Továbbra is könnyen lehet eladni a kis alapterületű, 10-20 négyzetméter közötti minilakásokat Magyarországon, írja közleményében a Duna House. Míg azonban Budapesten elsősorban befektetésként, addig vidéken az életvitelben adódó változás, a kisebb lakásba költözés igénye volt a vásárlások célja 2023-ban. De mi a helyzet 2024-ben?
Az ország legnépszerűbb túraútvonalát járjuk végig úgy, ahogy a természetjárók is teszik. 1127 kilométeren és 27 szakaszon át mutatunk be tájegységeket és természetesen elsősorban a helyi ingatlanokra hívjuk fel a figyelmet. Mivel a túrázás nemcsak szórakoztató, hanem nagyon hasznos időtöltés is, megmutatjuk, hogy milyen eladó ingatlanokat találni Németbánya és Zirc között.
Tavaly október-decemberben történelmi csúcsra ért az új otthonok árszintjét jellemző index, miközben a használt lakásoknál árcsökkenést regisztráltak. Az ellentmondás ellenére a hazai lakáspiac nagyjából belesimul az európai trendbe, írja közleményében az OTP Ingatlanpont.
Ne hagyd, hogy a piszkos vasaló tönkre tegye a ruháidat! Mihamarabb sajátítsd el azokat a módszereket, amelyekkel újra makulátlan lesz a vasalótalp.
Az öngondoskodás egyik formája, amikor a helyi közösségek összefognak és élhetőbbé teszik a környezetüket, ezt díjazza az idén már 31. alkalommal a Magyar Turisztikai Ügynökség, amely az idén is meghirdette a Virágos Magyarország nevű programot. Öt kategóriában hirdetnek győztest. A cikkből kiderül, mit nyernek. Pontosabban, mit nyerünk.
Az idén többen készülnek hitelt felvenni ingatlan vásárlásához, mint 2023-ban. Nagy kérdés, hogy mennyi időtávra és milyen havi törlesztőrészletet kell visszafizetni, ehhez előbb arra érdemes megkeresni a választ, hogy fix, kiszámítható, vagy változó kamatozású kölcsönhöz folyamodj. Ebben a cikkben azt járjuk körül, hogy milyen hitelkonstrukcióban érdemes gondolkodni.
Végre ki lehet mozdulni a lakásból, elő lehet venni a görkorit, a kerékpárt és a trambulint. Melyik ezek közül a legveszélyesebb a magyar gyereksebészek szerint? A cikkből a megfelelő megoldásokat és a választ is megtudhatod.
A lakberendezésben különleges szerepe van a fehér színnek. Pozitív tulajdonságokat társítunk hozzá, mint a tisztaság, ártatlanság. Vannak olyan lakberendezési stílusok, amelyek csak fehérben „kelnek életre” míg másokat éppen hogy a fehér tesz lélektelenné. Valamilyen mértékben minden otthonban megjelenik, időről-időre felkapottabb, majd újra háttérbe kerül. Mutatunk négy olyan otthont, amelyeknek kifejezetten jól áll ez az angyali fehérség.
A statisztika szerint trendi lett termálfürdős kistelepülésekre költözni. A demográfiai adatok szerint inkább vonzza a lakosságot a helyi gyógyfürdő lehetősége. Hogy milyen ingatlanlehetőségeket találni ezeken a helyeken, azt most megmutatjuk Buzsák, Demjén és Berekfürdő példáján keresztül.
Újabb felújítást segítő állami támogatást jelentett be a kormány. Azok kaphatnak a 108 milliárd forintot elérő keretösszegből, akik 1990 előtt épült, gázfűtésű családi házuk energetikai korszerűsítését határozzák el. Az otpotthon.hu adatai szerint jelenleg az összes eladó családi ház harmadát érintheti a pályázat.
Amerikában az éttermi menüsorok állócsillaga, de itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a grillezett sajt, ami – ha jól készíted el –, belül folyékony, kívül ropogós lesz és igazi kulináris élményt nyújt. Arra már biztosan rájöttél, hogy nem minden sajt alkalmas grillezésre, csak a megfelelő módon olvadóak, amelyeknek az ízét megsokszorozza a hevítés. Mutatunk néhány fajtát, amit gyorsan kivitelezhetsz egy laza vacsorához vagy egy hétvégi vendégsereg alkalmával is. A kommersztől haladunk az egészen különleges fajtákig.
