2026.06.11.Szerző: zenga.hu #budapest #lakáspiac

Újjászületik a csodavárosrész a budai elitnegyedben

Újjászületik a csodavárosrész a budai elitnegyedben

A XII. kerületi önkormányzat jobbat nem is tehetne Zugligettel, hogy felújíttatja a Libegő mellett, Natura 2000 természetvédelmi területen kialakított egykori kempinget, és újranyitja Zugligetben az 58-as villamos egykori végállomását, ahol a jövőben feltehetően egy jót lehet majd enni. A környékért mindenképpen megéri kirándulni, amit az ott eladósorba került házak bizonyítanak.


Kovács Gergely XII. kerületi polgármester bejelentése szerint az egykor szebb napokat látott kemping és a villamos végállomás felújítását követően valamilyen vendéglátóipari egységet szeretnének a területen működtetni, ehhez pedig nyilvános pályázaton fogják kiválasztani "a környezethez leginkább illeszkedő tevékenységű üzemeltetőt."

Ez a csodálatos táj természetvédelmi területtel határos, ezért kiemeli a polgármester, hogy a természetvédelmi szempontok minden esetben elsőbbséget élveznek: bármilyen fejlesztés vagy működés csak a szükséges hatósági engedélyek – többek között zajvédelmi vizsgálatok – megszerzése után valósulhat meg.

Zugligetnek ez a része már inkább emlékeztet hegyvidéki erdőszélre, mint klasszikus budai villanegyedre: a természetvédelmi terület közelsége, a sűrű növényzet és a nagy telkes házak határozzák meg a környezet karakterét. Ezt az eladósorba került háromszintes házat folyamatosan karbantartották, így a nagy alapterület és a kilencvenes években népszerű reprezentatív térszervezés ellenére ma is jól használható, korszerű otthonként működik. A belső medencével, szaunavilággal, fitneszrésszel és borospincével kialakított alsó szint jól mutatja azt a korszakot, amikor a budai családi házakban a wellness még nem látványelem, hanem a mindennapi használat része volt. elado-csaladi-haz-budapest-xii-kerulet-111680571-t6 (1).webp

Kovács polgármester azt is bejelentette, hogy az udvaron szükséges munkákat az idén elvégzik, és jövőre keresnek forrást az épület rendbetételére is. Mivel csak a környezethez és a környéken élők igényeihez igazodó pályázati tervekre vevők, ezért nyáron egy polgármesteri fórumot tartanak a helyszínen, ahol a lakosok véleményét és igényeit gyűjtjük össze.

A Svábhegy és Zugliget határvidéke Budapest egyik sajátos átmeneti zónája: néhány percnyire a belvárostól már olyan utcák követik egymást, ahol az erdő közelsége és a hegyvidéki beépítés erősebben formálja a környezetet, mint a városi sűrűség. Ez a háromszintes családi ház egy 600 négyzetméteres, gondozott telken áll, és jól tükrözi azt a budai villakultúrát, ahol a nagyobb életterek, a kertkapcsolat és a többfunkciós elrendezés egyszerre volt fontos szempont. A 225 négyzetméteres épület kialakítása lehetővé teszi, hogy nagyobb család, több generáció vagy akár részben elkülönülő lakófunkciók is kényelmesen működjenek egymás mellett.

elado-ikerhaz-budapest-xii-kerulet-128121354-t6.webp

Maga az 58-as villamos a budai oldal egyik első villamosvonala volt, amely 1896-ban nyitott, és egészen 1977 januárjáig közlekedett. A pótlására előbb trolit terveztek, majd pótlóbusz járt az útvonalon, és egyszer talán majd a villamos is újraindul a város egyik legmeredekebb vonalán.

A kétezres évek elejének nagyvonalú családi házai közül kevés maradt meg ilyen következetesen karbantartott állapotban: ez az ingatlan ma is egy jól működő, hosszú távra tervezett otthon benyomását kelti. Az öt hálószoba, a hat fürdőhelyiség, a medence, a szaunák és a nagy alagsori terek inkább egy önálló élettér-rendszert alkotnak, mint egyszerű lakófunkciókat. A több mint kétezer négyzetméteres, teraszos kerttel együtt a ház léptéke már nem a reprezentációról szól, hanem arról a ritka helyzetről, amikor egy nagy család valóban kényelmesen tud együtt élni anélkül, hogy folyamatosan egymás terében mozogna. elado-csaladi-haz-budapest-xii-kerulet-zugliget-128022052-t6.webp

Korábban bemutattuk azt a budai prémium környéket, ahonnan fantasztikus panoráma nyílik Buda egyik legcsendesebb részén, és megírtuk, hogy melyik az a lakás, ami rámutat, hogy mennyire félre lehet érteni a szuterént, és mi hozható ki belőle.

