kell, nagyjából 5-10 eurót. Komoly vigasz lehet a turistáknak, hogy a fürdőhelyek jól kiépítettek, a szolgáltatásaik magas színvonalúak, és viszonylag sok a védett, zöld terület.

Ha Ausztriában valaki ingyen kívánkozik a természetes vizek mellé, jobb ha a nagyvárost, Bécset választja, ahol a városvezetés 63 kilométernyi partszakaszt tett szabadon elérhetővé. A terület jelentős részén strandokat, gyümölcsfákkal tarkított napozógyepet alakítottak ki, és további bővítéseket terveznek. Mint a szövetségi tartományként is funkcionáló főváros egyik munkatársa fogalmazott, számukra központi kérdés, hogy mindenki ingyenesen hozzáférjen a vízhez. Több más osztrák szövetségi államtól eltérően, nem privatizálnak egyetlen parti zónát sem, inkább megnyitják azokat, és így ingyenes nyaralást kínálnak a metropoliszban.

És mi a helyzet Magyarországon? Balatonszemesen például egy ilyen lakópark épül.

A Balaton körbejárhatósága amúgy is megvalósíthatatlan?

Hivatalosan Magyarországon is közérdek a természetes vizek és vízpartok elérhetősége, de a törvényben is hirdetett elv nagyon gyakran nem érvényesül. Erre a legtöbb példát a Balaton körül találni. A tópart sok helyen egyáltalán nem hozzáférhető a külsősöknek a magántelkek miatt, úgy sem, hogy törvény szerint legalább pár méternyi sávot szabadon kellene hagyni a kerítés és a víz között. Van olyan település, ahol mindössze néhány tíz méternyi szabad partszakasz van.

A Balaton körbejárhatóságának, kormányzat által is megfogalmazott célját nemcsak az elmúlt évszázadban kialakult telekviszonyok akadályozzák, hanem a tó mentén az utóbbi években sorra indult nagyberuházások is. Egymás után épülnek luxusingatlanok, és a projekteket nagyrészt a még szabad tóparti szakaszokon vagy azok közelében valósítják meg,

Az egyik legutóbbi eset a szántódi Balaland-komplexum több mint száz apartmannal, ötcsillagos hotellel és a 10 ezer négyzetméteres, egész évben nyitva tartó Balaland Family Parkkal. A beruházó által karibi beach stílusúnak mondott épületegyüttes a tópart közvetlen közelében 5 és fél hektáron terül el, és a beruházó egészen a partig kerítést húzott a komplexum köré, és egy pár méter széles lejárót hagyott szabadon a Balatonhoz a külsős látogatóknak.

Ha átadná a partját, nagyobb házat építhetne

A Balaton-part beépítésének példái sokáig sorolhatók. Az építkezések nemcsak a víz elérhetőségét akadályozzák, hanem a tó és környéke természeti értékeit is károsítják. Nem egyszer a jogszabályokat kijátszva, építkezési korlátozásokkal védett helyeken zajlik a munka, a nádast irtva alakítanak ki stégeket, horgásztanyákat, sok helyen a medret is feltöltik, de az is előfordult, hogy egy magánszemély markolóval öblöt ásatott a telke határáig.

Balatonfűzfőn, a vízparthoz közeli környezetben épül a Fűz Liget Lakó- És Üdülőpark , ahol garantált nyugalmat és kikapcsolódást fog biztosítani minden új lakás tulajdonos számára.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium új törvényt készít elő, amellyel megtiltanák, hogy az állami, illetve önkormányzati kezelésű strandokat más övezetbe sorolják, és csak zöldterületté lehetne őket átminősíteni. A tervezet szerint biztosítani kellene azt is, hogy a partszakaszok legalább 30 százalékán maradjon egy legalább 5 méter széles, bárki által látogatható parti sétány. Azokat a magántulajdonosokat pedig, akiknek saját partszakaszuk van, engedményekkel ösztönöznék, hogy engedjék át a víz menti részüket, vagy legalább annak egy darabját a köznek. Ha valaki egy 20 méteres sávot átad, akkor a saját területét az addiginél nagyobb arányban építhetné be.

Az egyik legfontosabb, már meghozott döntés a Balaton védelmében az Alkotmánybíróság tavalyi határozata, amely kimondta, nem lehet a part 30 méteres sávjában építkezni. Igaz, a már elkezdett projektek folytatódhatnak, ha pedig nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánítanak egy beruházást, nem vonatkozik rá a tiltás.