Mit kínál egy nagyváros melletti agglomeráció? Sokan választják a városok környezetét, ahol egyszerre van jelen a vidéki nyugalom és a nagyváros infrastruktúrája is elérhető közelségben van. Megnéztük ebből a szempontból az egyik legnagyobb vármegyénket, Borsod-Abaúj-Zemplént. Új szempont, hogy mindegyikhez igényelhető lesz az új állami felújítási támogatás.
Használd azokat a természetes tisztítószereket, amelyek már egyébként is a kamrádban vannak – ilyen például a szódabikarbóna, az ecet és citrom is! Mindezek nagyon hatékonyak és biztonságosak a vegyszermentes tisztításhoz.
Laknál egy úszó házban a Dunán? Heti válogatásunkban mutatunk egy frissen felújított lakóhajót, de lesz itt loft jellegű lakás a Rákóczi térnél és egy badacsonytomaji apartmanház is.
Mindannyiunknak vannak olyan csecsebecséi a polcon, ami jelentős eszmei értékkel bír. Az ilyen kapott vagy örökölt tárgyak különleges helyet foglalnak el a szívünkben és a lakásban is, ezért egyáltalán nem vagy csak nehezen megy a megválás tőlük. Amíg a többségünk ezt a folyamatot helyén tudja kezelni, addig 100 emberből 2 kényszeresen gyűjtöget. Ez egy valós betegség, ami súlyossá fajulhat, ráadásul az érintett a saját lakásában is alig tud közlekedni a felhalmozott lomtól. Akik csak nem tudják a dolgaikat elrendezni, azoknak mutatunk néhány ötletet.
Az ország legnépszerűbb túraútvonalát járjuk végig úgy, ahogy a természetjárók is teszik. 1127 kilométeren és 27 szakaszon át mutatunk be tájegységeket és természetesen elsősorban a helyi ingatlanokra hívjuk fel a figyelmet. Mivel a túrázás nemcsak szórakoztató, hanem nagyon hasznos időtöltés is, megmutatjuk, hogy milyen eladó ingatlanokat találni Úrkút és Városlőd környékén.
Békés vármegye a vidéken újrakezdők, és az ottani alacsonyabb ingatlanárak miatt népszerű célpontja a lakásvásárlóknak. Békéscsaba és Gyula után most az agglomerációs településeket járjuk körbe, ha a munkád miatt a megyeszékhelyre csak dolgozni szeretnél bejárni, és inkább egy környékbeli, csendes községben képzeled el a magad, illetve a családod jövöjét.
Nem kell drága termékeket vásárolnod ahhoz, hogy ismét patyolat tiszták legyenek a lábbelik, csupán ismerned kell a leghatékonyabb tisztítási trükköket.
Sokan mutatják büszkén az internet népének azt a lakást, amiben élnek vagy éppen újítanak fel. Sokszor azonban a reakció nem várt módon érkezik, a kommentszekcióban kaphat hideget-meleget a berendezést illetően, aki erre vállalkozik, hiszen különböző az emberek ízlése. Most összegyűjtöttünk három otthont, ahol az ízléses berendezés jócskán hagy teret a személyiség kibontakozásának.
Az utóbbi időben trendi zöldnek lenni. Menő, ha valaki akár csak apróságokkal igyekszik csökkenteni az ökológiai lábnyomát. A közlekedési mód megváltoztatásán, a szelektív hulladékgyűjtésen kívül is tudsz tenni azért, hogy unokáid még élvezni tudják ennek a gyönyörű bolygónak a kincseit. Például azzal, hogy a környezetre - és az egészségedre - rendkívül ártalmas tisztítószereket zöldre cseréled. Sokan úgy gondolják, hogy ezek pont a természetességük miatt kevésbé hatékonyak, így ebben a cikkben megmutatjuk, hogy mennyire (nem) jogos ez a fenntartás.
Több száz éves épületek tucatjai hevernek parlagon szerte az országban, amiket az idő, vagy valakik egyaránt kikezdtek, és erős fantázia szükséges ahhoz, milyen lehetett a volt - többnyire nemesi - lakóinak. Kúriák, kastélyok, amiket királyok, főnemesek adományoztak tovább a lojalitásért cserébe. Ezek a jobb sorsra érdemes építmények a gyökereinkre, a történelmünkre emlékeztetnek mindannyiunkat. Örökbefogadható kastélyokat mutatunk.
2024-ben a budapesti agglomerációt javasolják az otthonkeresőknek az ingatlanügynökségi munkatársak, mivel nagy kínálatból, már olcsóbb hitellel, és még az áremelkedés újraindulásának elején vásárolhatnak.