Illusztráció: Normafa, Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 179 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Így jutott el a magyar lakáspiac a megfizethetőség határához
2026.07.15. #lakáspiac #3szazalek
Így jutott el a magyar lakáspiac a megfizethetőség határához
Az év első felében a hazai lakáspiac elérte a megfizethetőség határát, miután egy éve ilyenkor még bővülő piacról lehetett beszámolni. 11 százalékos visszaesés, de a még mindig magas árszint tartósan fékezi a keresletet.
Megtalálhatták a kulcsot a szárnyaló balatoni ingatlanpiachoz
2026.07.14. #lakáspiac #vízpart
Megtalálhatták a kulcsot a szárnyaló balatoni ingatlanpiachoz
Az ingatlanközvetítők szerint nagyon lelassult az idén a balatoni ingatlanpiac. Ennek oka pedig az, hogy ezen az áron már kevés a vevő, az eladók viszont ragaszkodnak a korábban meghatározott ár mellet, így nem találkozik a két igény egymással. Az ingatlanszakértők szerint ez a helyzet csak akkor változna meg, ha az árakat elkezdenék csökkenteni.
Nehezen vitatható, hogy ez Veszprém egyik legjobb lakóövezete
2026.07.14. #eladólakás #lakáspiac
Nehezen vitatható, hogy ez Veszprém egyik legjobb lakóövezete
Az ország legjobb részeinek listáján mindig előkelő helyen szerepel Veszprém, ami önmagában is mesés lakókörnyezetet kínál a csodálatos Bakonnyal a háttérben. A városban nem csak a belváros számít keresett lakóhelynek, a Bakonyalja városrész hosszú ideje azok kedvence, akik a nyugodtabb, zöldebb környezetet részesítik előnyben, de nem szeretnének lemondani az elérhető városi szolgáltatásokról sem. Megnéztük, milyen otthonokat kínál ma a város egyik legnépszerűbb lakóövezete.
Tovább hűl a lakáspiac: felére csökkent a budapesti kereslet
2026.07.10. #lakáspiac #eladólakás
Tovább hűl a lakáspiac: felére csökkent a budapesti kereslet
Júniusban tovább hűlt az ingatlanpiaci kereslet. Májushoz képest 5 százalékkal kevesebb érdeklődést mért a zenga.hu a lakások és házak iránt, a tavalyi év havi átlagához viszonyítva pedig 24 százalékos a visszaesés. Miközben a fővárosi piac látványosan lassult, egyes megyékben élénkülés tapasztalható.
Így alakul át a dél-alföldi vízpartok lakáspiaca
2026.07.09. #újépítésű #lakáspiac
Így alakul át a dél-alföldi vízpartok lakáspiaca
Mérsékelt élénküléssel, de élesen kettéváló keresleti trendekkel indult a nyári szezon a dél-alföldi régió üdülőövezeteiben. A legtöbb vásárló továbbra is helybeli vagy a régióból érdeklődik, de egyre nagyobb számban jelennek meg a nyugat-magyarországi és fővárosi vásárlók, részben azok, akik kiszorulnak a drága balatoni és velencei-tavi piacokról. A Dél-Alföldön is teret hódít a prémium szegmens a piacon, illetve átalakulóban van a vevők viselkedése, szintet lépett a tudatosság, ma már az elsődleges szempont a négyévszakos használhatóság és az alacsony fenntartási költség – derül ki az OTP Ingatlanpont vízparti körképéből.
Nyári bakancslistás, hazai történelmi helyszín a filmek szerelmeseinek
2026.07.07. #dekor #lakáspiac
Nyári bakancslistás, hazai történelmi helyszín a filmek szerelmeseinek
Miután Buenos Aires-t túl modernnek találták az 1940-es évek Argentínájának hiteles bemutatásához, Budapestet viszont tökéletes helyszínnek bizonyult, a 90-es évek közepén, az Evitával beindult a magyar filmgyártás nemzetközi sikertörténete. A Néprajzi Múzeumban rendezték be Evita Perón ravatalát, a tömegjelenetekhez az Andrássy utat használták, a film pedig bebizonyította, hogy Magyarország utcái, épületei bármilyen korszakhoz tökéletes hátteret biztosítanak. A streaming-korszakban így a legnépszerűbb sorozatok már magyar helyszíneken játszódnak. Mutatunk néhányat megfelelő ingatlanos fűszerezéssel.
Nem Debrecen és nem Győr: ez lett a legdrágább vidéki új lakáspiac
2026.07.06. #lakáspiac #újépítésű
Nem Debrecen és nem Győr: ez lett a legdrágább vidéki új lakáspiac
A vidéki nagyvárosok új építésű lakáspiacán csökkent a kínálat, az árak viszont továbbra is emelkedőben. Debrecenben készül a legtöbb projekt vidéken, a legdrágább településnek pedig Érd számít. A megyei jogú városok átlagos négyzetméterára meghaladta az 1,3 millió forintot.
Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom
2026.07.02. #lakáspiac
Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom
Júniusban országosan 9 862 lakóingatlan-adásvétel köttetett, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 222 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
Az olcsó, nem panel lakások világában a környezet is príma
2026.07.01. #lakáspiac #eladólakás
Az olcsó, nem panel lakások világában a környezet is príma
Az utóbbi éveket a magyar ingatlanpiacon leginkább a drágulás szóval lehetne leírni. Ezért sem mindegy, hogy hol keresünk magunknak otthont. Az egyik legolcsóbb régió Magyarországon Békés. Még a megyeszékhelyen is bőven találni téglalakásokat, amelyek ötvenmillió forint alatt megvásárolhatóak. A belvárosban és a város frekventált részein ráadásul egyre több felújított, jó állapotú társasház várja a vevőket modernizált műszaki tartalommal, ezen az áron. Összeválogattunk néhány olyan lakást, amelyek jól mutatják, milyen lehetőségeket kínál ma a békéscsabai téglalakás-piac.