Baranya vármegye igen változatos képet mutat: északon hegyes, dombos vidék, hatalmas, egybefüggő erdőségekkel, míg délen és keleten nagyrészt síkság, a régió éghajlatában mediterrán hatás is érződik, és itt a napfényes órák száma is igen magas. Bemutatjuk Magyarország Toszkánáját és ingatlanjait.
A statisztika szerint trendi lett termálfürdős kistelepülésekre költözni. A demográfiai adatok szerint inkább vonzza a lakosságot a helyi gyógyfürdő lehetőség.
Az egészséges, zöld növényzet élettel tölti meg a lakást. Egy betegeskedő virág látványa azonban lehangoló. A cserepes virágok látványosan jelzik, ha nem megfelelőek számukra a körülmények. Ezért, ha nem is beszélsz hozzájuk, érdemes őket naponta ellenőrizned. Ebben a cikkben azt nézzük meg, hogy mit jelent a fehéres elszíneződés a virágföldön és mit tehetsz ellene.
Az ország legnépszerűbb túraútvonalát járjuk végig úgy, ahogy a természetjárók is teszik. 1127 kilométeren és 27 szakaszon át mutatunk be tájegységeket és természetesen elsősorban a helyi ingatlanokra hívjuk fel a figyelmet. Mivel a túrázás nemcsak szórakoztató, hanem nagyon hasznos időtöltés is, megmutatjuk, hogy milyen eladó ingatlanokat találni Badacsonytördemic és Balatonhenye között.
Most még belefér, hogy az időjárás egy-egy napon megtréfál minket. Néhány héten belül viszont hivatalosan búcsút mondhatunk a téli szezonnak. És ami még fontosabb az ehhez kapcsolódó kiegészítőknek, ruhadaraboknak is. Hogyan, de legfőképpen hova tedd őket, hogy ne legyen bajuk mire ismét szükség lesz rájuk? Mutatjuk.
Érdemes a fűnyírót minden tavasszal felkészíteni a szezonra. Leginkább azért van erre szükség, mert a fű és az apró törmelékek felhalmozódhatnak a motorházban, amelyek könnyen túlmelegedést és motorkárosodást okozhatnak. Ha gondosan betartod a gyártó utasításait, rendszeresen takarítod a készüléket és az ajánlott olaj- és üzemanyag-fajtákat használod, akkor azért kevés az esély a meghibásodásra.
Egyre többen élnek életvitelszerűen a Budapestről kevesebb, mint egy óra autóútra lévő tónál. A Velencei-tó ingatlankínálatát böngészve kiderül, mi a különbség a Balaton és Agárd között.
Lehetőségek végtelen sora nyílik meg ezzel a 11 szobával. A képzeletnek csak szigorú cash flow szabhat határt. Mindenesetre, ha az a terv, hogy befektetsz egy ingatlanba, akkor tudunk mutatni hozzá egy nagyszerű helyszínt, egy kiváló adottságokkal rendelkező ingatlannal. Sőt arra is adunk ötleteket, hogy mi mindent alakíthatsz ki belőle.
Veszprém vármegye ingatlanpiacát a Balaton északi partja jelentősen befolyásolja, így bár Balatonfüred az egyik legnépszerűbb város, a vármegye 15 városa közül mégis Pápa követi Veszprémet népességben. A település Győr-Moson-Sopron és Vas vármegye határához közel fekszik, és Ausztriától sincs messze. Ebben a cikkben a pápai életkörülményeket és az ingatlanpiacot vizsgáltuk meg.
Márciusában 11 046 lakóingatlant sikerült értékesíteni a Duna House tranzakciószámbecslése szerint, ami ötven százalékkal jobb első negyedévet jelent, mint a tavalyi.
Generációs váltás szemtanúi vagyunk. Amíg az X és az Y generáció legfelejthetetlenebb nyári élménye volt a balatoni céges üdülőben hasonló korú srácokkal bandázni, vagy valakinek saját nyaralójában ellenni a tónál, az őket követő Z és alfa generáció már kevésbé kötődik a magyar tengerhez. Mutatjuk, miért van ebben a szezonban több eladó ingatlan a Balatonnál, mint általában.
Egyre kevesebb gyereknek adatik meg, hogy olyan helyen nyaraljon, ahol saját tapasztalatokat szerezhet a természetben, holott testi és lelki szükségük van rá. A gyermekpszichológusok szerint életünk első hét évében látott minták és szokások határozzák meg a legjobban egy ember későbbi életét. Ezért fontos, hogy az óvodás a tyúkoknak füvet szedjen, hogy a kiskamasz megfigyelje, amikor a fürj megtisztítja a homokot a hangyáktól.
Találd meg új otthonod 170 586 ingatlanhirdetés között